Az észak-amerikai hoki

Gyáva népnek nincs hazája

2014.04.17. 11:21 Ryan O'Brien

malkinbű.jpgNagyszerűen kezdődött, három meccsen 23 gól. Jól mondta Todd Richards, a Columbus edzője, gyáva népnek nincs hazája, hitehagyott csapatnak nincs helye a rájátszásban, akkor is küzdeni kell, ha az esélyek éppen mást mutatnak. Nos a Blue Jackets mindent megtett, megszorongotta a Pittsburgh-öt a Keleti főcsoport-negyeddöntő első meccsén, és egészen a 49. percig döntetlenre állt idegenben. De a csapat első playoff-sikere így is elmaradt, ebben a szezonben megint kikapott a Penguinstől. Pedig jól alakult minden Jack Johnson révén a vezetés is megvőlt, sőt Derek MacKenzie a második harmad 43. másodpercében már 3-1-s vezetésre módosította az állás. Utána viszont beindult a Pittsburghh és mér a 23. percben egyenlíteni tudott. A második játékrész első 139 másodpercében amúgy három gól is esett, háromszor előnyből, egyszer hátrányból is született gól. Visszatért Jevgenyij Malkin és egyből két gólpasszt adott, Sidney Crosby csak egyet, de 106. playoff-pontjával utolérte a klub örökrangsorában harmadik Kevin Stevenst.

Hatalmas csatában nyert a playoff egyetlen kanadai csapata is. A Montréal idegenben az első hosszabbítás vége felé döntötte el a meccset Tampában. A vezető gólokra mindig gyorsan jött a válasz. Az első harmadban Nyikita Kucserov találata után 19 másodperccel Tomas Plekanec egyenlített, de később is hasonlóan fej-fej mellett haladtak, a vezető gólok után 2-3 perc múlva mindig jött az egyenlítés. A Canadiens kapura lövésekben alaposan felülmúlta ellenfelét, az első húszpercet 14-4-re, a harmadikat 13-5-re nyerte meg, így Anders Lindback teljesítménye mindenféleképp megsüvegelendő. A Canadians továbbra sem erős emberelőny kihasználásban, amikor a Tampával játszik. Az alapszakaszban ez 0/14 volt, ehhez jött most két elpuskázott lehetőség. A Boltsban Ondrej Palat megsérült nem tudta folytatni a meccset.

Majdnem elszórakozta az Anaheim, amely 29 perc után már négy góllal vezetett. Ryan Getzlaf igazán az elemében volt, gólt is ütött, gólpasszt is adott, a végén egy jegestömlőt az arcához nyomva mégis elégedetten dőlhetett hátra, csapata hozta az első meccset, Frederik Andersen 32 védést mutatott be élete első playoff-meccsén. A Dallas 2008 óta először lépett jégre a rájátszásban is a kezdeti megilletődöttség után emlékezetessé tette a meccsen, Jamie Benn, Coltn Sceviour és Tyler Seguin góljaival felzárkózott és nagyon megnyomta az utoló hat percet, de az egyenlítő gólt már nem sikerült bevinni. A Starsnak a második harmadban akadt egy komoly lehetősége, 56 másodpercig játszott 5 a 3 ellen, amelyből végül Benn lőtte az első vendéggólt.

Rájátszás, főcsoport-negyeddöntő, 1. mérkőzések

Keleti főcsoport:

Pittsburgh Penguins-Columbus Blue Jackets 4-3 (1-2, 2-1, 1-0)

Pittsburgh, CONSOL Energy Center, 18 646 néző, vezette: Eric Furlatt, Wes McCauley

Gólszerzők

PIT: Jussi Jokinen (1) - Jevgenyij Malkin (1), Olli Maatta (1) 17:13; Beau Bennett (1) - Matt Niskanen (1), Paul Martin (1) PPG 21:34; Matt Niskanen (1) - Jevgenyij Malkin (2), Sidney Crosby (1) PPG 22:19; Brandon Sutter (1) - Beau Bennett (1), Paul Martin (2) 48:18.

CBJ: Jack Johnson (1) - Brandon Dubinsky (1) 06:20; Mark Letestu (1) - Jack Johnson (1), Boone Jenner (1) PPG 17:58; Derek MacKenzie (1) 20:43.

Kapusok: Marc-Andre Fleury 31/34 - Szergej Bobrovszkij 28/32.

A meccs három legjobbja: Brandon Sutter (PIT), Matt Niskanen (PIT), Jack Johnson (CBJ).

Kapura lövések: 32 - 34. Emberelőny: 2/3 - 1/4. Kiállítások: 6 perc - 8 perc. Ütközés: 27 - 48. Buli elhozatal: 40 - 31. Blokkolt lövés: 12 - 17.

Tampa Bay Lightning-Montreal Canadiens 4–5 (1-1, 1-1, 2-2, 0-1)

Tampa Bay, Tampa Bay Lightning Forum, 19 204 néző, vezette: Gord Dwyer, Dan O'Halloran

Gólszerzők

TBL: Nyikita Kucserov (1) - J.T. Brown (1), Cedric Paquette (1) 10:09; Steven Stamkos (1) - Michael Kostka (1) 33:24; Alex Killorn (1) - Tyler Johnson (1) 47:11; Steven Stamkos (2) - Alex Killorn (1) 53:27

MTL: Tomas Plekanec (1) - Alekszej Jemelin (1), Brendan Gallagher (1) 10:28; Brian Gionta (1) - Lars Eller (1), Mike Weaver (1) SHG 36:39; Lars Eller (1) - Brian Gionta (1) 45:10; Thomas Vanek (1) - David Desharnais (1), Alekszej Jemelin (2) 51:30; Dale Weise (1) - Daniel Brière (1), Josh Gorges (1) 78:08.

Kapusok: Anders Lindback 39/44 - Carey Price 21/25.

A meccs három legjobbja: Dale Weise (MTL), Steven Stamkos (TBL), Thomas Vanek (MTL).

Kapura lövések: 25 - 44. Emberelőny: 0/2 - 0/2. Kiállítások: 6 perc - 6 perc. Ütközés: 40 - 27. Buli elhozatal: 50 - 35. Blokkolt lövés: 13 - 11.

Nyugati főcsoport:

Anaheim Ducks-Dallas Stars 4-3 (3-0, 1-2, 0-1)

Anaheim, Pepsi Center, 17 294 néző, vezette: Chris Lee, Francois St. Laurent.

Gólszerzők

ANA: Kyle Palmieri (1) - Nick Bonino (1), Francois Beauchemin (1) 01:53; Ryan Getzlaf (1) - Matt Beleskey (1), Corey Perry (1) 12:49; Mathieu Perreault (1) - Patrick Maroon (1), Ryan Getzlaf (1) PPG 19:30; Matt Beleskey (1) - Francois Beauchemin (2), Teemu Selanne (1) PPG 29:04.

DAL: Jamie Benn (1) - Colton Sceviour (1), Alex Chiasson (1) PPG 36:36; Colton Sceviour (1) - Cody Eakin (1), Jordie Benn (1) 38:09; Tyler Seguin (1) - Trevor Daley (1), Valerij Nyicsuskin (1) 53:53.

Kapusok: Frederick Andersen 32/35 - Kari Lehtonen 31/35.

A meccs három legjobbja: Nick Bonino (ANA), Tyler Seguin (DAL), Ryan Getzlaf (ANA).

Kapura lövések: 35 - 35. Emberelőny: 2/5 - 1/5. Kiállítások: 10 perc - 10 perc. Ütközés: 28 - 27. Buli elhozatal: 46-37. Blokkolt lövés: 21 - 12.

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr86045686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nmmmmm 2014.04.17. 14:08:08

"A Lightning kapura lövésekben alaposan felülmúlta ellenfelét, az első húszpercet 14-4-re, a harmadikat 13-5-re nyerte meg, így Carey Price teljesítménye mindenféleképp megsüvegelendő."
Épp fordítva volt, a Habs sokkal többet lőtt kapura és jobban is játszott, óriási meccs volt. Érdemes lett volna nézni, ha már írtok róla és a Sport1 is adta, vagy legalább megfelelően értelmezni reggel a statisztikákat. Lindback jobban védett, az 5 kapott gól ellenére nem lehet a szemére vetni semmit. Azért jó lenne, ha Bishop felépülne, benne azért jobban bíznak a hátvédek. Hajrá Bolts, holnap javítunk!

Ryan O'Brien 2014.04.17. 14:11:20

@nmmmmm: Húha, ez tényleg súlyos hiba. Egészen biztos vagyok bennek, hogy így akartam írni. Elnézést, főleg a Bolts és a Canadiens rajongóktól.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása