Az észak-amerikai hoki

Öt ok, amiért decemberben elindulhat az NHL-szezon

2012.11.06. 13:14 Ryan O'Brien

Megint elmozdulás történt a holtpontról lockout-ügyben. Szombaton még titokban, meg nem nevezett helyen találkozott egymással a liga és az NHLPA képviselője, kedden viszont már New Yorkban tárgyalnak. Talán még meg lehet menteni a szezon egy részét. De minek kell ehhez teljesülni?

Egyre nagyobb veszteséget könyvel el a liga és már nemcsak a népszerűség, hanem a játék is komoly erkölcsi károkat szenved. A játékosok és a csapatvezetők is nyugtalanul várják már a megoldást.

Azzal már mindenki tisztában van, hogy engedmények nélkül nem lesz megoldás. Ebbe mind a két félnek részt kell vállalnia a megegyezéshez. Most itt egy nagyszerű ünnepnap, november negyedik csütörtökjén a Hálaadás napja. Ez november 29-re esik, így egy vagy két nappal később kezdődhetne az alapszakasz.

Még Gary Bettman is kijelentette korábban, hogy ha november 2-án indulna a bajnokság, akár 82 meccses alapszakaszt lehetne rendezni. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy hónappal később akár egy 72-, 74-meccse alapszakaszt lehetne rendezni.

Bizonyos szempontból bizakodásra adhat okot az a tény, hogy bár szinte semmi sem szivárgott ki a szombati megbeszélésről, mégis hajlandóak voltak a felek három nappal később – immár hivatalosan is – tárgyalóasztalhoz ülni. Ez mindenféleképp a megoldás iránti vágyat jelzi mindkét fél részéről.

Alapigazság, ha sikerül a játékosok fizetésében megegyezni, akkor a többi már olyan pont, amibe az NHLPA is belemenne és apró finomítások után gyorsan meg lehetne kötni az új kollektív szerződést. Az egyértelmű, hogy a szakszervezet abba nem megy bele, hogy 57-ről egyből 50 százalékra csökkentsék a részesedést. De egy fokozatos csökkentésbe ők is beleegyeznének.

Címkék: sport nhl lockout

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr134893512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő