Az észak-amerikai hoki

Tuukka Rasknak nem lehet gólt lőni

2013.06.18. 07:19 Ryan O'Brien

rask_1.jpgA döntő első bostoni meccsén rögtön lenullázta ellenfelét a Bruins és már 2-1-re vezet a Chicagóval szemben. A Blackhawks számára rosszul kezdődött a meccs, egyik legjobbja, Marian Hossa a bemelegítésnél sérült meg. A Boston megint nagyszerűen védekezett, emberhátrányból továbbra sem tud gólt kapni, a bulik hetven százalékát hozta most is el, ha pedig már a védelem sem tud segíteni, akkor még mindig ott a finn zseni, Tuukka Rask. Csütörtökön megint Bostonban lesz a negyedik meccs.

Boston Bruins–Chicago Blackhawks 2-0 (0-0, 2-0, 0-0)

Boston, TD Garden, 17 565 néző, vezette: Chris Rooney, Brad Watson.

Gólszerző: Paille (Kelly, Seguin, 22:13), Bergeron (Jagr, Chara, 34:05).

Kiállítás: 17 perc, ill. 15 perc. Emberelőny: 4/1, ill. 5/0. Kapusok: Rask 28/28, ill. Crawford 33/35.

Már a bemelegítés rosszul kezdődött a Chicagónak, ekkor derült ki, hogy Marian Hossa megsérült és nem tudta vállalni a játékot, Ben Smith került a helyére, aki a playoffban eddig csak egyszer játszott. Az első harmadot a Boston kezdte jobban, majd a Chicago is magához tért. Helyzetek akadtak mindkét kapu előtt, de Tuukka Rask és Corey Crawford is hibátlan maradt az első húsz perc végére.

A második harmadra megint fölénybe került a Bruins, és rögtön a játékrész elején Daniel Paille már a második gólját szerezte ebben a sorozatban. Ez után három bostoni előny következett, 11 másodpercig kettősben is játszott a hazai csapat, épp amikor négyen lettek a chicagóiak, Patrice Bergeron már kettőre növelte a hazaiak góljainak számát. Az utolsó harmadban mindent megtett a szépítésért a Chicago, de Tuukka Rasknak most megint nem lehetett gólt lőni, a rájátszásban már harmadszor maradt érintetlen a hálója.

Ahogy a Boston 2011-es sikerében, ezúttal is egy kapus lehet a döntő. Két éve Tim Thomas a playoff MVP-je lett, a védéseivel Stanleyhez vezette a Bruins. Most a finn Rask, aki hihetetlen formában véd. A rájátszás 19 meccsén 652 lövésből csak 35 gólt kapott, ami 1,64-es kapott gól/meccs átlagnak felel meg, a védéshatékonysága pedig 0,946, emellett még van három shutoutja is. Ez tényleg zseniális. Ezen a találkozón az is döntőnek bizonyult, hogy a hazai csapat 39-16-ra megnyerte a korongbedobásokat, így gyakorlatilag több, mint kétszer annyi támadást vezethetett, mint a Blackhawks.

„Nagyon jó munkát végeztünk megint, ráadásul most hazai jégen – mondta Chris Kelly, a Boston védője – Azt gondolom az egész szezonban kiválóan védekeztünk, de éppen hibáztunk, még akkor is ott volt Tuuka. Nyilván lehetne még ennél is jobban játszani, de ha így is nyerjük a meccseinket, nagy baj nincs. Az utolsó harmadban kicsit lassabban mozogtunk, de megint eggyel közelebb kerültünk álmainkhoz.”

A második bostoni gólnál az asszisztot jegyző Jaromir Jagr 199 playoffmeccsén a 197 pontját szerezte, ezzel már egyedül áll az örökrangsor ötödik helyén, Paul Coffeyt előzte le. Ki kell emelni a Boston eddigi védekezését, ami az emberhátrányos helyzeteket illeti. A rájátszásban már sorozatban 27 emberhátrányos szituációt védekezett ki. Ha megnyerni a kupát, 1939 és194, valamint 1970 és 1972 után harmadszor fordulna elő, hogy 24 hónap alatt kétszer is Bostonba kerül a Stanley.

A párharc állása: 2-1 a Boston javára. A következő meccset közép-európai idő szerint csütörtökön hajnalban játsszák, ismét Bostonban.

Címkék: sport nhl stanley kupa

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr165366616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Willie 2013.06.18. 10:21:20

Csak egy apro dolog. Hossa nem a bemelegitesnel serult meg, hanem mar eleve "game time decision" volt... A TV-ben rosszul mondtak:
"Blackhawks coach Joel Quenneville was less forthcoming with information on Hossa's malady, sticking to the standard NHL diagnosis: Upper body.
"We'll say 'day-to-day. We're hopeful he'll be ready for the next game," he said, adding that it did not happen during warmups, as had been reported on the team's Twitter account and the TV broadcast. "It was a game-time decision after the warmup there. That's when we made the call, after warmup."

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása