Az észak-amerikai hoki

Jó volt tegnap New York-inak lenni

2014.11.12. 11:04 Ryan O'Brien

nash_1.jpgA Rangers és a az Islanders összesen 11 gólt ütött és egyet sem kapott. Igazi városi bravúr a Rangersé, amely a Pittsburgh hétmeccses veretlenségi sorozatát szakította meg. Henrik Lundqvist és Rick Nash voltak a meccs hősei, a kapus 33 védéssel hozta idei 3., összesen 53. shutoutját. Nash pedig megint gólt szerzett, ebben a szezonban már 12-nél tart, amellyel vezeti a listát. A Penguins ideges hangulatára jellemző, Sidney Crosbyt már az 57. másodpercben kiállították. Sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg a Islanders, amely 6-0-tal vágott vissza a Coloradónak a két héttel ezelőtti 0-5-ért. A Metropolitanban, a az első Pittsburgh mögött egy ponttal második New York-i csapat október 25-e óta először nyert hazai jégen, Jaroslav Halak 118 perce és 11 másodperce nem kapott gólt, a csapat az utolsó négy meccsén is csak hármat.

Most azok ütötték a gólokat, akik eddig ebben nem jártak élen, Anders Lee, Travis Hamonic, és Nyikolaj Kuljomin a másodikat, Casey Cizikas, Ryan Strome az elsőt, a védő Nick Leddy - a győztes gólos - már négynél jár. Az Islanders 46-szor lőtt a meccsen kapura. A Montreal volt a játéknap harmadik nullázója, ezt a Winnipeg bánta, természetesen itt is a kapus, Carey Price volt a meccs legjobbja, utolsó 60 lövésből 59-et megfogott.

A Montrealhoz kapcsolódó hír, hogy a meccs előtt nem sokkal egyezett meg a Canadiens és a Dallas játékoscseréről. A montreali csatár, Travis Moen távozott, a 40 éves védő, Szergej Goncsarért cserébe. A Stars még Moen nélkül nyert 4-3-ra Arizonában, Tyler Seguin óriási formában. A 2010-es 1/2-es most duplázott, utolsó két meccsén öt gólt ütött, 15 találkozón 12-nél jár.

Két találkozó is túlóráztak a csapatok. Patrick Kane büntetőjével nyert a Chicago a Tampa ellen, Jonathan Toews az 500. meccsét játszott. A Vancouver pedig Daniel Sedin hosszabbításban szerzett góljával győzte le az Ottawát. Az ottawai Curtis Lazar az elmúlt öt meccsén a negyedik gólpasszát adta, még nincs gólja a 19 éves kanadainak.

Folytatódott a Columbus mélyrepülése, Washingtonban sorozatban kilencedszer nem tudott nyerni, ez a franchise történetének második leghosszabb sorozata, az első ugyanennyi vereségig tartott (0-7-2, most 0-8-1-es mutatóval) még 2009 decemberében. Alex Ovecskin két gólt szerzett. Jaromir Jagr két gólpasszt adott, ezzel 1059 van neki, már csak négyre van az örökrangsor-7. Steve Yzermantől, ami pontokat illeti 1767-tel ugyancsak négy egységgel követi az 5. Marcel Dionne, ha nincs sérülés, akkor nem kérdés, hogy itt újabb csúcsdöntések lesznek. A Florida meglepő magabiztossággal verte a San Josét, a St. Louis teljesen megérdemelten a Buffalót. A Blues-ban Jori Lehtera klasszikus mesterhármast vágott, és a franchise történetében - mármint a klasszikus, azaz egymás után szerzett tripla - 1998 óta nem volt. Jaden Schwartz három, Vlagyimir Taraszenko két gólpasszt adott, Lehtera és Taraszenko együtt 15 gólt és 33 pontot hozott össze, nem csoda, hiszen a KHL-ben, a Szibirben is csapattársak voltak.

New Jersey Devils-Minnesota Wild 3-1

New York Islanders-Colorado Avalanche 6-0

New York Rangers-Pittsburgh Penguins 5-0

Washington Capitals-Columbus Blue Jackets 4-2

Montreal Canadiens-Winnipeg Jets 3-0

Florida Panthers-San Jose Sharks 4-1

St. Louis Blues-Buffalo Sabres 6-1

Nashville Predators-Edmonton Oilers 3-2

Chicago Blackhawks-Tampa Bay Lightning 3-2 - szétlövéssel

Arizona Coyotes-Dallas Stars 3-4

Vancouver Canucks-Ottawa Senators 4-3 - hosszabbítás után

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr726890205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása