Az észak-amerikai hoki

A Montréal kiverte a Bostont

2014.05.15. 09:49 Ryan O'Brien

montreal_3.jpgBekövetkezett az, amire azért kevesen gondoltak, Boston–Pittsburgh helyett NY Rangers–Montréal főcsoportdöntő lesz keleten. Ahogy szerdán, csütörtök hajnalban is a hetedik meccs döntött és megint a vendégcsapat örülhetett. A meccs kisértetiesen hasonlított a New York meccséhez, inkább a Boston lődözte szét Price kapuját, aki becsülettel állta, 29-szer védett jól. Egy-egy emberelőnyös gól esett, de az szembetűnő, hogy a Canadiens ötből tudott csak egyet kihasználni, míg a Bostonnak mindössze három lehetősége volt. Szép volt a második montréali gól, a Boston harmadában brusztolta ki a korongot a kanadai csapat, David Desharnais tette le a teljesen üres Max Pacioretty elé, aki kegyetlenül bevágta a felső vas alá.

A Montréal két meccset hozott egymás után, ami főleg dícséretes, hogy Price 125 perc és 58 másodperc után kapott csak gólt. A két klub most fejezte be 34. egymás elleni párharcát és a Canadiens 2010 után jutott be megint a főcsoportdöntőbe, ahol a Rangers lesz majd az ellenfele, az első meccset szombaton, a Bell Centre-ben játsszák majd.

Nyugaton is a hetedik meccsen derül ki, ki lesz a Chicago ellenfele a döntőben. A hatodik meccsen a Los Angeles nagy csatában verte 2-1-re az Anaheimet. Jake Muzzin szerezte a Kings vezető gólját, a meccs legjobbjának választott Anze Kopitar passzából, majd Trevor Lewis bombájával már kettővel ment a hazai csapat. Hiába egyenlített két percen belül az Anaheim, a hátralévő 25 percben nem tudott egyenlíteni. Lewis az alapszakasz 73 meccsén hat gólt ütött, a playoffban 13 találkozón már négynél tart. A hetedik meccset magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik majd.

Főcsoport-elődöntők:

Kelet, 7. mérkőzés:

Boston Bruins-Montreal Canadiens 1-3

A párharcot a Montreal nyerte 4-3-ra.

Nyugat, 6. mérkőzés:

Los Angeles Kings-Anaheim Ducks 2-1

Az állás: 3-3.

Címkék:

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr736169206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása