Az észak-amerikai hoki

Alaposan visszavágott a Tampa és a St. Louis

2015.04.19. 08:57 Ryan O'Brien

470256796_slide.jpgA Detroit az első meccsen Tampában tudott nyerni, a Bolts viszont most alaposan visszavágott ellenfelének, így a két csapat 1-1-gyel utazik majd Detroitba. Idegesen kezdődött a meccs, és a hazaiak legjobbja Steven Stamkos már a harmadik perc végén bunyóba keveredett, aztán az előnybe kerülő Lightning Tyler Johnson az orosz Nyikita Nyeszterov kapuvasról kipattanó lövését vágta be. A második harmadban aztán minden eldőlt, kevesebb, mint 12 perc alatt három gólt ütött a Tampa, Tyler Johnson a saját másodikját egy nagyon szép szóló végén. Az utolsó harmadra Jimmy Howard jött a detroiti kapuba, de ő is kapott egy gólt, Valtteri Filppula három védő között is kapura tudta tenni, és a kipattanót aztán a hosszú sarokba ütni. Még az az Andrej Sustr is betalált a vendégek kapujába, akinek az alapszakasz 73 meccsén egyszer sem sikerült. A két csapat kedden, a Joe Louisban folytatja.

A Pittsburgh sem hagyta elszállni reményeit, és nagy csatában nyerni tudott a Rangers otthonában. Sidney Crosby április 7-e óta nem szerzett gólt, most viszont kétszer is betalált, pedig a meccs Derek Stepan hatalmas bombagóljával kezdődött. A második harmad egyértelműen a vendégeké volt. Brandon Sutter előnyből egyenlített, aztán jött Corsby, előbb egy lecsorgó korongot tett be közelről, majd előre vetődve növelte kettőre a Pens előnyét. A harmadik harmadban Derick Brassard tett azért, hogy ne legyen nyomasztó a Pittsburgh fölénye, de Chris Kunitz a harmad közepén szerzett emberelőnyös gólja eldőntötte a találkozót. Brassard amúgy szépen, a levegőből kanazlazta be, az utolsó másodercekben aztán Rick Nash kozmetikázott még az eredményen. Most utaznak a csapatok, hétfőn megint összecsapnak.

Vlagyimir Taraszenko egymaga elintézte a Minnesotát, a tavalyi playoffban négy gólig jutó csatár most egy meccsen meglőtte majdnem ugyanazt. A Minnesota ment előre, de akkor sem tudott gólt ütni, amikor már Jake Allennek fogalma sem volt, hol a korong. A Blues-kapus egy ízben lábbal, bottal, kézzel egyszerre állította meg a korongot a gólvonal előtt. Ez volt a kapus harmadik playoff-meccse és az első győzelme. A St. Louisban legutóbb Mike Sillinger ért el triplát még a tavalyi szezonban. A Wild-csatároknak ezúttal nem ment a góllövés, egyetlen góljukat a védő Marco Scandella jegyezte. Ebben a párharcban is hétfőn, ugyancsak fordított felállással jön a folytatás.

Az ember most már egy kicsit kezdi sajnálni a Winnipeget, A franchise-nak még mindig nincs meg az első győzelme, pedig most úgy nézett ki, összejöhet. Nagyon nagy csata folyt a jégen a nem régen véget ért meccsen, de csak a 40. lövés hozta meg az első gólt. Megint a Winnipeg szerzett vezetést, Adam Pardy talált a kapuba. A védő első playoff-gólját érte ráadásul 2011. január 26-a óta először lőtt gólt az NHL-ben. Egy ideig vidóztak, (az egyik Jets-hokis a kapuból mászott éppen ki), de végül megadták. Ötven percig tartott a Jets előnye, de addig is elképesztő tüzijáték volt Ondrej Pavelec kapuja előtt, végül a 35. lövés, Patrick Maroon emberelőnyös kisérlete utat talált. Tovább folytatódott az attak, és nem tudta kihúzni a Winnipeg, 21 másodperccel a vége előtt Jakob Slfverberg eldöntötte a meccset, az Anaheim már 2-0-ra vezet, a Winnipeg franchise-történetének hatodik playoff-meccsét is elbukta. Kettő javítás még biztosan van, az első rögtön hazai jégen hétfőn.

Végezetül pedig jöjjön a negyedik játéknap három legjobbja: első természetesen a St. Louis-i Vlagyimir Taraszenko, a második Sidney Crosby, míg a harmadik a Tampából Tyler Johnson. Vasárnap újabb négy meccs jön, az egyik közé-európai idő szerint késő délután. Mi pedig a helyszínről szorítunk a magyar hokiválogatottnak, hogy Krakkóban megállja a helyét.

New York Rangers–Pittsburgh Penguins 3-4 (1-0, 0-3, 2-1)

New York, Madison Square Garden, 18 006 néző, vezette: Frederick L'Ecuyer. Chris Rooney

Gólszerző

NYR: Derek Stepan (1) ASST: J.T. Miller (1), Ryan McDonagh (1) 17:05;Derick Brassard (2) ASST: Mats Zuccarello (2), Keith Yandle (2) PPG 43:16; Rick Nash (1) ASST: Derek Stepan (1), Dan Boyle (1) 59:54.

PIT: Brandon Sutter (1) Wrist shot - ASST: Steve Downie (1), Chris Kunitz (1) PPG 30:01; Sidney Crosby (1) Backhand shot - ASST: Patric Hornqvist (1), Ian Cole (1) 34:07; Sidney Crosby (2) Tip-in - ASST: Chris Kunitz (2), Paul Martin (1) 38:46; Chris Kunitz (1) Backhand shot - ASST: Brandon Sutter (1), David Perron (1) PPG 49:41.

Kapusok: Henrik Lundqvist 18/22 – Marc-Andre Fleury 23/26

Kiállítás: 8 - 14. Kapura lövés:.26 - 22 Emberelőny: 1/7 – 2/4.

A párharc állása: 1-1

Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 5-1 (1-0, 3-0, 1-1)

Tampa, Amalie Arena, 19 204 néző, vezette: Wes McCauley, Justin St. Pierre

Gólszerző

TBL: Tyler Johnson (1) ASST: Nyikita Nyeszterov (1), Nyikita Kucserov (1) PPG 03:05; Alex Killorn (1) ASST: Ryan Callahan (2), Steven Stamkos (1) 27:56; Andrej Sustr (1) ASST: Valtteri Filppula (1), Vlagyiszlav Namestnyikov (1) 34:48; Tyler Johnson (2) 39:22; Valtteri Filppula (1) ASST: Steven Stamkos (2), Nyikita Nyeszterov (2).

DET: Tomas Tatar (1) ASST: Kyle Quincey (2), Gustav Nyquist (1)

Kapusok: Ben Bishop 23/24 – Petr Mrazek 14/18, Jimmy Howard 11/12.

Kiállítás: 12 - 12. Kapura lövés:.30 - 24 Emberelőny: 2/4 – 0/4.

A párharc állása: 1-1

St. Louis Blues–Minnesota Wild 4-1 (2-0, 0-0, 2-1)

St. Louis, Scottrade Arena, 19 243 néző, vezette: Francis Charron, Kelly Sutherland

Gólszerző

STL: Vlagyimir Taraszenko (1) ASST: Alexander Steen (1), Kevin Shattenkirk (3) 13:18; Vlagyimir Taraszenko (2) ASST: Alexander Steen (2), Kevin Shattenkirk (4) PPG 18:01; Patrik Berglund (1) ASST: Jaden Schwartz (1) 58:02; Vlagyimir Taraszenko (3) ASST: Jori Lehtera (1) EN 59:43.

MIN: Marco Scandella (1) ASST: Thomas Vanek (1), Charlie Coyle (1) 41:46.

Kapusok: Jake Allen 24/25 - Devan Dubnyk 23/26,

Kiállítás:.2 - 6 Kapura lövés: 27 - 25. Emberelőny: 1/3 – 0/1.

A párharc állása: 1-1

Anaheim Ducks–Winnipeg Jets 2-1 (0-0, 0-1, 2-0)

Anaheim, Honda Center, 17 415 néző, vezette: Jean Hebert, Marc Joannette

Gólszerző

ANA: Patrick Maroon (1) ASST: Cam Fowler (1), Ryan Getzlaf (3) PPG 50:43; Jakob Silfverberg (1) ASST: Ryan Kesler (1), Simon Despres (1) 59:40.

WPG: Adam Pardy (1) ASST: Mathieu Perreault (1), Adam Lowry (1) 35:43.

Kapusok: Frederik Andersen 28/29 – Ondrej Pavelec 37/39

Kiállítás: 8 - 8. Kapura lövés: 39 - 29. Emberelőny: 1/4 – 0/4.

A párharc állása: 2-0 az Anaheim javára.

Címkék: sport nhl playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr437379750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása