Az észak-amerikai hoki

Hat győzelemnél a New York Rangers

2014.12.22. 09:22 Ryan O'Brien

460763114_slide.jpgA legutóbb nagyszerű sorozatot produkáló Toronto most már sorrendben harmadik vereségénél tart. Ezúttal Chicagóban kapott úgy, hogy még gólt sem tudott ütni. A Blackhawks Patrick Kane három pontjával és Patrick Sharp három gólpasszával nyert, Antti Raanta mind a 31 lövést hárította. Ugyancsak  nullára nyert a New York Rangers is, amely az ötödik percben szerzett Ryan McDonagh-góllal nyert, sorrendben most hat győzelemmel készült a karácsonyi szünetre. A Rangers ezzel már csoportjában a hatodik helyre jött fel, utolérte és le is hagyta a Washingtont. Cam Talbotnak 18 védés kellett fognia az idei harmadik shootouthoz.

Kisebb gödörben a Dertoit is, amely az utolsó tíz meccséből csak hármat nyert meg, legutóbbi hat találkozójából egyet sem, hat gólja és két egypontos meccse volt. A Colorado kapusa, Calvin Pickard megint a meccs embere lett, a meccs Jarome Iginla büntetőjével dőlt, a kilencedik körben. Szétlövésben nyert a Dallas is Edmontonban, ugyanakkor ezen a meccsen tíz gól esett. A gólkirály jelölt Tyler Seguin, a másik oldalon Taylor Hall és Mark Arcobello is két-két gólt ütött, Seguin 25 góljával első a góllövőlistán. Ezen a meccsen a végsőkig húzták a felek, a nyolcadik körben jött a döntés, Anton Lander kihagyta, Shawn Horcoff pedig belőtte.

Ha nehezen is, de hosszabbításban nyert a Boston. Loui Eriksson a hosszabbításban szerezte a győztes gólt, Dougie Hamilton 1+2-vel zárta a meccset. Az első harmadban Matt Bartkowski nagyon brutálisan ütközte le Brian Giontát, egy kisebb verekedés kerekedett belőle, Bartkowski meg mehetett zuhanyozni. A Philadelphia is hosszabbításban nyert, a legeredményesebb Flyers-hokisnak, Jakub Voraceknek csak 10 másodperc kellett. Voracek egyébként duplázott, 44 ponttal vezeti a listát. Egy érdekes bemutatkozás is volt a meccsen. Az első meccsén védett az NHL-ben, a Flyers kapujában Rob Zepp. Az utóbbi hét idényben Németországban védő kapus 2001-ben draftolták, 2005 óta egyetlen ligában sem szerepelt Észak-Amerikában. A Flyers tavaly szerződtette az Eisbären Berlintől. 1926 óta a legidősebb kapus, aki első meccsét védi az NHL-ben.

Detroit Red Wings-Colorado Avalanche 1-2 - szétlövés után

Edmonton Oilers-Dallas Stars 5-6 - szétlövés után

Boston Bruins-Buffalo Sabres 4-3 - hosszabbítás után

New York Rangers-Carolina Hurricanes 1-0

Chicago Blackhawks-Toronto Maple Leafs 4-0

Winnipeg Jets-Philadelphia Flyers 3-4 - hosszabbítás után

Amit a vasárnapi meccsekről érdemes megjegyezni: 12 találkozó volt, amelyből kilenc egygólos különbséggel ért véget, öt pedig a 60 perc után. Marc-Edouard Vlasic (SJS) és Thomas Vanek (MIN) is az utolsó percben mentette döntetlenre saját csapata meccsét, a Sharks és a Wild is nyert utána. Három védő is (Christopher Tanev, Brent Burns és Mattias Ekholm) a hosszabbításban döntötte el a meccset. Marc-Andre Fleury (PIT) és Andrej Vaszilevszkij is 45-ször védett. Utóbbi egészen a 42. védésig nem kapott gólt, aztán a Islanders hármat rámolt be a Tampának, az Isles 12 másodperc alatt fordította meg a meccset, Anders Lee egymás után második meccsén szerzett győztes gólt. Vaszilevszkij amúgy a vereség ellenére a védések számával franchise rekordot döntött. Futballban szokás ilyet mondani, de felbillent jég, az Islanders akkor nyert legutóbb 11 hazai meccsből tizet, amikor bajnok is lett 1984-ben.

A Calgary sorrendben a nyolcadik meccsét bukta el, most Vancouverben kapott ki, a Sedin-ikrek már 153 pontot hoztak eddig össze a Flames ellen. A Kingsben az Anze Kopitar, Marian Gaborik, Jeff Carter sor 18 pontot hozott össze a Los Angeles elmúlt két meccsén, most hatot sikerült. Jakub Voracek négy gólpasszt adott a Toronto ellen 7-4-re megnyert meccsen. A 25 éves cseh hokis 30 assziszttal és 42 ponttal vezeti a vonatkozó ranglistákat, nagyon közel a tavalyi (23+39) rekordjához. Dave Tippett a 900. NHL meccsén vezette a Coyotes-t. A Chicago először kapott ki a szezonban szétlövésben. David Backes a 600., Ryan Callahan az 500. NHL-meccsét játszotta.

A vasárnapi eredmények

Los Angeles Kings-Arizona Coyotes 4-2     

Buffalo Sabres-Colorado Avalanche 1-5     

Toronto Maple Leafs-Philadelphia Flyers 4-7

Montreal Canadiens-Ottawa Senators 4-1

New Jersey Devils-Washington Capitals 0-4    

New York Islanders-Tampa Bay Lightning 3-1      

Pittsburgh Penguins-Florida Panthers 3-1  

Carolina Hurricanes-New York Rangers 2-3 - szétlövés után  

Columbus Blue Jackets-Chicago Blackhawks 3-2 - szétlövés után

Minnesota Wild-Nashville Predators 5-6 - hosszabbítás után

Vancouver Canucks-Calgary Flames 3-2 - hosszabbítás után

San Jose Sharks-St. Louis Blues 3-2 - hosszabbítás után

A hétfői eredmények

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr1007003003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása