Az észak-amerikai hoki

A legjobbak közül csak az Islanders nyert

2014.12.20. 13:34 Ryan O'Brien

460699974_slide.jpgA csoportok legjobbjai közül csak a New York Islandersnek sikerült jól a szombat hajnal. Kikapott a Tampa, az Anaheim és a Detroit is. Utóbbi éppen az Islestől odahaza. Lassan semmi meglepő nincs abban, ha a New York-i csapat egy fontos meccset nyer meg, Brock Nelson és Anders Lee góljával és gólpasszával sikerült ez. Érdekesség, hogy a vendégek 2003 óta nem szenvedtek vereséget a Joe Louis Arenában és egymás után ötödször győzték le a Red Wingst. A hazaiaknál Jimmy Howard az első harmadban megsérült, Petr Mrazek folytatta, de nem ő rajta múlt a vereség, hiszen közel negyven perc alatt 22-szer védett jól.

Nem sikerült ilyen jól az ottawai kirándulás az Anaheimnek, amelynek kapuját először védte kezdőként Ilja Brizgalov. A Senators nagyon könnyen nyert, már 4-0-ra is vezetett a meccsen. A hazaiaknál Mike Hoffman, a vendégeknél Ryan Getzlaf is duplázott. Brizgalov szabadügynökként december 9-én írt alá a Duckshoz, tavaly Edmontonban és Minnesotában védett. A Tampa szétlövésben kapott ki a New Jersey otthonában, Nyikita Kucserov 41 másodperccel a vége előtt mentette döntetlenre a meccset, A 998 pontnál járó Patrick Elias büntetője döntött, Elias az 1183. meccsét játszotta a Devilsben, a következő asszisztja a 600. lesz. A Devils újonc kapusa, Keith Kinkaid hatodik meccsén az első győzelemnek örülhetett.

Megint kikapott a Boston és már sorozatban hetedszer a Calgary. A Bruinst Mathieu Perreault győztes góljával a Winnipeg győzte le. A Flamesnek pedig otthon sikerült kikaponi a Dallastól, Kari Lehtonen 21-szer védett, a 300. pontját szerző Jamie Benn gólt ütött és gólpasszt is adott. A Flames december 4-e óta nem képes meccset nyerni. Ilyen gyenge sorozata az 1974–75-ös idény óta nem volt a csapatnak.

Ottawa Senators-Anaheim Ducks 6-2

New Jersey Devils-Tampa Bay Lightning 3-2 - szétlövés után

Detroit Red Wings-New York Islanders 1-2

Winnipeg Jets-Boston Bruins 2-1

Calgary Flames-Dallas Stars 1-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr966999751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása