Az észak-amerikai hoki

Így áll a Detroit Red Wings

2013.09.09. 21:28 Ryan O'Brien

detroit_3.jpgAz Amerikai Egyesült Államok legnépszerűbb csapata, 11-szeres kupagyőztes, amely utoljára tudta véghezvinni azt a bravúrt az NHL-ben, hogy egymás után kétszer legyen a legjobb. Ennek már 15 éve, a legutóbbi bajnoki címnek is már öt. A Detroit mindig bajnoki esélyesként indul harcba a szezon előtt. De az utóbbi négy évben a konferencia-elődöntőnél egyszer sem jutott tovább. Erősödött, vagy gyengült a The Hockeytown. Erre keressük a választ.

A Detroit életére egyáltalán nem jellemző a nagy változások. Sokkal inkább az erős mag együtt tartása mellett az utóbbi évek fiatalítása, illetve az csapat erősségeinek megtartása. A fizetési sapka felett most valamivel több, mint 600 ezer dollárral állóRed Wings Drew Millerrel, Pavel Dacjukkal, kötött nagyon fontos szerződést. Egy remek finnt tradelt el, de egy még nagyszerűbb svédet szerződtetett érte cserébe.

alfredsson_1.jpgDaniel Alfredsson azért jött, hogy nyerjen végre valamit az NHL-ben. A Senators minden rekordját tartó 41 éves csatár 1996-ban, Torinóban lett olimpiai bajnok, de ez az egy aranyérem, amit vitrinében őriz. A Sens csapatkapitányával óriási rutin, 1178 meccsen 426 gól és 1108 pont költözött a Joe Louis Arenába. Bizonyos, hogy a honfitárs Henrik Zetterbeggel, a két svéd egy utolsó nagy dobásra készül. Csak a tények kedvéért, a csapat jelenlegi életkora, 28.84 év.

De nem csak Alfredssonban, hanem Stephan Weissben is nagyon bíznak, A Floridától szerződtetett csatár öt évre, 24,5 millió dollárért írt alá. A 30 éves center, a 2001-es draft 1/4-ese tavaly 17 meccsen játszott csak és csak egy gól lőtt, de 654 meccsen 145 van neki, 11 szezont húzott le a Panthersben. Ilyen kaliberű játékosok mellett úgy néz ki feleslegessé válik a az élete első NHL-s szezonjában, 44 meccsen 26 pontot szerző, svájci Damien Brunner, akinek még nincs szerződése, könnyen lehet, hogy hazatér és a Zug játékosa lesz. Ugyanúgy nem tudja még hol folytatja Danny Cleary, aki 2005 óta szolgálta a Red Wingset.

Sokan mondják, hogy azért a Detroitról egyáltalán nem jelenthető ki, hogy évről évre fiatalodik. Kérdés, hogy azok a csontok és izmok, amelyek már több, mint egy évtizede gyűrik a szezonokat, hogy fognak működni. Alfredsson sem fiatal, Zetterberg, Weiss sem, ráadásul a floridai sérült volt a csonka szezon nagy részében. És akkor az előző szezon öt legponterősebb játékosa: Dacjuk (49 pont, 35 éves), Zetterberg (32 éves, 48 pont), Franzen (33 éves, 31 pont), Kronwall (32 pont, 29 pont) és az ötödik a 27 éves Brunner (26 pont), akinek még nincs szerződése. Azért a Red Wings védelmére szól, előbb egy kétéves, majd egy három szezonon át tartó szerződést ajánlott a svájcinak, aki mindkettőt visszautasította. Nézzük is, milyen detroiti sorokkal találkozhatunk majd októbertől:

Kapusok: Jimmy Howard (Jonas Gustavsson).

Hátvédek: Niklas Kronwall, Jonathan Ericsson – Jakub Kindl, Danny DeKeyser – Brendan Smith, Kyle Quincey – Brian Lashoff.

Csatárok: Justin Abdelkader, Pavel Dacjuk, Henrik Zetterberg – Gustav Nyquist, Stephen Weiss, Daniel Alfredsson – Johan Franzen, Darren Helm, Tomas Tatar – Drew Miller, Joakim Andersson, Todd Bertuzzi – Mikael Samuelsson, Jordin Tootoo.

Ha máshol nem, a kapuban azért sikerült biztos alapokat lerakni, Jimmy Howard hatéves szerződést írt alá, 31,8 millió dollárért. Ez azért is fontos megemlíteni, mert a Detroit 1997-ben Mike Vernonnal lett bajnok, 1998-ban már Chris Osgooddal, míg 2002-ben már Dominik Hasek volt az elsőszámú ketrecőr.

Érkezett: Alekszej Marcsenko (CSZKA Moszkva), Daniel Alfredsson (Ottawa Senators), Stephen Weiss (Florida Panthers), Luke Glendening (Grand Rapids Griffins).

Távozott: Carlo Colaiacovo, Valtteri Filppula (Tampa Bay Lightning), Tom McCollum (Grand Rapids Griffins)

Hosszabbított: Drew Miller (2016, 4,05 millió USD), Pavel Dacjuk (2017, 26,8 millió USD), Jakub Kindl (2017, 9.6 millió), Brendan Smith (2015, 2,525 millió USD), Joakim Andersson (2015), Gustav Nyquist (2015, 1,9 millió USD).

Címkék: sport nhl detroit red wings

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr385504939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása