Az észak-amerikai hoki

Újonc hokis ilyet még nem csinált az NHL-ben

2014.12.02. 10:25 Ryan O'Brien

tobiasrieder.jpgNem mindennapi körülmények között született meg az Edmonton sorozatban tizedik veresége. Az Oilers odahaza kapott ki Arizonától, az első harmadban még 1-0-ra vezetett, majd négy gólt kapott a második harmadban. Az összeomlás rögtön a játékrész elején jött. Az élete 15. meccsén jégre lépő Tobias Rieder 58 másodperc alatt ütött két gólt, ráadásul két emberhátrányos gólt. Újonc ennél gyorsabban még nem ütött két ilyen gólt az NHL történetében. A leggyorsabb két emberhátrányos rekordere Esa Tikkanen, a korábbi Oilers-hokis 1988-ban 12 másodperc alatt kétszer mattolta így a Toronto védelmét. A legérdekesebb a történetben, hogy Riedert 2011-ben, a negyedik körben az Edmonton draftolta, 2013. március 29-én Kale Kessy-ért cserébe (aki azóta csak az AHL-ig jutott) cserélte el a Coyotes. Sok jóra amúgy sem számíthatott az Edmonton ezen a meccsen, sorrendben ez volt a 16. olyan találkozó a két csapat között, amelyen az Arizona franchise pontot szerzett.

Befejezte a Tampa Bay a New York Rangers elleni hárommeccses sorozatát, kedd hajnalban 6-3-ra nyert, így teljes sikert ért el, mindhárom meccsen verte ellenfelét a Bolts, amely 15 gólt hozott össze. Ezen a találkozón Brett Connolly, és Tyler Johnson is duplázott, utóbbi gólpasszt is adott, Victor Hedman három gólpasszig meg sem állt. A Rangersnek sikerült megállítani a Tampa első sorát (Stamkos, Callahan, Killorn), amely az első két meccsen 12 pontot hozott össze, most a második sor döntötte el a meccset.

A sérülésektől tizedelt Columbus ha nehezen is, de Boone Jenner góljával legyőzte a Floridát, az utolsó 18 meccsen ez volt mindössze a harmadik sikere. A győztas gólhoz a passzt Kerby Rychel adta, aki a 2013-as draft 19. választottja volt, második meccsén az első NHL pontját szerezte. Max Pacioretty harmadik harmadban ütött góljával nyert a Colorado otthonában a Montreal, a Canadiensben két végő, Andrej Markov és PK Subban is gólt szerzett, a kanadai csapat három vereség után tudott nyerni. Matt Beleskey-nek sokat jelent, hogy Ryan Getzlaf és Corey Perry mellett szerepel egy sorban, a 26 éves anaheimi csatár a győztes gólt szerezte a Boston ellen, ez volt az idei 12. találata, ennyi még pedig még sosem volt neki. A Ducks kapusa, Frederik Andersen 34 védéssel lett a mezőny legjobbja.

A Calgary védője Mark Giordano, a St. Louis jobbszélsője, Vlagyimir Taraszenko, valamint a Nashville kapusa, Pekka Rinne lett november három legjobbja. Szintén a Nashville-ből választottak hónap újoncát is, a kilenc góllal és 15 ponttal záró Filip Forsberg nem érdemtelenül kapta a cínet. New Jerseyben elfogytak a csatárok - Travis Zajac, Martin Havlat is sérült - így a veterán Scott Gomez kapott lehetőséget.

New York Rangers-Tampa Bay Lightning 3-6

Columbus Blue Jackets-Florida Panthers 2-1

Colorado Avalanche-Montreal Canadiens 3-4

Edmonton Oilers-Arizona Coyotes 2-5

Anaheim Ducks-Boston Bruins 3-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr906950903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása