Az észak-amerikai hoki

Így áll a Minnesota Wild

2013.09.15. 15:30 Ryan O'Brien

minnesota_1.jpgA legutóbbi idényt óriási befeketetéssel kezdte a Minnesota, Craig Leopold tulajdonos 200 millió dollárból, a következő évtized közepéig szerződtette Zach Parise-t és Ryan Sutert. Az erősödő Wild az alapcélt megvalósította, bejutott a rájátszásba, de ott azonban egyből kiesett. St. Paulban idén még magasztosabb terveket szövögetnek és eggyel előrébb szeretnének lépni. Ahogy sok klubnál, itt is a fiatalokban bíznak, a fizetési sapka miatt alapemberek távoztak. Egy biztos, a tavalyi befektetés eredményesnek bizonyult, 2008 után továbbjutott a csapat, Suter 27:16-os jégidejével a liga egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa lett, Parise 38 ponttal (18 gól és 20 gólpassz) a Wild legeredményesebbje. A Chicago végül jobb volt a playoffban.

A stabilitás továbbra is cél a Minnesotánál, így a finn kapussal, Backströmmel is hosszabbítottak, ugyanakkor 84 pont távozott a Wildtől. Érzésünk szerint Setoguchi (13 gól, 14 gólpassz), Cullen (7 gól, 20 gólpassz) és Bouchard (8 gól, 12 gólpassz) nagyon fog hiányzoni. Már csak azért is, mert a helyükre érkezők közül a svájci Niederreiter nagyon tehetséges, de alig van NHL-rutinja (64 meccs, 3 pont), a Cullenért cserébe érkező Blum sem jutott el még 100 meccsig. A Stanley-győztes Matt Cooke viszont közel ezer meccsel a háta mögött biztos pontot jelenhet majd elől. Hátul pedig Keith Ballard megszerzése adhat nyugalmat a szurkolóknak és a szakvezetőknek.

wild.jpgA Minnesota kényszárpályán mozgott, Bouchard, Cullen és Setoguchi eltradelésében elsősorban a fizetési sapka játszott szerepet, a minden bizonnyal Svájcba távozó Tom Gilbert védőt kivásárolták a szerződéséből és rögtön négymillió dolláros rés keletkezett, természetesen pozitív irányba.

Nem csak a távozó alapemberekkel, de a csoport átszervezéssel is meg kell küzdeni a Minnesotának az októberben kezdődő idényben. A Northwestből a Central divízióba költöző franchisenak olyan riválisokkal kell megküzdenie, mint a Winnipeg, a St. Louis, a Dallas, a Nashville és nem utolsó sorban a Chicago. Viszont az is tény, hogy lényegesen kevesebbet kell majd utaznia. Mint fontos tényezőt és pozitív változást emelték ki ezt a szakvezetők.

Sokat várnak a szakemberek a tavalyi év egyik legjobb újoncától, a védő Jonas Brodintól, aki az előző idényben a csapata egyik legjobbja volt. Több, mint 23 perces jégidővel, Ryan Suterrel alkotott remek párt. Sok múlik Nicklas Backströmön, de leginkább azon, hogy a kapus egészségesen végig tudja-e védeni a szezont. Kiváncsian várjuk mi is Nino Niederreiter idényét. Nagyon tehetséges, aki érzésünk szerint méltánytalanul – magatartásbeli problémák miatt főleg – parkolópályán volt az Islandersnél. A vb-n megmutatta, szinte mindent tud erről a játékról. Itt az ideje, hogy ezt az NHL-ben is bizonyítsa. Talán ezek a sorok lehetnek a következő idényben:

Kapusok: Niklas Backström (Josh Harding).

Hátvédek: Ryan Suter, Jonas Brodin – Clayton Stoner, Jared Spurgeon – Keith Ballard, Marco Scandella – Nate Prosser, Jonathan Blum.

Csatárok: Zach Parise, Mikko Koivu, Jason Pominville – Nino Niederreiter, Mikael Granlund, Dany Heatley – Matt Cooke, Charlie Coyle, Jason Zucker – Michael Rupp, Zenon Konopka, Kyle Brodziak.

Két fiatalemberre még érdemes lesz figyelni idén. Charlie Coyle-tól nagyon sokat várnak, tavaly már 37 meccsen szerepet kapott és a csatár 8 góllal és hat gólpasszal hálálta ezt meg, a csapata kilencedik legeredményesebb játékosa volt. A Wild 2010-es első választottja, Mikael Granlund pedig a Wildban kezdte az előző idényt, aztán az AHL-be került, április 4-én hívták újra vissza. A legfiatalabb közül pedig a védő Mathew Dumba kerülhet közelebb az NHL-hez, a kanadait 2012-ben a hetedik helyen draftolták.

Érkezett: Nino Niederreiter (New York Islanders), Keith Ballard (Vancouver Canucks), Matt Cooke (Pittsburgh Penguins), Jon Landry (New York Islanders), Jonathan Blum (Nashville Predators), Corbin Baldwin (Iowa Wild), Cody Corbett (Edmonton Oil Kings), Carter Sandlak (Plymouth Whalers).

Távozott: Justin Falk (New York Rangers), Cal Clutterbuck (New York Islanders), Tom Gilbert, Pierre-Marc Bouchard (New York Islanders), Matt Cullen (Nashville Predators), Devin Setoguchi (Winnipeg Jets), Drew Bagnall (Buffalo Sabres), Benn Ferriero (Vancouver Canucks), Brett Clark (Florida Panthers).

Hosszabbított: Stéphane Veilleux (2016), Marco Scandella (2016, 2,05 millió USD), Niklas Backström (2016, 10,25 millió USD), Steven Kampfer (2015), Jared Spurgeon (2017, 8 millió USD), Justin Fontaine (2015), Carson McMillan (2015), Kyle Medvec (2015), Tyler Cuma (2015).

Címkék: sport nhl minnesota wild

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr635515147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása