Az észak-amerikai hoki

Öngól a hosszabbításban, félpályás gól Dallasban

2014.11.26. 10:21 Ryan O'Brien

hanzal.jpgBizonyosan a furcsa gólokról marad emlékezetes az NHL szerda hajnali játéknapja. Egészen furcsa körülmények között nyert a Colorado az Arizona otthonában. A Coyotes az első harmadban gyorsan, 7 perc 17 másodperc alatt bevert három gólt, és a hazai szurkolók már hátradölhettek, de még a második harmad végén sem izgultak, mert még mindig 3-1-re vezettek. Aztán gabriel Landeskog duplázott, majd Matt Duchene egyenlített. A győztes gólt a hosszabbításban Daniel Briére jegyezte, de Martin Hanzal lőtte. A saját kapujába. Briére tette volna középre a labda, Hanzal el akarta söpörni, de éppen a saját kapujába sikerült, Mike Smith-nek esélye sem volt. Jarome Iginla mindkét Landeskog-gólnál előkészítő volt, 1181. pontját szerezte, amellyel a 48. az örökrangsorban és harmadik az aktív játékosok sorában.

A másik furcsa eset Dallasban történt. Az első szezonját töltő svéd, John Klinberg szerezte a dallasiak első gólját, méghozzá majdnem a félpályáról. Egy bedobás után lecsorgó korongot lőtt meg nagyon erősen a 22 éves védő, a korong a hálóban kötött ki. Ebben azért Viktor Fasth kapus vastagon benne volt. A Stars végül 3-2-re nyert, Tyler Seguin megint két gólt lőtt. A 22 éves, 2010-es 1/2-es már 17 gólnál tart és vezeti a góllövőlistát. Utolsó négy meccsén négy gólja volt, 22 meccsen 28 pontja van. Az Edmonton, amely csoportja utolsó helyén áll, sorozatban a hetedik vereségét szenvedte el.

Evander Kane két gólt szerzett a Winnipegben, a másodikat 18 másodperccel a vége előtt, a Jets 4-2-re verte a Columbust idehenben. A Jets már a kilencedik másodpercben vezetést szerzett, a rekord a nyolc másodperc. Az Ottawa az utolsó harmadban fordította meg a meccset St. Louisban, az egyenlítő gól az utolsó percben esett. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a pillanatnyi lélektani fölényt kihasználva a Senators a szétlövést is hozta. A Bluesban Barret Jackman a 745. meccsét játszotta a klubban, a harmadik a franchise történetében, Brett Hullt érte utol. Ugyancsak a szétlövés döntött a Nashville javára a bajnokcsapattal szemben. Itt a Los Angeles az utolsó harmad 38. másodpercében mentette döntetlenre a meccset. A Predatorsban Shea Weber 223. asszisztjával a franchise legtöbb gólpasszt adó védője lett.

A vancouveri Ryan Miller húsz védéssel hozta shutoutra a New Jersey elleni meccset, ez volt a kapus 31. gólnélküli meccse. A meccs előtt a közelmúltban elhunyt Pat Quinnre emlékeztek. Az Anaheom egymás után a 19. meccsen győzte le hazai pályán az idén kifejezetten jó szereplő Calgaryt. A Flames 2004. január 19-e óta képtene nyerni a kaliforniai városban. A Ducks kétharmadnyi játék után már 3-0-ra vezetett, a Calgary innen kapaszkodott fel, de a második gólja már túl későn, 26 másodperccel a vége előtt esett. A Ducksban Andrew Cogliano a 563. meccsét játszotta egymás után, amely a hatodik leghosszabb az NHl történetében.

Columbus Blue Jackets-Winnipeg Jets 2-4

St. Louis Blues-Ottawa Senators 2-3, szétlövés után

Nashville Predators-Los Angeles Kings 4-3, szétlövés után

Dallas Stars-Edmonton Oilers 3-2

Arizona Coyotes-Colorado Avalanche 3-4, hosszabbítás után

Vancouver Canucks-New Jersey Devils 2-0

Anaheim Ducks-Calgary Flames 3-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr376934015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása