Az észak-amerikai hoki

Úgy játszottunk, mintha mi állnánk a 30. helyen

2015.03.23. 16:14 Ryan O'Brien

usa-today-8471354_0.jpgBruce Boudreau nagyon csalódott volt csapata, az Anaheim Ducks vasárnap esti, New York-i meccse után, a Rangers alaposan elintézte a ligaelsőt, a 7-2-es győzelem azt is jelentette, hogy a Rangers ezzel a bajnokság alapszakaszának jelenleg legjobb csapata. Az edző sok más mellett megjegyezte: "Úgy játszottunk, mintha a 30. helyen állnánk a ligában , nem pedig az elsőn." Természetesen a kaliforniai csapat pillanatnyi összeomlása váratlan, a Rangers egy egészen hihetetlen sorozatot produkálvya jutott fel egyelőre a csúcsra. Az utolsó 20 meccséből 16-2-2-es rekorddal álló Rangers ráadásul azt a bravúrt is bemutatta, hogy az utolsó tíz meccsén kettő vagy annál kevesebb gólon tartotta ellenfeleit – ilyen sorozatra 1971 márciusa óta nem volt példa a klub életében –, nem is csoda tehát, hogy ezeken a találkozókon összesen nyolcszor nyert, 17 pontot gyűjtött.

A hárompontos Derek Stepan már ötödször zárta ilyen eredményesen meccsét a szezonban, 33 gólpasszát jegyzete, és harmadik emberelőnyös gólját ütötte. A három gólpasszig jutó Keith Yandle 40 asszisztnál tart, amellyel második a védők között. Carl Hagelin pedig a 16. gólját szerezte, pályafutása 57. találatával pedig a klub történetének negyedik legeredményesebb svéd hokisa lett. A Rangers a pontátlagban, a győzelmek számában, a gólkülönbségben, és a pontszámban is a liga élén áll.

A vesztes csapat legjobbja Corey Perry lett, aki kétszer is betalált Cam Talbot kapujába. Perry ezzel pályafutása során ötödször érte el a harmincgólos határt, és a klub történetében ennél többször csak két korábbi legenda, Teemu Selanne és Paul Kariya volt képes.

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr607295211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása