Az észak-amerikai hoki

A bajnok és még hat tavalyi playoffos bukhat el

2015.03.22. 12:07 Ryan O'Brien

467196004_slide.jpgKét nap alatt 16 meccset játszottak az NHL-ben és mindkét konferenciában egyre sűrűbb a mezőny, főleg a nyolcadik hely környékén. Keleten az Ottawa és a Florida tovább zárkózott. A Senators és kapujában Andrew Hammond egészen félelmetes sorozatot produkálva, az utolsó 10 meccséből a kilencedik nyerve verte a Torontót. Hammnond élete első 14 meccséből a 13. győzelmét szerezte meg, a Sens ezzel egy pontra megközelítette a nyolcadik helyet és az ott álló Bostont, amely megint nem tudott nyerni. A visszatérő Roberto Lungóval a kapuban a Florida otthonában kapott ki szétlövésben. Luongo 26-szor védett, egyetlen büntetőből sem kapott gólt, a meccset Brandon Pirri döntötte el. A Panthers hátránya sem ledolgozhatatlan, most négy ponttal áll a Boston mögött.

Ami az élmezőnyt illeti, a Tampa még szombat hajnalban győzte le a Detroitot, Alex Killorn ütötte a győztes gólt, Steven Stamkos pedig a szezonban már a 40. találatát. Vasárnap jött a Montréal és a Carey Price szezonbeli 40. győzelmével legyőzte a San Joset, amely ezzel egyre nagyobb bajba kerül. Tomas Plekanec az első, Brendan Gallagher az utolsó harmad végén talált Antti Niemi kapujába. Price amúgy nem csak a győzelmei számával, hanem a védéshatékonyságban, a kapott gól mutatóban és szezonbeli kilencedik shutoutjával is vezeti a kapusok rangsorát. Ennyi győzelme még sosem volt karrierje során, a 2011-es 38 volt az eddigi csúcsa. A Canadiens most 99 ponttal áll, gólkülönbséggel előzi csak az Anaheimet, amely még egy nappal korábban győzte le hosszabbításban a Coloradót, Corey Price góljával.

A New Jersey két nap alatt kétszer játszott, előbb Steve Bernier két góljával győzte le a Buffalót, a kapuban Keith Kinkaid 28 védésével. Egy nappal később már Cory Schneider állt a New York Islanders ellen a kapuban, és bár 27-szer védett jól, csapata 3-0-ra kikapott. Az Islandersbe a héten visszatért Kyle Okposo is gólt szerzett, Jaroslav Halak 26 védéssel hozta karrierje 35. gólnélküli meccsét, Ryan Strome gólt ütött és gólpasszt is adott a meccsen. A Metropolitan másik két dobogósa, az első Rangers és a harmadik Pittsburgh is nyert. A másik New York-i a Carolina otthonában, Mats Zuccarello büntetőjével nyert szétlövésben, Cam Talbot 28 védéssel lett a meccs embere. A Pittsburgh Sidney Crosby két pontjával intézte el, ugyancsak idegenben az Arizonát. Az első három most így áll: 1. New York Rangers 97, 2. New York Islanders 92, 3. Pittsburgh 90. A Rangersnek van a legtöbb, még 12 meccse hátra.

Nyugaton az Anaheim szombaton pihent a pénteki meccse után, a csoportban a Ducksot követő Vancouver megint nyert, a Calgary viszont otthon kapott ki. A Canucks nem engedte a bajnok Los Angeles további zárkózását, a Staples Centerben nyert Radim Vrbata két góljával úgy, hogy Jonathan Quicknek 38-szor kellett védenie. A Kings ezzel maradt  82 pontos és négy pont hátránnyal még mindig a vonal alatt áll, egyre nehezebb heyzetben, a Calgary egy pontot szerzett, Ren Bourque hosszabbításban ütött góljával kapott ki a Columbustól. Itt Szergej Bobrovszkij 38 védése győzelmet ért, a Flamesben Sean Monahan, és Jiri Hudler ért el 1+1-et.

A nyugati Wild Card helyekért folyó csatában nagyot lépett megint a Minnesota és a Winnipeg. A Wild még a szombati matinén ütött féltucatot a St. Louisnak. Justine Fontan három pontot hozott össze, a Bluesban Vlagyimir Taraszenko a 35. szezonbeli gólját szerezte. A Winnipeg pedig a Washingtont intézte el Ondrej Pavelec shutoutjával, aki tavaly november 1-e óta először nem kapott gólt. Mivel a St. Louis kikapott, a Nashville pedig lenullázta a hétvégén már kétszer is jégre lépő Buffalót, a Predators utolérte a csoportelső Bluest. A Nashville amúgy hat meccs után nyert megint hazai jégen. A buffalói kapuban Matt Hackett idei harmadik meccsén 40 lövést hárított, de ez is kevés volt.

Meglepően könnyen adta meg magát a Chicago Dallasban, a Stars 4-0-ra nyert, Kari Lehtonen 33 védéssel hozta a szezonban ötödik shutoutját. Kilenc gól és hosszabbítás is volt az Edmonton–Philadelphia meccsen. Az Oilers nyert Ryan Nugent-Hopkins góljával a ráadásban, a fiatal edmontoni 3 pontot szerzett, ahogy a másik oldalon a három gólpasszt adó Jakub Voracek is. Nyugaton amúgy a Los Angeles mögött a Colorado, a San Jose, és a Dallas is 78-78 ponttal áll, de ez már nyolccal kevesebb, mint a nyolcadik Winnipegé, majdnem reménytelen a helyzetük, de a bajnoké sem egyszerű. Izgalmas három hét van vissza, április 11-én 15 meccsel fejeződik be az alapszakasz.

Minnesota Wild–St. Louis Blues 6-3

Calgary Flames–Columbus Blue Jackets 2-3 - hosszabbítás után

Los Angeles Kings–Vancouver Canucks 1-4

Montreal Canadiens–San Jose Sharks 2-0

Ottawa Senators–Toronto Maple Leafs 5-3

Florida Panthers–Boston Bruins 2-1 - szétlövés után

New Jersey Devils–New York Islanders 0-3

Carolina Hurricanes–New York Rangers 2-3 - szétlövés után

Winnipeg Jets–Washington Capitals 3-0

Nashville Predators–Buffalo Sabres 3-0

Dallas Stars–Chicago Blackhawks 4-0

Arizona Coyotes–Pittsburgh Penguins 1-3

Edmonton Oilers–Philadelphia Flyers 5-4 - hosszabbítás után

Szombati eredmények

Buffalo Sabres–New Jersey Devils 1-3

Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 3-1

Anaheim Ducks–Colorado Avalanche 3-2 - hosszabbítás után

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr767291037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása