Az észak-amerikai hoki

NHL: az elosztás és ami mögötte van

2012.10.17. 12:38 Ryan O'Brien

A vita alapját a pénzek körüli elosztás képezte, ami a liga legutóbbi javaslata szerint 50-50 százalék lenne. Ez sokkal több, mint a korábban javasolt, viszont hét százalékkal kevesebb, mint a CBA lejárta előtt. Nem csak erről esett szó Torontóban, a Bleacher Report tudni véli, milyen ajánlattal állt elő a tulajdonosi kör. A hajtás alatt.

Az entry-level megállapodás csökkentése az eddigi háromról két évre. Ezzel a csapattulajdonosok kordában tarthatnák az éves fizetési plafont, a fiatal játékosok viszont nagyobb nyomás alatt játszhatnak, hiszen a harmadik évben akár egy jó szerződést írhatnak alá.

Maximum öt éves szerződéseket lehetne kötni. Ez bizonytalanságot okozhat a játékosok körében, hiszen mindenki stabilitást szeretne pályafutása során

A fizetések eltérése nem lehet több öt százaléknál a szerződés időtartama alatt. Ha valóban öt éves tartamú szerződéseket kötnek, akkor sokkal ésszerűbb lenne egy olyan variancia, aminek a minimuma 5, maximuma 15 százalék.

Megváltozna az UFA besorolás, ami eddig hét év szolgálat, vagy 27 éves kortól volt. Az új ötlet szerint 8 év és 28 év lenne a határ.

A fizetési választott bírósági (Salary Arbitration) jogosultság 4-ről 5 évre változna. Ez mindenféleképp előrelépés, hiszen az NHL korábba javaslata az volt, ne is legyen arbitration jog.

Nyilvánvaló, hogy ennél sokkal részletesebb és átfogóbb terv lett lerakva az asztalra, de ezek alapján könnyen lehet, hogy egymás tenyerébe csap a két fél és még meg lehetne menteni a teljes szezont. Ehhez október 26-ig ki kellene nyitni az edzőtáborokat és a november 2-án el lehetne kezdeni a csapatonként 82 meccsből álló alapszakaszt.

Címkék: sport nhl lockout

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr94853992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő