Az észak-amerikai hoki

Ők lettek a harmadik hét legjobbjai

2013.10.22. 19:34 Ryan O'Brien

gustavsson.jpgMár három hét leketyegett az alapszakaszból, szinte észrevétlenül. Látunk száguldó San Joset, Coloradót, Anaheimet. Nagyon tehetséges fiatalokat, akik közül elsősorban Tomas Hertl-t és Sean Monahant emelnénk ki így elsőre. Aztán a tehetségéhez mérten fáradhatatlanul dolgozó Sidney Crosbyt, aki a pontok, a gólok és a gólpasszok listáját is vezeti. A néha heroikusan védekező és bravúrt bravúrra halmozó Avalanche-védelmet irányító Jean-Sebastien Giguere-t. A fizika törvényeit meghazudtoló Antti Niemit és néhány potyát is. Nagyszerű meccsek, hasonlóan nagyszerű emberi teljesítmények, itt pedig a harmadik hét legjobbjai: Jonas Gustavsson, Sidney Crosby, Patrick Marleau. Hogy miért, a hajtás alatt.

A Detroit Red Wings a második legtöbb pontot gyűjtötte keleten, az Atlantic-divíziót pedig vezeti, tízből hat győzelme van. Gustvasson a múlt héten védett először és egy 3-0-0-s szakasszal teljesítette a hetet. 1,67-es kapott gól/meccs, illetve 0.953-as védéshatékonysággal, akkor 6-3-0-val állt a Detroit.

Sidney Crosby még újonc korában sem volt ennyire eredményes, mint most. Érezhető a kanadai sztáron, hogy nagyon bántja az a régi agyrázkódása, amely miatt nem tudta segíteni csapatát az elmúlt időszakban. Motiváltságára jellemző, hogy a Pens első nyolc meccsének mindegyikén pontszerző volt. Az Edmonton, a Philadelphia és a Vancouver elleni meccseken két gólt lőtt és hat gólpasszt adott.

Patrick Marleau-é a képzeletbeli dobogó harmadik foka. A San Jose csatára a St. Louisnak, a Dallasnak és a Calgarynak is lőtt egy-egy gólt, utóbbi ráadásul győztes volt, összesen hat pontot gyűjtött 

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr315592874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása