Az észak-amerikai hoki

Az év védése a Nashville kapusáé

2015.02.04. 08:32 Ryan O'Brien

 tqodu9x.pngA Nashville cserekapusa, Carter Hutton ismét bizonyította, hogy lehet rá számítani. A Toronto elleni meccsen egészen zseniális mozdulattal ütött ki egy háta mögé kerülő korongot. Ráadásul döntő szituációban mutatta be az év védését, a Preadtors 4-3-ra vezetett a Toronto ellen, és már csak alig több, mint három perc volt hátra a meccsből. Már akkor nagy szerencséje volt, amikor Daniel Winnik lövése a kapuvasról pattant mellé, aztán a korong megint a kapu elé került, megint Winnik botjáról tartott gólba. Már Hutton is verve volt, de a kapus visszanyult, és egy kaszáló mozdulattal ütötte mellé a korongot, fantasztikus reflex volt.

A Nashville megint nyert, nem érdemtelenül, 72 pontjával az egész ligában jelenleg a legjobb csapat. Hutton a sérült Pekka Rinne helyére került első számú kapusnak és ezt meg is hálálta. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy életében egyszer van ilyen szerencséje egy kapusnak, érdemes megnézni a másik videót. A legutóbbi szezonban, a Philadelphia ellen futballkapus módjára vetődött egy kapu felé kószáló korong elé, és hozta helyre a hibáját, a palánkillesztés megzavarta, de nem annyira.

A játéknap legnagyobb meglepetése, hogy a 14 meccse nyeretlen Buffalo éppen a csoportelsőségre hajtó Montréal otthonában tudta megszakítani hosszú, rossz sorozatát. A részletek később.

New Jersey Devils-Ottawa Senators 2-1

New York Islanders-Florida Panthers 2-4

Washington Capitals-Los Angeles Kings 4-0

Columbus Blue Jackets-Arizona Coyotes 1-4

Montreal Canadiens-Buffalo Sabres 2-3

St. Louis Blues-Tampa Bay Lightning 2-1, hosszabbítás után

Nashville Predators-Toronto Maple Leafs 4-3

Minnesota Wild-Chicago Blackhawks 3-0

Dallas Stars-Colorado Avalanche 2-3, szétlövés után

Vancouver Canucks-Winnipeg Jets 3-2, hosszabbítás után

Anaheim Ducks-Carolina Hurricanes 5-4, hosszabbítás után

Címkék: sport nhl carter hutton

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr537139501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása