Az észak-amerikai hoki

A jégen fekve, golfütéssel vágta a kapuba

2015.02.27. 09:25 Ryan O'Brien

nhlkep.jpgSzinte biztos, hogy Corey Tropp kapja az év meg nem adott gólja díjat. Ebben a kategóriában nem igen osztanak címet az NHL-ben, de amit a columbusi Tropp művelt a Montréal elleni meccsen, az annyira zseniális volt, hogy mindenféleképp megérdemli a kiemelést. Az eset a második harmadban történt, amikor a Canadiens már 3-1-re vezetett. Már az is nagyszerű volt, ahogy Mark Letestu a harmadban tartotta a korongot, amelyet Jordan Leopold passzolt be a kapu elé. Tropp lövése felpattant Carey Price-on, előbb a hálótartó vasra, majd a kapu tetején, a hálóban landolt. Tropp egészen hihetetlen módon, estében előbb a hálóból pöckölte ki, majd egy golfütéssel bevágta. Mivel a korong már a háló tetején pihent, így természetesen nem adták meg a bírók a gólt, de a mozdalotsor tényleg nem mindennapi. Érdemes érte a folytatásra kattintani.

Rövidesen hosszabb összefoglaló következik, most csak annyit, hogy a New York Rangers az Arizona legyőzésével a Metropolitan élére ugrott. A Buffalo a Vancouvert intézte el, az Ottawa pedig megállította a nyolcmeccses győzelmi széria után vereséget szenvedő Los Angelest. A Senators egymás után az Anaheimet, és a bajnokot is legyőzte. A Minnesota a Nashville legyőzésével került közelebb a playoffhoz, a Chicago és a Detroit is idegenben nyert. Nemsokára jönnek a részletek.

Buffalo Sabres-Vancouver Canucks 6-3

New York Rangers-Arizona Coyotes 4-3

Columbus Blue Jackets-Montreal Canadiens 2-5

Toronto Maple Leafs-Philadelphia Flyers 3-2

Florida Panthers-Chicago Blackhawks 0-3

Winnipeg Jets-St. Louis Blues 1-2 - szétlövés után

Nashville Predators-Minnesota Wild 2-4

Los Angeles Kings-Ottawa Senators 0-1

San Jose Sharks-Detroit Red Wings 2-3

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr277224421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása