Az észak-amerikai hoki

Roman Horak már tíz gólnál jár

2012.11.03. 13:01 Ryan O'Brien

A cseh hokis mesterhármast lőtt az Abbotsfordban ezzel 10 találatával vezeti a góllövőlistát, a pontlistán a negyedik helyen áll 11 ponttal. A cseh hokis a Ceske Budejovicében kezdett, a New York Rangers draftolta, de a Calgaryban mutatkozott be az NHL-ben. Az ECHL-ben visszatért Kóger Dániel, de pontot ezúttal sem tudott szerezni, csapata is kikapott.

IVEHFJJXUFGDJXL.20120727163607.jpgAz Abbotsford Heat – a Calgary Flames farmja – vette át a vezetést az AHL nyugati konferenciájában. A Heat sorozatban második meccsét nyerte, most a cseh Roman Horak vezérletével, aki mesterhármast ért el. A fiatal csatár ezzel a legjobb góllövő eddig a ligában. 2010-ben és 2011-ben a WHL-s Chilliwack Bucksban szerepelt, mielőtt 2009-ben a New York Rangers a 127. helyen draftolta. Tavaly nyáron cserélték el és került Calgaryba, ahol tavaly októberben mutatkozott be és az előző szezonban 61 meccset játszott, 3+8-cal zárt. Tavaly 14 meccsen négy pontot hozott össze az Abbotsfordban. Ott volt a 2010-es és a 2011-es junior vb-n is.

AHL, 17. játéknap, 2012. november 2.

Adirondack Phantoms–Syracuse Crunch 1-4 (1-1, 0-2, 0-1)
Glens Falls, Glens Falls Civic Center, 3184 nző. G.: Zolnierczyk (Eddy, Couturier, 17:37), ill. Conacher (10:03), Panik (25:41), Johnson (Taormina, Cole, 27:16), Taormina (59:22, EN, SH). Kapusok: Heeter 14/17, ill. Tokarski 23/24.

Albany Devils–Connecticut Whale 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-0, 0-1)
Albany, Times Union Center, 5324 néző. G.: Tedenby (Wohlberg, 4:30), ill. Thomas (Grant, Haley, 18:05), Gilroy (SO). Kapusok: Frazee 14/15, ill. Talbot 43/44.

Manchester Monarchs–Wilkes-Barre/Scranton Penguins 03 (0-0, 0-2, 0-1)
Manchester, Verizon Wireless Arena, 4105 néző. G.: Tangradi (Smith, Ferreiero, 23:42, PP), Reese (Dumoulin, Dupuis, 28:41, PP), Thompson (Peters, 59:19, EN). Kapusok: Jones 26/28, ill. Zatkoff 33/33.

Springfield Falcons–Hershey Bears 2-3 (1-1, 1-1, 0-0, 0-0, 0-1)
Springfield, MassMutual Center, 3489 néző. G.: Chaput (Smith, Collins, 8:51), Audy-Marchessault (Johansen, 24:14), ill. Kane (Mitchell, Carman, 10:57), Pope (Almeida, Stafford, 27:15), Galijev (SO). Kapusok: McElhinney 27/29, ill. Holtby 31/3.

Providence Bruins–Worcester Sharks 2-3 (1-2, 0-1, 1-0)
Providence, Dunkin' Donuts Center, 7372 néző. G.: Camper (Tardif, Spooner, 15:45, PP), Sauve (Krug, Bourque, 54:57, PP), ill. Kennedy (Petrecki, McCarthy, 7:12), Kearns (Groulx, Acolatse, 18:26, PP), Kearns (Matsumoto, 30:41, PP). Kapusok: Hutchinson 17/20, ill. Stalock 32/34.

Rochester Americans–Hamilton Bulldogs 3-2 (1-0, 0-0, 1-2, 0-0, 1-0)
Rochester, Blue Cross Arena, 6026 néző. G.: Girgenson (Biega, Flynn, 6:31), Porter (Mancari, Pysyk, 22:02, PP), Flynn (SO), ill. Gallagher (Nash, Bournival, 42:43), Boyce (Blunden, St-Denis, 55:39)

Norfolk Admirals–Binghamton Senators 3-4 (0-0, 2-3, 1-1)
Norfolk, Norfolk Scope, 3751 néző. G.: Etem (Vatanen, Caputi, 22:45), Holland (Vatanen, Palmieri, 34:24, PP), Etem (Caputi, 41:14), ill. Petersson (Zibanejad, Silfverberg, 30:33, PP), Jessiman (Eckford, Borowiecki, 35:57), Hoffman (Pageau, Benoit, 39:02), Wiercioch (Da Costa, 47:54). Kapusok: Bobkov 33/37, ill. Lehner 28/31.

Portland Pirates–St. John’s IceCaps 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Portland, Cumberland County Civic Center, 6736 néző. G.: Brown (Stone, Shinnimin, 8:39, PP), Hextall (Summers, Shinnimin, 32:26), Shinnimin (Brown, Stone, 44:13). Kapusok: Johnson 31/31, ill. Pasquale 22/25.

Milwaukee Admirals–Lake Erie Monsters 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)
Milwaukee, BMO Harris Bradley Center, 5260 néző. G.: Latta (Moore, Bartley, 12:24, PP), ill. Lerg (Walker, Sgarbossa, 19:13, PP), Walker (Carey, 29:04, SH). Kapusok: Smith 17/19, ill. Pickard 42/43.

Oklahoma City Barons–Houston Aeros 4-3 (2-0, 1-0, 1-3)
Oklahoma City, Cox Convention Center, 2064 néző. G.: Hall (Teubert, VandeVelde, 0:38), Eberle (Arcobello, Hartikainen, 1:26), Hartikainen (Arcobello, Zahn, 38:27), Eberle (Schultz, Arcobello, 53:44), ill. Granlund (McIntyre, Connelly, 43:46), Larsson (Coyle, Granlund, 44:24), Coyle (Connelly, Foucault, 50:53, PP). Kapusok: Danis 35/38, ill. Kuemper 14/18.

Rockford IceHogs–Chicago Wolves 3-6 (1-2, 1-2, 1-2)
Rockford, BMO Harris Bank Center, 4029 néző. G.: Beach (Flick, Paradis, 16:28), Pirri (Kruger, St. Pierre, 33:35, PP), Beach (55:58), ill. Gordon (Schroeder, Hunt, 4:34), Sterling (Tanev, Kassian, 18:24, PP), Schroeder (Miller, Joslin, 22:46), Sweatt (Andersson, Schroeder, 30:08, PP), Tanev (Pinizzotto, Kassian, 50:31), Ebbett (Davies, 57:38). Kapusok: Hutton 10/15 és Richards 9/11, ill. Lack 29/32.

San Antonio Rampage–Grand Rapids Griffins 3-2 (1-2, 1-0, 1-0)
San Antonio, AT&T Center , 7976 néző. G.: Rheaul (Shore, Strachan, 15:57), Rheault (24:35, SH), Selleck (Timmins, Caruso, 56:48), ill. Raedeke (Nyquist, Almquist, 6:20), Parkes (9:38). Kapusok: Markström 24/26, ill. McCollum 19/22.

Abbotsford Heat–Toronto Marlies 4-2 (1-1, 2-1, 0-1)
Glens Falls, Glens Falls Civic Center, 4655 néző. G.: Horak (McCarthy, Laing 19:57, PP), Horak (Walter, Baertschi, 21:03), Horak (Walter, Baertschi, 26:29), Laing (Callahan, Olson, 48:58, PP), ill. Abbott (McKegg, Ranger, 2:31), Ranger (D'Amigo, 29:51, SH). Kapusok: Irving 25/27, ill. Owuya 15/19.

Kóger Dániel vesztes meccsen tért vissza a South Carolinában. A magyar csatár ismét a Stringrays keretében szerepelt, de két lövésen kívül nem tudott többet hozzátenni csapata játékához, amely 2414 néző előtt otthon kapott ki az Elmira Jackalstól. Hetényi Zoltán megint csak csere volt a Cincinnatiban, a Cyclones legalább nyert, idegenben verte a Kalamazoo Wingset.

ECHL, 16. játéknap, 2012. november 2.

Greenville Road Warriors–Orlando Solar Bears 3-4 (2-0, 1-1, 0-2, 0-1)

Trenton Titans–Reading Royals 2-4 (0-1, 1-2, 1-1)

Toledo Walleye–Fort Wayne Komets 3-4 (1-1, 0-1, 2-2)

South Carolina Stringrays–Elmira Jackals 2-4 (2-1, 0-2, 0-1)

Kalamazoo Wings–Cincinnati Cyclones 4-5 (0-1, 2-3, 2-1)

Evansville IceMen–Wheeling Nailers 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)

Colorado Eagles–San Francisco Bulls 6-1 (1-0, 2-0, 3-1)

Idaho Steelheads–Utah Grizzlies 3-2 (2-1, 1-1, 0-0)

Las Vegas Wranglers–Ontario Reign 3-5 (0-3, 3-1, 0-1)

Stockton Thunder–Bakersfield Condors 6-1 (1-0, 2-1, 3-0)

Címkék: sport ahl echl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr494886878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása