Az észak-amerikai hoki

Megint az Anaheim hátát nézi a mezőny

2015.03.05. 10:23 Ryan O'Brien

465246974_slide.jpgNéhány hét, és az Anaheim véget vetett a Nashville királyságának. Perszer ehhez a Predators bűn rossz sorozat is kellett. A Nashville négy meccse nyeretlen, az Anaheim pedig ugyanennyi győzelemnél tart azzal, hogy behúzta a Montréal elleni rangadót. Most John Gibsn kapott bizonyítási lehetőséget a kapuban és élt is vele, 37 védése nagyon kellett, hogy a Duck az utolsó nyolc meccséből a hetediket is nyerje. Két védő, Cam Fowler, és Francois Beauchemin mellett a negyedik sorban szereplő Rickard Rakell ütötte a győztes gólt, és Jiri Sekac is bekerült a meccs három legjobb játékosa közé. Az Anaheim ezzel egy meccsel többet játszva, de két ponttal megelőzte a Nashville-t, nemcsak nyugaton, de az egész ligában ez a két csapat az első kettő.

Nem nagyon ment a Metropolitan két legjobbjána, de a New York Rangers legalább szerzett egy pontot Detroitban és így is a csoport élére lépett fel. A Red Wings hosszabbításban nyert, méghozzá annak a Marek Zidlickynek a góljával, akit hétfőn szereztek meg New Jerseyből. A cseh hokis a első olyan az NHL-ben, akit év közben szerződtettek és első, bemutatkozó meccsén, az ötperces hosszabbítás 1984-es bevezetése óta meccset döntött el a ráadásban. A Detroit győzelmével egy pontra megközelítette a csoport második Tampát.

Kikapott a Pittsburgh is, Coloradóban szenvedett vereséget. A meccs előtt az 1000. meccsét játszó Alex Tanguay köszöntötték, aztán jött egy másik veterán, Jarome Iginla, és az 579. gólját szerezte, ezzel már csak kettőre van az örökrangsor 18. helyén álló Jari Kurritól, 1210 pontjával utolérte a 43. Bobby Clarke-ot, pályafutása során 16-odszor jutott el a húszgólos határig. Gabriel Landeskog lett a meccs embere, aki gólj amellett két gólpasszt osztott ki, így mindhárom hazai gólban benne volt.

Az anaheimi Gibson mellett Andrew Hammond lett a nap másik legjobb kapusa. Az ottawait 35 védéssel választották a Winnipeg elleni meccs legjobbjának. Hammond nyolcadik idei meccséből hatodszor volt győztes csapat kapusa, 1,35-ös kapott gól/meccs, és 0,957-es védéshatékonyságnál tart. A Senators nem adta fel playoffos álmait, Kyle Turris két pontjával és Bobby Ryan győztes góljával már csak két pontra van a Floridától és négyre a keleti nyolcadik Bostontól.

Winnipeg Jets–Ottawa Senators 1-3

Detroit Red Wings–New York Rangers 2-1, hosszabbítás után

Colorado Avalanche–Pittsburgh Penguins 3-1

Anaheim Ducks–Montreal Canadiens 3-1

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr807242649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása