Az észak-amerikai hoki

A New York Rangers már hátradőlhet

2015.03.27. 10:17 Ryan O'Brien

467683186_slide.jpgMegvan az NHL 2014–2015-ös szezonjának első továbbjutója. A New York Rangers győzelmével már olyan előnybe került, hogy azt semmilyen körülmények között nem adhatja el, így biztosan ott lesz a playoffban a tavalyi nagydöntős. Ráadásul a Rangers éppen azt az Ottawát intézte el, amelyen kapujában Andrew Hammondnak így nem sikerült a csúcsdöntés, élete 16. meccsén maradt 14 győzelmen. Olyannyira nem ment most Hammondnak, hogy az ötödik bekapott gól után le is kapták a jégről, és az ECHL-ből felhívott, élete első meccsén Chris Driedger 10 lövésből tízet fogott meg. Henrik Lundqvist már ott ült a cserepadon, de Cam Talbot védte a meccset. Chris Kreider két gólt ütött, három pontot szerzett, Derek Stepan két gólpasszt adott, Tanner Glass szezonbeli első gólját szerezte. Rick Nash most egy pontot szerzett, az utolsó nyolc meccsén csak a másodikat, március 10-e óta nem szerzett gólt.

Az Ottawa így is vonal felett maradt, mert a Boston otthon nem tudta legyőzni az Anaheimet, Ryan Getzlaf góljával, hosszabbításban kapott ki, pedig 40 másodperccel a vége előtt mg vezetett, de Corey Perry egyenlíteni tudott. Most a Bostonnak és az Ottawának is 85-85 pontja van, a Bruins hat meccse nem tud nyerni. A Florida viszont élni tudott az előtte álló két csapat botlásával, és nagyon fontos két pontot szerzett Torontóban. Három fiatal, Jonathan Huberdeau, Steven Kampfer és a torontói születésű Brandon Pirri a második harmadban, tíz perc alatt ütött három góljával eldőlt a meccs. A torontói Sam Carrick élete 14. meccsén az első gólját szerezte. Jaromir Jagr viszont karrierje 1075. gólpasszát adta, és az 1793. pontját szerezte. Az asszisztokban már csak négyre van az örökrangsor-6. Adam Oates-től, a pontlistán szintén ötre a negyedik Ron Francistől. E csúcsok megdöntésére még nyolc meccse maradt, feltéve persze, ha jövőre nem vállal újabb szezont a 43 éves cseh, de erről még nincs semmi hír.

Keleten a már biztos utolsó Buffalo az Arizonától kapott ki otthon, a hazaiaknál Brian Gionta, a vendégeknél Oliver Ekman-Larsson ért el multipontot. A Sabres-kapus, Matt Hackett 38-szor védett. A ligautolsó Sabres mellett keleten már matematikailag is kiesett a Toronto, valamint az a Carolina is, amely most a továbbjutó helyen pihenő, de az utolsó tíz meccséből mindössze hármat nyerő Pittsburghöt intézte el. A Hurricanesben Eric Staal 3 pontot hozott össze, Cam Ward 27-szer védett, Brad Malone pedig két gólpasszt adott. A Washington csak hosszabbításban, Matt Niskanen találatával győzte le a New Jerseyt, amelynek a Philadelphiával és a Columbusszal együt már csak számszakilag maradtak esélyei.

Nyugaton is sokkal izgalmasabb jelenleg, ami a nyolcadik hely környékén történik. Ide most a Los Angeles érkezett meg, amely két nap alatt mindkét New York-i csapatot legyőzte. A bajnok Anze Kopitar győztes góljával győzte le a tobvábbjutó helyen álló Islanderst, amelynek kapujában Jaroslav Halak 34-szer védett, a vendégeknél Nick Shore élete első góljt szerezte. Pocsék szériát mutat az alapszakasz végére, mint a Pittsburgh, utosló tíz meccseből három siker van csak, utolsó hat hazai meccséből egyet sem nyert meg. A Kings ezzel csoportjában megelőzte a Calgaryt, a harmadik helyre lépett fel. A Wild Card pozícióért küzdő Winnipeg a Montréalt ütötte ki, Ondrej Pavelec volt a hős, akinek szinte képtelenség volt gólt ütni, 39 védéssel lett a mezőny legjobbja. A Minnesota 91, a Winnipeg 90 ponttal áll, a csoportjában a Dallas már nyolc ponttal van mögöttük.

A Vancouver otthon kapott ki meglepetésre a Coloradótól, a Pacificben így a Los Angeles már csak kettő pontra van a Canuckstól. Az Avs a másod harmadban ütött három góllal döntötte el a két pont sorsát, így is csoportja utolsó helyén áll. A Vancouver amúgy az éppen 100 éve Stanleyt nyerő Vancouver Millionaires mezében lépett jégre. A Nashville-nek is megvan a 100. pontja, miután a Tampát legyőzte, a Bolts így maradt csoportja második helyén a Montréal mögött, a Predators viszont előzött, a St. Louist taszította le az első helyről. A San Jose tízgólos meccsen verte a Detroitot, Patrick Marleau két gólja mellett gólpasszt is adott, de a Sharks ezzel együtt sem került közelebb a rájátszáshoz.

Boston Bruins-Anaheim Ducks 2-3, hosszabbítás után

Buffalo Sabres-Arizona Coyotes 3-4, hosszabbítás után

New York Islanders-Los Angeles Kings 2-3

Washington Capitals-New Jersey Devils 3-2, hosszabbítás után

Carolina Hurricanes-Pittsburgh Penguins 5-2

Toronto Maple Leafs-Florida Panthers 1-4

Ottawa Senators-New York Rangers 1-5

Detroit Red Wings-San Jose Sharks 4-6

Tampa Bay Lightning-Nashville Predators 2-3

Winnipeg Jets-Montreal Canadiens 5-2

Vancouver Canucks-Colorado Avalanche 1-4

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr907309160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása