Az észak-amerikai hoki

Optimizmus nincs, remény van

2012.12.13. 11:16 Ryan O'Brien

Több mint hat órát egyeztettek megint a liga és a szakszervezet képviselői szerdán a Szövetségi Közvetítő Szolgálat  jelenlétében, de ahogy az várható volt, megint nem jutottak előbbre. Ahogy Scot Beckenbaugh elmondta, úgy történt a megbeszélés, hogy a felek egyszer sem ültek le egy asztalhoz, külön-külön próbálták az álláspontokat közelíteni. Beckenbaugh még hozzátette, semmi következtetést nem tud levonni a szerdai tárgyalásból. Ennek ellenére van olyan, aki optimistán tekint a jövőbe.

Az illető Greg Wyshynski, a Yahoo Sports egyik blogjának állandó szerzője, aki Gareth Chalmers, a 9 Hockey Management menedzseriroda tulajdonásának Twitter-bejegyzését említi. Ebben az ügynök arról ír, hogy több európai klubnál már arról beszélnek, hogy az NHL-játékosok a jövő héten visszatérnek a tengerentúlra. Sőt, többen azt is tudni vélik, hogy január 2-án elkezdődhet a szezon.

Nyilvánvaló, hogy sokan nem örülnének a lockout befejeződésének, hiszen még több játékos érkezhetne az európai bajnokságokba. Az is egyértelmű, hogy ez nagy befektetést jelent az itteni kluboknak, de ahogy Chalmers szerint az egyik európai klub vezetője mondta, így is megéri a kisebb vagyont jelentő biztosítást kifizetni, ugyanis a bevételt meg tudták háromszorozni az NHL-játékosok itt létével.

Az is tény, hogy az NHL és az NHLPA közötti párbeszédben mindenféleképp előrelépést jelent a mediatorok megjelenése. Már senki sem mer optimistán nyilatkozni az elmúlt hónapok kudarcai után és ha a karácsonyt megelőző héten nem sikerül a kollektív szerződést aláírni, szinte biztos, hogy nem lesz szezon 2012–2013-ban.

Címkék: sport nhl lockout

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr834963333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása