Az észak-amerikai hoki

Magyar rangadó az ECHL-ben

2012.11.14. 18:42 Ryan O'Brien

Hetényiék legyőzték Kógerékat az ECHL keddi játéknapján. Igaz csak az egyik magyar hokis szerepelt a meccsen, ő viszont főszerepet vállalt. Kóger Dániel a budapesti olimpiai selejtező után még nem volt bevethető állapotban, Hetényi Zoltán viszont megint bizalmat kapott és ezúttal élni is tudott vele. A South Carolina 18 lövéséből 16-ot megfogott a Cincinnati  magyar kapusa, a hazaiak közül a három pontot szerző Josh Shalla és az egygólos Francois Bouchard mögött a meccs harmadik legjobb embere lett. Az AHL-ben is voltak nagyszerű meccsek.

Három találkozó volt a NHL előszobájának számító bajnokságban, de abból kettőn összesen 23 gól született. A Houston idegenben, San Antonióban győzte le a Rampage-t 7-5-re. Oklahoma Cityben majdnem megint csodát tettek az Edmonton Oilers fiataljai. A Toronto Marlies alig több, mint 19 perc után már 4-0-ra vezetett. Innen állt fel a Barons elsősorban Jordan Eberle 4 gólpasszának és Ryan Nugent-Hopkins két góljának és gólpasszának köszönhetően. Nyerni mégsem sikerült az Oilers farmjának, a hosszabbításban Jake Gardiner döntötte el a meccset, a harmadik asszisztot jegyző Mike Kostka átadásából.

AHL, 27. játéknap, 2012. november 13.

San Antonio Rampage–Houston Aeros 5-7 (1-3, 2-2, 2-2)
San Antonio, AT&T Center, 10 793 néző. G.: Petrovic (Gomes, McFarland, 10:30), Rheault (Shore, Robak, 21:54, SH), Wellman (Strachan, Wright, 30:29), Rheault (Shore, Yonkman, 42:49), Howden (Shore, 58:27, SH), ill. McIntyre (Palmieri, Fontaine, 7:45), Bulmer (11:19), Zucker (Scandella, Fontaine, 16:45, PP), Cuma (Zucker, 33:07), Larsson (Coyle, Zucker, 33:40, PP), McIntyre (Palmieri, Fontaine, 46:54), Zucker (Larsson, Kampfer, 55:05, PP). Kapusok: Grumet-Morris 23/30, ill. Hackett 21/26.

Oklahoma City Barons–Toronto Marlies 5-6 (0-4, 1-0, 4-1, 0-1)
Oklahoma City, Cox Convention Center, 4826 néző. G.: Hall (Nugent-Hopkins, Eberle, 36:19, PP), Arcobello (Paajarvi, Marincin, 44:53, PP), Nugent-Hopkins (Eberle, Schultz, 56:44, PP), Hartikainen (Eberle, Schultz, 57:57, PP), Nugent-Hopkins (Hall, Eberle, 59:38), ill. Acton (Ranger, Yeo, 0:36), Deschamps (Ranger, Gardiner, 17:45), Ryan (Hamilton, D’Amigo, 18:24), Scott (Kostka, Kadri, 19:12), Zigomanis (Kostka, Aucoin, 47:10, PP), Gardiner (Kostka, Zigomanis, 64:32). Kapusok: Roy 7/10 és Danis 14/17, ill. Rynnas 31/36.

Abbotsford Heat–Lake Erie Monsters 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
Abbotsford, Abbotsford Entertainment & Sports Centre, 1821 néző. G.: Kolanos (Brodie, Piskula, 32:52), Baertschi (Olson, Street, 58:52, EN), Laing (Street, McCarthy, 59:38, EN). Kapusok: Brust 29/29, ill. Aittokallio 36/37.

ECHL, 26. játéknap, 2012. november 13.

Cincinnati Cyclones–South Carolina Stringrays 3-2 (1-1, 1-0, 1-1)

Címkék: sport kóger dániel echl hetényi zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr994907366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása