Az észak-amerikai hoki

A Boston az első lehetőséget elrontotta

2015.04.09. 10:09 Ryan O'Brien

468962764_slide.jpgA keleti konferencia hajrájában, csütürtök hajnalban a Boston előtt adódott lehetőség, hogy lépéseket tegyen a továbbjutásért. Ebből semmi nem lett, a Washington saját közönsége előtt 3-0-ra nyert. Ebben semmi meglepő sincs, hiszen a szezon mindhárom meccsét nullára nyerte a Washington a Bostonnal szemben, a Capitals ezzel az NHL első olyan csapata lett, amely szezonbeli összes meccsét shutouttal nyerte az egyik ellenfelével szemben. A sikerhez két védő John Carlson és Matt Niskanen gólja is kellett, Nicklas Bäckström pedig újabb két asszisztjával már 59-nél tart és vezeti a vonatkozó rangsort. A svéd már nem fog karriercsúcsot dönteni, egy meccse maradt a Washingtonnak, és kilenccel van lemaradva a 2010-es csúcstól. A Boston ezzel 95 pontos maradt, még éppen a vonal fölött áll, két meccse van hátra, ahogy a többi riválisának (NY Islanders, Pittsburgh, Ottawa) is.

A másik két meccsen is shutout volt. A Columbus a Torontót, és némi meglepetésre a Dallas idegenben az Anaheimet intézte el így. A Blue Jacketsben Szergej Bobrovszkij idén másodszor nem kapott gólt, 35 védés kellett ehhez. A Columbus amúgy szenzációs sorozatot fut, kilencmeccses veretlenségi szériája hétfőn szakadt meg, de így is 12 meccs pontszerző, mindössze a Rangers elleni szétlövéses vereség csúfítja. A Dallasban nem csak a 19 védéssel szezonbeli második shutoutját bemutató Jhonas Enroth érdemel dicséretet, hanem a három gólpasszos Jamie Benn is. Benne ezzel 32 gólnál és 51 gólpassznál jár, 83 pontja van, amellyel a pontlista utolérte az eddig vezető John Tavarest, és Sidney Crosbyt. Jakub Voraceknek 81, Alekszandr Ovecskinnek 80 pontja van. A meccsen Patrick Evaes két gólt ütött. A Columbus a 11. helyre jött fel keleten, a Dallas a 10. helyen áll, mindketten már korábban kiestek. Péntek hajnalban 11, közte nagyon fontos, sorsdöntő meccsek jönnek.

Columbus Blue Jackets-Toronto Maple Leafs 5-0

Washington Capitals-Boston Bruins 3-0

Anaheim Ducks-Dallas Stars 0-4

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr877352736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása