Az észak-amerikai hoki

Ilja Kovalcsuk otthagyja az NHL-t

2013.07.11. 22:07 Ryan O'Brien

kovalcsuk.jpgVáratlan hírt közölt a New Jersey Devils csütörtökön. Ilja Kovalcsuk visszavonul, ami igazából azt jelenti, hogy nem folytatja pályafutását tovább Észak-Amerikában. Az orosz hokis 2001-ben, az Atlantában mutatkozott be az NHL-ben. 2010-ben minden idők leghosszabb szerződését kötötte a New Jersey-vel, de a 17 éves és 102 millió dollárról szóló szerződést a liga elutasította, mondván a Devils a fizetési plafont akarja ezzel a megállapodással kijátszani. Később 15 évre és 100 millió dollárról szóló szerződést kötött az orosz hokis, de a megállapodás aláírása utáni napon már talán bánta, amit tett. Kovalcsuk folyamatosan visszavágyódott hazájába. A 2012-es lockout után vissza sem akart térni. Most mégis szerződést bontott és kijelentette, többet nem szeretne az NHL-ben játszani. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem látjuk Kovalcsukot, szinte biztos, hogy néhány napon belül az egyik KHL-s csapattal megszületik az újabb megállapodása. Az utolsó interjújában is erről beszélt, hazavágyott és most haza is tér. Az NHL-ben 816 meccset játszott 417 gólt szerzett és 399 gólpassznál állt meg. A következő 12 évben 80 millió dollárt keresett volna, most ennek intett búcsút, de senkinek ne legyen kétsége, hogy Oroszországban is hasonló szerződést fog kapni.

Címkék: sport nhl ilja kovalcsuk

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr665401115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoutlodi 2013.07.12. 08:34:42

Remélem nem bánja meg. Persze van visszaút az NHL-be, láttunk már rá példát.
Sok sikert Kovalchuk!

mel gibson 2013.07.12. 09:51:20

"gólt lőtt"
aki csak zsebhokizik,az is tudja,hogy itt "ütik" a gólt,nem lövik.
fucker

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása