Az észak-amerikai hoki

Így áll a New Jersey Devils

2013.09.23. 13:23 Ryan O'Brien

devils.jpgVan mit kijavítani a New Jerseynek, a 2012-es szezon döntőse, legutóbb már a playoffba sem ért el. Az egyre jobban elvágyódó Ilja Kovalcsuk végül hazatért Oroszországba, viszont a még 41 éves is zseniálisan hokizó Jaromir Jagr a Boston után a New Jersey szurkolóit boldogíthatja majd a nyolc nap múlva induló szezonban. Amúgy volt mozgás rendesen a játékos keretben, szabadügynökök jöttek-mentek a nyáron.

Természetesen a legfontosabb kérdés az lesz, milyen az élet Ilja Kovalcsuk után. A 100 millió dolláros ember 2010. szeptemberében között 15 éves megállapodást a Devilsszel, amelyet idény nyáron bontott fel Szentpétervárra szerződött.

 Érzékeny vesztéség David Clarkson távozása is, Lou Lamoriello vezérigazgató ezt ellensúlyozandó Ryane Clowe, Michael Ryder és Rostiszlav Olesz játékjogát is megszerezte. Kovalcsuk távozásával elég jelentős összeg szabadult fel a fizetési sapka alól, így nem volt gond Jagr leigazolásával sem. Nem csak a játékos keretben, de a menedzsmentben is változások történtek a nyáron, a bankár Joe Harris vezette csoporté lett a franchise, az eddigi tulaj, John Vanderbeek kezében is maradt tulajdonjog.

Amiben feltétlen javulást vár a szakvezettés, Peter DeBoer edzővel az élen, az a góllövés. A legutóbbi idényben 2,29 volt a meccsenkénti átlag, amellyel csak a 28. volt a Devils a rangsorban, igaz Kovalcsuk 11 meccsről hiányzott sérülés miatt.

jagr_4.jpgKovalcsuk 2010. február 4-én lett a New Jersey játékosa, 222 meccset játszott a Devilsben, 89 gólt ütött, 112 gólpasszt adott. Rydernek, Clowe-nak, Olesznek kell pótolnia, és nem szabad elfeledkezni a fiatal tehetségekről, Stefan Matteau-ról, Harri Pesonenről és Reid Boucherről sem.A csapat egyik alapembere Martin Broudeur már hosszú ideje, mögé most egy másik kiváló kapus, Cory Schneider jött a Vancouvertől. Jagr három év kihagyás európai szereplés után tért vissza, előbb a Philadelphiában 73 meccsen 54 pontja (19+35) volt, majd a Dallasban 34 meccsen 14+12-vel zárt, az előző idényben a Bostonban csak 11 meccsen játszott, de kilenc pont így is összejött, ami mutatja, semmit sem kopott a cseh legenda tudása.

Nagy felelősség hárul Travis Zajacra is, de elsősorban a legfontosabb, hogy a sérülés elkerülje. A 2011–2012-es szezonban csak 15 meccs jutott neki, legutóbb viszont minden meccsen ott volt, de 48 találkozón mindössze 7 gól és 13 gólpassz állt a neve mögött. DeBoernek a sok változás miatt a sorok összetétele is gondot okozott, de mostanra kikristályosodott minden, várhatóan így fog felállni a New Jersey, ami azért nem egy gyenge névsor:

Kapusok: Marti Brodeur, vagy Cory Schneider.

Hátvédek: Andy Greene, Adam Larsson – Bryce Salvador, Marek Zidlicky – Jon Merrill, Anton Volcsenkov – Mark Fayne, Peter Harrold

Csatárok: Patrik Elias, Travis Zajac, Jaromir Jagr – Ryane Clowe, Adam Henrique, Michael Ryder – Andrej Loktyonov, Dainius Zubrus, Rostislav Olesz – Ryan Carter, Stephen Gionta, Steve Bernier – Krys Barch.

A fent említett Boucher és Pesonen mellett két fiatal védőre érdemes még felhívni a figyelmet. A 21 éves Jon Merrill márciusban kötött entry level megállapodást a klubbal, tavaly már az Albanyban is lehúzott 12 meccset, egyre közelebb az NHL-hez a 2010-es draft 38. választottja. Alexander Urbom már túlvan a bemutatkozáson, sőt az elmúlt háeom idény mindegyikében jégre lépett, összesen 14 meccs és két gólja van eddig a svéd védőnek, akit még 2009-ben, a harmadik kör 73. helyén szereztek meg. A New Jersey még 3,8 millióval a fizetési sapka alatt van, viszont jövőre kilenc hokis lesz UFA, négyen pedig RFA (Loktyonov, Josefson, Tedenby, Larsson). Úgy is mondhatnánk, igen tapasztalt kerettel várja a Devils az idényt, 29,46 év a csapat átlagéletkora. Lehet, hogy éppen ez szól majd mellettük.

Érkezett: Cory Schneider (Vancouver Canucks), Ryane Clowe (New York Rangers), Rostislav Olesz (Chicago Blackhawks), Michael Ryder (Montreal Canadiens), Darcy Zajac (Albany Devils), Riley Boychuk (Buffalo Sabres), Roy Pelley (Norfolk Admirals), Raman Hrabarenka (Albany Devils), Jaromir Jagr (Boston Bruins), Rmey Giftopoulos (Windsor SPitfires), Corbin McPherson, Chris McKelvie és Dan Kelly (mind Albany Devils), Damien Brunner (Detroit Red Wings).

Távozott: Johan Hedberg (New York Rangers), David Clarkson (Toronto Maple Leafs), Henrik Tallinder (Buffalo Sabres), Matt D’Agostino (Pittbsurgh Penguins), Matt Corrente (Carolina Hurricanes), Ilja Kovalcsuk és Alekszej Ponyikarovszkij (SZKA Szentpétervár), Tom Kostopoulos (Wilkes-Barre Scranton Penguins), Steve Sullivan (visszavonult)

Hosszabbított: Matias Tedenby (2015, 600 ezer USD), Andrej Loktyonov (2015, 725 ezer dollár), Dainius Zubrus (2017, 9,3 millió USD), Peter Harrold (2016m 1,6 millió USD), Patrik Elias (2017, 16,5 millió USD), Tim Sestito (2016), Cam Jansen (2015), Mike Hoeffel (2015), Marek Zidlicky (2015, 4 millió USD), Harri Pesonen (2015), Jacob Josefson (2015, 725 ezer USD), Keith Kinkaid (2015), Mike Sislo (2015), Adam Henrique (2020, 24 millió USD).

Címkék: sport nhl new jersey devils

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr545529718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása