Az észak-amerikai hoki

Előre menekül a Boston és az Ottawa

2015.04.01. 11:55 Ryan O'Brien

468239878_slide.jpgMost már minden meccs a rájátszás mindenáron való megszerzéséről szól. Keleten így feszült egymásnak a Boston és a Florida, a meccsen végül a Panthers húzta a rövidebbet, a Bruins Milan Lucic 69 másodperccel a vége előtt ütött góljával nyert. Fellélegezni viszont nics idő, mert a vetélytárs Ottawa sem tétlenkedett Detroitban. A Florda negyven perc után vezetett, de aztán a gól+gólpasszos David Pastrnak egyenlített, a hasonlóképp végző Lucic győztes gólja előtt. Mindeközben Detroitban a Senators szétlövésben nyert, pedig Petr Mrazek, a hazaiak kapusa 33 védéssel a mezőny második legjobbja lett. Mark Stone a legjobbnak választott szélső, akinek a büntetőjével eldőlt a meccs, egyszerűen csak az év legnagyobb győzelmének aposztrofálta a sikert, hozzátéve, minden meccs nagyon fontos most számukra. Stone egyébként 54 pontjával a harmadik legeredményesebb újonc a szezonban. Andrew Hammond kapus kilencedik idegenbeli meccsén az Ottawa a 17. pontját szerezte, ilyen eredményes kapus pedig 1999 óta, Bren Johnson első kilenc meccse óta nem volt az NHL-ben. A csoportban a Boston a nyolcadik 91 ponttal, az Ottawának 88, a Floridának 85 pontja van.

Megvan Alekszandr Ovecskin 50. gólja a szezonban, NHL-pályafutása során ez a hatodik ilyen idénye, és erre korábban csak Mike Bossy, Wayne Gretzky, Marcel Dionne, Guy Lafleur és Mario Lemieux volt képes. Az orosz a klub örökranglistáján 472 góllal is a legjobb, gólpasszt is adott, abból 419 van neki, amellyel Michal Pivonkát előzte meg. Idegenbeli győzelmeinek a számát gyarapította a New York Rangers, amely Winnipegben nyert meccset Chris Kreider győztes góljával. A csapat a 25. idegenbeli sikerét érte el, ezzel a 2014-es rekordot állította be, 52 pontja vedéngként pedig 2012 óta nem volt a csapatnak. A Rangers továbbra is harcban a President Trophyért, most 105-tel az Anaheim az első a 103 pontos Nashville és New York Rangers előtt.

A Predators a Vancouvert győzte le, nyolc gól után a szétlövés döntött. A Nashville mindkét büntetőjét kihasználta, ez a Vancouvernek egyszer sem sikerült, így is 95 pontjával második a csoportjában. Radim Vrbata 38. büntetős gólja döntött. A Canucks 0-2-ről jött fel, Linden Vey a 10. gólját szerezte, ezzel a kanadai csapatnak 1991 óta van két olyan hokisa – Vey mellett Bo Horvat 13 gólos – aki legalább tiz gólt szerez újoncként. A Columbus kissé későn kapcsolt rá, a New Jersey legyőzésével a hetedik győzelmét szerezte meg sorozatban, de ezzel is csak 13 pont távolságra jött fel keleten. A Toronto pedig nagy meglepetésre legyőzte a Tampát, ehhez James Reimer 40 védése is kellett. Nyugaton a helyzet változatlan, a Winnipeg vereségével nem változott a nyolcadik helyért folyó küzdelem.

Boston Bruins-Florida Panthers 3-2

Washington Capitals-Carolina Hurricanes 4-2

Columbus Blue Jackets-New Jersey Devils 3-2, hosszabbítás után

Toronto Maple Leafs-Tampa Bay Lightning 3-1

Detroit Red Wings-Ottawa Senators 1-2, szétlövés után

Nashville Predators-Vancouver Canucks 4-5, szétlövés után

Winnipeg Jets-New York Rangers 2-3

Címkék: nhl playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr87326290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása