Az észak-amerikai hoki

Megvan az év védése is az NHL-ben

2014.11.14. 10:48 Ryan O'Brien

lehtonen_2.jpgKari Lehtonen, a Dallas kapusa mutatta be a Los Angeles elleni idegenbeli meccsen, a finn amúgy gólt sem kapott a bajnoktól. Összesen 27 védése volt Lehtonennek, és 28. gólnélküli meccse volt. Szenzációs bravúrjai voltak az egész meccs alatt, de amit a második negyedben mutatott be, arra tényleg nehéz szavakat találni. Egy kapu előtt kavarodás után a korong Jarett Stoll elé került, aki ügyesen fel is emelte. Lehtonen azonban elképesztő bravúrral odaért és a lepkésében halt el a korong. Óriási védés volt, érdemes megnézni.

Benne maradt a New York Rangers, és a Boston hokisainak a lábában a tegnapi meccs, 24 óra leforgása alatt kétszer léptek jégre, péntek hajnalban mindketten kikaptak. A Rangers csak szétlövésben a Coloradótól, a Boston viszont megint nagyon, megint egy Original Sixestől, a Montréaltól 5-1-re. A Bruins a két napot 2-11-es mérleggel záta. Az Avs viszont az Islanders elleni 0-6-ról állt fel, és Nathan MacKinnon büntetőjével verte a Rangerst, amelyben Carl Hagelin 200. meccsét játszotta, az Avs-ben Cody McLeod pedig 1000. büntetőpercét töltötte el. A Canadiensben Max Pacioretty duplázott, Jiri Sekac pedig 27 elpuskázott emberelőnyös lehetőség után ütött így gólt.

A Winnipeg két vereség után Blake Wheeler duplájával győzte le a Carolinát. Tampában nyert a San Jose, a siker kulcsa pedig Antti Niemi, a Sharks kapusa, a finn 32 védéssel segítette csapatát, a másik oldalon Ben Bishop 37-szer hárított. Joe Thornton (SJS) 1225 meccsét játszotta, 90. az örökrangsorban. A St. Louis Paul Stastny 55. percben szerzett góljával győzte le a Nashville-t, utolsó tíz meccséből a kilencediket nyerte.

Kilenc gólt hozott a Minnesota és a Buffalo meccse, nem is akármilyen leosztásban. Az első 20 perc hallatlanul izgalmas volt, hat gól esett, a hetedik percben 17 másodperc alatt három. Nino NIederreiter élete első mesterhármasát ütötte. Edmontonban nyert az Ottawa. sokat elmond azért sikeréről, hogy a meccs első két legjobbja edmontoni lett, a harmadik a Sens kapus Craig Anderson, aki 34-szer védett. Az Oilersben Jordan Eberle a 100. gólját szerezte, az ottawai Mike Hoffman nyitotta, majd a hosszabbítás harmadik percében zárta a gólok sorát. Jól teljesít ebben a szezonban a Calgary, amely most az Arizonát verte, harmadik csoportjában. A nyolc meccse pontszerző Mark Giordano győztes góllal folytata sorozatát

New York Rangers-Colorado Avalanche 3-4, szétlövés után

Carolina Hurricanes-Winnipeg Jets 1-3

Montreal Canadiens-Boston Bruins 5-1

Tampa Bay Lightning-San Jose Sharks 1-2

St. Louis Blues-Nashville Predators 4-3

Minnesota Wild-Buffalo Sabres 6-3

Calgary Flames-Arizona Coyotes 5-3

Edmonton Oilers-Ottawa Senators 3-4, hosszabbítás után

Los Angeles Kings-Dallas Stars 0-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr226895709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása