Az észak-amerikai hoki

A Philadelphia megint a rövidebbet húzta

2014.11.20. 10:36 Ryan O'Brien

camtalbot.jpgNem győzni jár a Philadelphia a Madison Square Gardenbe, sorozatban kilencedszer kapott ki, a Rangers a leghosszabb sorozatát is épp a Philadelphia ellen tartja odahaza, 1990 januárja és 1992 novembere között 11-szer nyert New Yorkban a csapat. A kapuban most Cam Talbot hozta a shutoutot, karrierje negyedik gólnélküli meccse volt, a klub történetében a második kapus, aki első 23 olyan meccsén, amikor kezdő, nem kapott gólt. Rick Nash megint gólt lőtt, a 13. volt ebben az idényben és a dallasi Tyler Seguin mögött a második a góllövő listán, 20 pontja gyűlt össze eddig Nashnak.

A nap másik meccsén a Vancouver Edmontonban tudott nyerni, Ryan Millet 11-edszer védett az oiler ellen, és ezúttal sem tudták legyőzni őt. A hazai csapat kétgólós hátrányból – ráadásul 11 másodperc alatt – még visszajött, de az utolsó harmadk felénél ütött Yannick Weber találatra már nem tudott reagálni. A Canucksban a Vrbata, Daniel Sedin, Henrik Sedin sor 2+5-ttel zárta a meccset, A két Sedin öt gólpasszt, Daniel hármat adott. Az Oilersben Steven Pinizotto élete első NHL-gólját szerezte, 30 évesen és 207 naposan a harmadik legidősebb edmontoni elsőgólos Jaroslav Pouzar (30 év, 255 nap), és Ilja Bjakin (30 év, 277 nap) után.

Tüdőembóliától mentették meg Pascal Dupuis-t Pittsburgh Penguins csatárát. A klub szerdán jelentette be, hogy a 35 éves játékosnak vérrög volt a lábában, onnan vándorolt a tüdejébe, de sikerült szakszerű orvosi beavatkozással megmenteni. Dupuis legalább fél évig nem játszhat, ezalatt véralvadásgátlót kell szednie. A támadó 2009-ben Stanley Kupát nyert. Az NHL-ben 853 mérkőzésen 405 pontot (188 gól, 217 gólpassz), a mostani szezonban 16 meccsen 11 pontot (6+5) szerzett.

New York Rangers-Philadelphia Flyers 2-0

Edmonton Oilers-Vancouver Canucks 4-5

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr736918109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása