Az észak-amerikai hoki

Hosszú még az út, de Tavaresék egyre jobbak

2014.10.17. 12:08 Ryan O'Brien

tavares_3.jpgNegyedik meccs óta nem lehet megállítani a New York Islanderst és erre 2001 óta nem volt példa. Bár a New York-iak csak szétlövésben nyertek, sikerükhöz semmi kétség nem féhet, úgy nyerték 45-23-ra a kapura lövéseket, hogy az első harmad végén például 14-3 volt az állás. A gólt és gólpasszt adó Kyle Okposo lett a meccs embere, John Tavares is sokat tett hozzá, már szezonbeli 7. gólpasszát adta, majd a büntetők - az ötödik sorozatban - az ő rávezetésével dőltek el. Ezúttal a másik nyáron megszerzett, tapasztalt védő, Nick Leddy szórta pontokat, második gólját és első asszisztját jegyezte az idényben. Áldozattal is járt a győzelem, Mihail Grabovszkijt a 14. percben végleg le kellett cserélni, John Scott valósággal kiütte, úgy kellett letámogatni a jégről. A San Joseban a harmadik meccsén az első pontját szerezte a 19 éves svájci Mirco Mueller, akit 2013-ban az első körben draftoltak.

A Pittsburgh-re alaposan rájárt a rúd péntek hajnalban. Pascal Dupuis-ról megírtuk, hogy súlyos sérülést szenvedett, a Pens elveszítette veretlenségét, pedig még az 57. percben 2-1-re vezetett. A találkozó öt gólja közül három esett emberelőnyben, és az utolsó volt a legfontosabb. Egy bedobás után az utolsó hét másodperc pergett le, végül Jason Spezza észrevette az üresen álló Tyler Seguint, akinek még arra is maradt ideje, hogy alaposan mérlegelje hova is teszi a korongot, végül a hálóba, amellyel a Dallas idegenben nyert, éppen Sidney Crosby ült a büntetőpadon, aki az első gólt szerezte a meccsen. Jevgenyij Malkin gólpasszával a 637. pontját szerezte, ezzel a franchise negyedik helyére jött fel, csak Mario Lemieux (1723), Jaromir Jagr (1079) és Crosby (776) előzi.

A Washington vetett véget a New Jersey menetelésének, ráadásul a Capitals alaposan elintézte ellenfelét. Az alaphangot Alekszandr Ovecskin adta meg, már a 34. másodpercben. Braden Holtby lett a meccs embere 26 védéssel, Matt Niskanen két gólpasszt adott. A Devilst egy darabig előéves Damon Severson tartotta meccsben, aki még az első harmadban meg is fordította meccset, aztán több New Jersey-gól már nem volt. Seversont 2012-ben, a második körben draftolták, négy meccse három gólja és négy pontja van. A washingtoni Nicklas Bäckström is bekerült a legjobb három közé, 499 meccse és 499 pontja van, egy-egy egységre a jubileumtól. Csapattársa John Carlson pedig azzal került be az évkönyvekbe, hogy 300 egymás meccsénél többje egyetlen Capitals-védőnek sem volt korábban.

Nagy nehezen, de legyőzte a Rangers a Carolinát, Rcik Nash ezúttal a büntezőésben jeleskedett, Henrik Lundqvist meg 29 védés után, hibátlan maradt a rávezetésben. A Rangers ebben a szezonban egyetlen emberelőnyös gólt sem tudott ütni, pedig 16 lehetősége volt már. A Carolina úgy tudta megszorongatni ellenfelét, hogy Eric és Jordan Staal, Skinner, Dwyer, Sekera és Liles sem volt a jégen.

Újabb Original Sixes meccs, és tíz gólt hozó remek találkozót játszott a Montréal és a Boston, most a Bruins húzta a rövidebbet, PA Parenteau és Brendan Gallagher duplájával a Canadiens nyert, utóbbi még gólpasszt is adott. A kanadai csapat újonca, a 22 éves Jiri Sekac megszerzezte első gólját az NHL-ben, ahogy Simon Gagne is első bostonit. A Montréal vezeti a Atlantic-divíziót.

Továbbra sem megy a Coloradónak, most Ottawában kapott ki. A magyar szívnek melengető érzés, hogy az echte kanadai, de magyar felmenőkkel rendelkező Curtis Lazar egy assziszttal első NHL-pontját gyűjtötte be és a meccs második legjobbja volt. Varlamov sérülése miatt Calvin Pickard védte az Avs kapuját. A 2010-es draftost az AHL-ből rendelték fel. A Colorado az első harmadban 2-0-ra, majd 3-1-re is vezetett, de onnan négy ottawai gól jött.

Egyetlen gól döntött a Los Angeles javára a St. Louisszal szemben, az is a szétlövés első körében esett és Jeff Carter nevéhez fűződik. A Blues 43-18-ra nyerte a kapura lövéseket, a bajnok Kingsnek a második harmadban csak 3, a hosszabbításban pedig egyetlen lövés sem jött össze. Természetesen Jonathan Quick lett a meccs embere, a hazai kapus 43 védéssel hozta idei első shutoutját. Marian Gaborik egymás után második meccsét hagyta ki a bajnokscsapatban.

New York Islanders-San Jose Sharks 4-3 (0-0, 1-2, 2-1, 0-0, 1-0)

Pittsburgh Penguins-Dallas Stars 2-3 (2-0, 0-1, 0-2)

Washington Capitals-New Jersey Devils 6-2 (2-2, 1-0, 3-0)

New York Rangers-Carolina Hurricanes 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 1-0)

Montreal Canadiens-Boston Bruins 6-4 (1-1, 3-2, 2-1)

Ottawa Senators-Colorado Avalanche 5-3 (1-3, 1-0, 3-0)

Los Angeles Kings–St. Louis Blues 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 0-0, 1-0)

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr956802119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása