Befejeződött az NHL 2012–2013-as idénye. Kezdjük a végén, a Chicago teljesen megérdemelten nyerte meg a Stanleyt. Sokan mondták, én is egyet értek vele, hogy a Boston legalább háromszor jobban játszott a döntőben, de lehet, hogy négyszer. Az is biztos, hogy ennyi helyzetet kihasználatlanul hagyni régen láttunk már a fináléban, ennyire jól védekező és a végére összeomló csapatot sem. Az a csapat, amely az alapszakaszban minden létező rekordot megdöntött, amely a Detroitot 1-3-ról kiverte a rájátszásban, amely a világ legjobb formában védő kapusát mégis letudta győzni és a lehetetlen pillanatokban sem remegett meg a kéz, az feltétlen rászolgált arra, hogy magasba emelhesse azt a serleget, amely egészen biztosan minden hokis álma. Csonka szezon volt, de így is remekül szórakoztunk, egy kis elemzés a döntőről, ebből a szemszögből.
Előre bocsátom, én sem szeretem túlzottan Gary Bettmant, de ahogy a liga gátat akart szabni az eszement költekezéseknek, azzal feltétlen egyetértek. a 2004–2005-ös lockout után bevezették a fizetési sapkát, azóta egyetlen csapat tudott kétszer bajnok lenni, 2010 után már ötödször a Chicago. A franchise egy olyan modellt vezetett be, amellyel a pénzügyi keretek közé szabott csapattal is lehet sikeres egy klub. Az is figyelemre méltó, hogy 2008 óta először fordult elő – akkor a Detroitnak sikerült –, hogy a President Trophy győztese, vagyis az alapszakasz legjobbja nyerte a bajnokságot.
Júliustól az NHL-mezőny valamennyi csapatának idei produkcióját végigelemezzük, statisztikákkal együtt, a blogon, így most inkább érdemesebb a rájátszásra koncentrálni, illetve előtte felsorolni a Chicago alapszakaszban nyújtott produkcióját és azt is, hogy a Boston hogyan tudott így is végig eséllyel harcban lenni a bajnoki címért.
A Chicago hihetetlen mélyről jött fel és építette fel egészen kiválóan a franchise-t. 1961-ben nyerték meg a harmadik bajnoki címüket, pedig az alapítok, azaz Original Six tagja. 1993-ben még a döntőig jutott, de ott a Pittsburghtől kikapott. 1998-tól pedig jött a mélypont. 2008-ig, csak egyszer jutott el a playoffig, 2006 óta kezdtek egy olyan építkezésbe, amelynek eredménye a három éven belüli két bajnoki cím.
2006-ban Jonathan Toews volt az 1/3-as draftos, 2007-ben Patrick Kane az 1/1-es. A két fiatal ma már klasszis. Ki kell emelni Marcus Krugert is, akit 2009-ben, csak az ötödik körben draftoltak. Öt pontot hozott össze a playoffban, de nagyon fontos gólokat és pontokat szerzett. Toews és Kane is nyert Conn Smythe Trophyt, azaz a plyaoff MVP-jének járó díjat, Toews csapatkapitány, Kane pedig negyedik amerikai játékosként lett a rájátszás legjobbja idén. Jó érzékkel tartottak meg korábban draftolt, de értékes játékosokat, mint Bryan Bickell-t, vagy a liga ma már egyik legjobb védőjének számító Duncan Keith-t. Jól sikerült a januári trade is. Michal Handzus a korábbi kilenc playoffjában még sosem szerzett 11 pontot, Michal Rozsival védőmunkája is nagyon kellett a sikerhez.
Már a szezon elején érezhető volt, valami nagy dolog készül Chicagóban. Az első hat meccset zsinórban nyerte a Blackhawks, amellyel rögtön franchise-rekordot döntött. A 16. játéknapja után már az NHL-rekordot állított be azzal, hogy minden meccsén szerzett legalább egy pontot. Ez az elképesztő menetelés egészen a 24. meccsig tartott, a Chicago ekkor 21-0-3-mal állt, március 8-án a Colorado állította meg, egy 6-2-es vereség jelentette a sorozat és a ligarekord végét. Közte még sorozatban tíz győzelem új klubrekordot jelentett.
Erőtől duzzadó Chicago érkezett a playoffba és az első lendülettel 4-1-re verte ki a Minnesotát. A Detroitot is első meccsen legyőzte, de aztán három vereség jött egymás után és a kiesés réme, de mégsem omlott össze a csapat és igazi erejét újra megmutatta, 1-3-ról fordítani tudott. A bajnok Los Angelesnek is csak egy győzelmet engedtek, megszakították a Kings egészen fantasztikus hazai rekordját is.
Boston is nagyszerűen kezdte az alapszakaszt, januárban és februárban is csak egy rendes játékidőben elszenvedett veresége volt. Aztán az utolsó két hónapban visszaesett a Bruins, végül a negyedik helyen jutott be keletről.
A csapat a rájátszásban több olyan dologban tűnt ki, amellyel majdnem minden vetélytársa fölé nőtt. Elsősorban a csapatról lehet beszélni, bár nagy egyéniségei vannak, mégis csapatként funkcionált elsősorban. Kiemelkedő védőmunkája és az egyre nagyobb formában védő Tuukka Rask révén a Torontót még csak a hetedik meccsen, a New York Rangerst könnyedén, a sztárokkal teli Pittsburgh-öt már söpréssel intézte el. Döbbenetes volt, hogy Sidney Crosby, vagy Jevgenyij Malkin képtelen volt betalálni Rasknak, a Pens mindössze két gólra volt képes a sorozatban.
Rask egészen biztosan MVP lett volna, ha a Boston nyeri a Stanleyt, de ahogy az előtte álló védelem, ő is elfáradt egy picit a végére. 22 meccsen 761 lövésből csak 46 gólt kapott, ami 1,88-as kapott gól/meccs átlagnak és 0,940-es védéshatékonyságnak felel meg. Az utóbbival és a három shutoutjával a playoff legjobbja lett.
Elől David Krejci 26 pontjával felülmúlta a 2011-es bajnoki címnél elért 23-at. A playoff legtöbb pontja és legtöbb asszisztja is az ő nevéhez fűződik. Milan Lucic és Nathan Horton is 19-19 pontig, Patrice Bergeron 9 gólig jutott, de feltétlen ki kell emelni a harmadik, negyedik sorokat is. Daniel Paille egymás után kétszer is győztes gólt szerzett, míg el nem törte a lábát, Gregory Campbell három gólt lőtt és adott négy gólpasszt. A hősiessége példaértékű, a Pittsburgh ellen, Malkin bombáját úgy mentette, hogy eltörött a lába, de még így is közel egy percig a jégen maradt és védekezett.
A védő Johnny Boychuk hat gólig jutott, szegény legnagyobb hibájából dőlt el a kupa, a hatodik meccsen Bolland gólja előtt elmélázott és ez végzetes volt. Jaromir Jagr lehetett volna az a játékos, aki 21 év után újra Stanleyt nyerhet, és ilyen korábban nem volt az NHL-ben. A fantasztikus sportember azt is nagyon bánhatja, hogy nem sikerült elérni a 200. playoff pontját, ki tudja, lesz-e még rá lehetősége.
Ennyi volt tehát a 2013-as Stanley-kupa döntője, ahogy kezdtem, régen láttunk ilyen nagyszerű sorozatot, ilyen elképesztő iramú meccseket és ekkora drámákat. Októberben biztosan elkezdődik a 2013–2014-es, és most már teljes szezon. Addig is lesz miről beszélnünk, a jövő héten a csapatértékelésekkel kezdjük, a harmincadiktól indulunk. Kár, hogy vége.
