Az észak-amerikai hoki

Hét gól egy harmadban

2014.03.11. 11:28 Ryan O'Brien

 nyivan.jpgA New York Islanders két játékrész után nagyon rosszul állt Vancouverben, aztán az utolsó 20 perc hét vendéggólt hozott. A franchise története legeredményesebb negyedét zárta, pedig hét újonccal várta a meccset. A Canucks-szurkolók nem véletlen skandálkták sokáig a napokban eltradelt Roberto Luongo nevét. Amúgy sem volt jó napja a kanadai csapatoknak, a Vancouver mellett az Ottawa, a Winnipeg, és Calgary is kikapott. Egyedült Toronto nyert, ráadásul a korábban otthon verhetetlennek hitt Anaheim otthonában. A nap rangadójána Sidney Crosby megint legyőzte Alekszandr Ovecskint, a kanadai ráadásul három pontot termelt a meccsen.

kuznyecov.jpgMajdnem tragédia történt kedd hajnalban a Dallas–Columbus meccsen. Ahogy már negírtuk, Rich Peverley a kispadon lett rosszul, állapota stabli, de jelenleg is kórházban tartják, természetesen a meccs elmaradt. Crosby legyőzte Ovecskint, a Pittsburgh sorozatban hetedszer a Washingtont. A Penguins-kapitány góllal és két gólpasszal vette ki részét a sikerből és már 87 pontnál tart. A Capitalsban bemutatkozott az orosz Jevgenyij Kuznyecov (a képen), akit a termete miatt a Loch Ness-i Szörnyhöz hasonlított a Washington GM-je, George McPhee. A vendégeknél Chris Kunitz ütött két gólt.

Két ellentétes harmad és egy hosszabbításban szerzett gól döntött Ottawában. A Nashville 3-0-ra húzott el negyvenpercnyi játék után, majd az utolsó harmadban eladta jelentős előnyét. A négy vereség megint győztes Predators a hosszabbításban, az újonc Seth Jones góljával nyert. Így nyert a Colorado is a Winnipeg ellen, Matt Duchene szerezte a győztes gólt a hosszabbításban. A Jets-védő, Dustin Byfuglien kétszer is betalált. Csapattársa, Bryan Little két gólpasszt adott, ezzel már karriercsúcsnak számító 52 pontnál jár. Csak Radim Vrbata lőtte be a büntetőjét, a Phoenix ezzel verte Flroidában a Tampát, amely két harmadik jobban játszott, a végén mégis ő futott az eredmény után, 32,7 másodperccel a lefújás előtt egyenlített. A Bolts-hokis, Tyler Johnson a negyedik emberhátrányós gólját szerezte az idényben.

okposo.jpgA kanadai hokidrukkerek közül csak a torontóiak örülhettek. A Maple Leafs idegenben győzte le az Anaheimet, amely ezzel nem tudta visszaszerezni a St. Louistól a bajnoki első helyet. Phil Kessel és Tyler Bozak újabb hárompontos meccsén Jonathan Bernier 43 védéssel járult hozzá a sikerhez. A Los Angeles-i Martin Jones sikerrel tért vissza egykori sikerei helyszínére, a WHL-ben, a Calgary Hitmentől indult a karrierje, most Kings-kapusként 24-szer védett jól a Scotiabank Saddledome-ban. A legnagyobb csapás a vancouverieket érte, pedig a 29. percig rendben ment minden, ekkor még 3-0 volt a Canucks javára, aztán jött a harmadik harmad és a Islanders-fergeteg, hét gól egy harmad alatt, amelyre korábban még sosem volt példa a klub történetében. A vendégek három és fél perc alatt három emberelőnyös gólt ütöttek, a másodikat kettős előnyből. 0-3-ról eddig egyszer sikerült fordítania a New York-i csapatnak, amelynek keretében most újonc kapott bizonyítási lehetőséget, Kyle Okposo három gólpasszt oszott ki. Vancouverben pedig nemcsak Roberto Luongót sírják vissza, hanem lassan a pokolra kívánják John Tortorella vezetőedzőt.

Washington Capitals-Pittsburgh Penguins 2-3 (1-2, 1-1, 0-0)

Washington, Verizon Center, 18 506 néző, vezette: Wes McCauley, Kelly Sutherland.

Gólszerzők

WSH: Eric Fehr (11) – Jason Chimera (22), Joel Ward (19) 03:03; Nicklas Backstrom (13) – Brooks Laich (7), John Carlson (19) PPG 28:57.

PIT: Chris Kunitz (30) – Sidney Crosby (56), Lee Stempniak (16) 00:46; Sidney Crosby (30) – Jevgenyij Malkin (46), Olli Maatta (19) PPG 03:52; Chris Kunitz (31) – Lee Stempniak (17), Sidney Crosby (57) 32:40.

Kapusok: Jaroslav Halak 17/20 - Jeff Zatkoff 31/33.

Kapura lövések: 33 - 20. Kiállítás: 6 perc - 8 perc. Emberelőny: 1/4 - 1/3. Ütközések: 26 - 22. Buli elhozatal: 22 - 30. Blokkolt lövés: 15 - 20.

A meccs három legjobbja: Chris Kunitz (PIT), Eric Fehr (PIT), Sidney Crosby (PIT).

Ottawa Senators-Nashville Predators 3-4 (0-0, 0-3, 3-0, 0-1)

Ottawa, Canadian Tire Centre, 19 063 néző, vezette: Eric Furlatt, Greg Kimmerly.

Gólszerzők

OTT: Jared Cowen (5) – Jason Spezza (35), Ales Hemsky (21) 47:55; Marc Methot (6) – Jason Spezza (36), Ales Hemsky (22) 50:34; Jason Spezza (17) – Ales Hemsky (23), Erik Karlsson (41) 58:53.

NSH: Nick Spaling (12) – Michael Del Zotto (12), Colin Wilson (18) 28:20; Craig Smith (19) – Mattias Ekholm (5), Seth Jones (17) 30:00; Eric Nystrom (12) 37:32; Seth Jones (6) – Ryan Ellis (15) 63:49.

Kapusok: Craig Anderson 26/29, Robin Lehner 12/13 - Pekka Rinne 34/37.

Kapura lövések: 37 - 42. Kiállítás: 11 perc - 7 perc. Emberelőny: 0/1 - 0/3. Ütközések: 43 - 35. Buli elhozatal: 35 - 37. Blokkolt lövés: 12 - 17.

A meccs három legjobbja: Jason Spezza (OTT), Seth Jones (NSH), Ales Hemsky (OTT).

Tampa Bay Lightning-Phoenix Coyotes 3-4 (1-0, 1-1, 1-2, 0-0, 0-1)

Tampa Bay, Tampa Bay Times Forum, 18 167 néző, vezette: Francois St. Laurent, Rob Martell.

Gólszerzők

TBL: Tyler Johnson (20) – Ondrej Palat (25), Eric Brewer (11) SHG 11:26; Ondrej Palat (16) – Ryan Callahan (16), Keith Aulie (1) 39:07; Ondrej Palat (17) – Valtteri Filppula (22), Matthew Carle (25) 59:22

PHX: Brandon McMillan (2) – Keith Yandle (37), Shane Doan (19) 21:01; Martin Erat (2) 42:13; Mikkel Boedker (16) – Antoine Vermette (18), Zbynek Michalek (6) 47:48; Radim Vrbata (SO).

Kapusok: Ben Bishop 17/20 - Mike Smith 28/31.

Kapura lövések: 31 - 20. Kiállítás: 6 perc - 8 perc. Emberelőny: 0/4 - 0/3. Ütközések: 19 - 15. Buli elhozatal: 30 - 32. Blokkolt lövés: 16 - 20.

A meccs három legjobbja: Ondrej Palat (TBL), Ryan Callahan (TBL), Zynek Michael (PHX).

Colorado Avalanche-Winnipeg Jets 3-2 (0-0, 2-2, 0-0, 1-0)

Denver, Pepsi Center, 15 250 néző, vezette: Mike Hasenfratz, Dan O'Rourke.

Gólszerzők

COL: John Mitchell (7) – Tyson Barrie (18), Erik Johnson (23) 24:38; Andre Benoit (5) – John Mitchell (16) 39:48; Matt Duchene (21) – Nick Holden (10), Tyson Barrie (19) 62:33.

WPG: Dustin Byfuglien (15) – Bryan Little (31), Blake Wheeler (28) PPG 35:48; Dustin Byfuglien (16) – Michael Frolik (20), Bryan Little (32) 37:36.

Kapusok: Szemjon Varlamov 33/35 - Al Montoya 31/34.

Kapura lövések: 34 - 35. Kiállítás: 6 perc - 16 perc. Emberelőny: 0/6 - 1/1. Ütközések: 24 - 26. Buli elhozatal: 27 - 37. Blokkolt lövés: 18 - 10.

A meccs három legjobbja: Matt Duchene (COL), John Mitchell (COL), Dustin Byfuglien (WPG).

Calgary Flames-Los Angeles Kings 2-3 (0-2, 0-0, 2-1)

Calgary, Scotiabank Saddledome, 19 289 néző, vezette: Gord Dwyer, Brad Meier.

Gólszerzők

CGY: Mike Cammalleri (16) – Mark Giordano (25), Mikael Backlund (16) PPG 55:29; Brian McGrattan (3) – Chris Butler (9), Max Reinhart (2) 57:38.

LAK: Justin Williams (17) – Anze Kopitar (35), Alec Martinez (5) 04:05; Trevor Lewis (4) – Szlava Vojnov (23), Kyle Clifford (3) 10:00; Anze Kopitar (20) – Drew Doughty (24), Jake Muzzin (15) 47:01.

Kapusok: Joni Ortio 20/23 - Martin Jones 24/26.

Kapura lövések: 26 - 23. Kiállítás: 4 perc - 6 perc. Emberelőny: 1/3 - 0/2. Ütközések: 23 - 13. Buli elhozatal: 22 - 27. Blokkolt lövés: 16 - 17.

A meccs három legjobbja: Drew Doughty (LAK), Mikael Backlund (CGY), Anze Kopitar (LAK).

Vancouver Canucks-New York Islanders 4-7 (1-0, 2-0, 1-7)

Vancouver Rogers Arena, 18 910 néző, vezette: Brian Pochmara, Ian Walsh.

Gólszerzők

VAN: Chris Higgins (17) – Yannick Weber (4), Jason Garrison (24) PPG 15:46; Henrik Sedin (10) – Nicklas Jensen (1), Tom Sestito (4) 24:52; Ryan Kesler (22) – Alexandre Burrows (6), Kevin Bieksa (17) PPG 28:53; Christopher Tanev (6) – Chris Higgins (19), Jannik Hansen (7) 49:54.

NYI: Josh Bailey (6) – Brock Nelson (11), Matt Donovan (8) PPG 41:13; Ryan Strome (3) – Kyle Okposo (37), Lubomir Visnovsky (5) PPG 43:14; Calvin de Haan (3) – Travis Hamonic (10) PPG 43:36; Frans Nielsen (20) – Anders Lee (2), Kyle Okposo (38) 46:22; Matt Martin (5) – Colin McDonald (7) 50:04; Anders Lee (5) – Kyle Okposo (39), Frans Nielsen (26) 51:45; Cal Clutterbuck (8) – Josh Bailey (20), Travis Hamonic (11) EN 59:42.

Kapusok: Eddie Lack 21/27 - Jevgenyij Nabokov 20/24.

Kapura lövések: 24 - 28. Kiállítás: 24 perc - 8 perc. Emberelőny: 2/4 - 3/7. Ütközések: 20 - 31 Buli elhozatal: 32 - 27. Blokkolt lövés: 17 - 13.

A meccs három legjobbja: Kyle Okposo (NYI), Anders Lee (NYI), Chris Higgins (VAN).

Anaheim Ducks-Toronto Maple Leafs 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)

Anaheim, Honda Center, 17 229 néző, vezette: Dave Jackson, Frederick L'Ecuyer.

Gólszerzők

ANA: Corey Perry (35) – Patrick Maroon (10), Ryan Getzlaf (42) 34:19

TOR: Tyler Bozak (15) – Dion Phaneuf (20), Phil Kessel (38) PPG 16:51; Phil Kessel (34) – James van Riemsdyk (27), Tyler Bozak (24) 19:21; Paul Ranger (4) – Phil Kessel (39), Tyler Bozak (25) 23:44

Kapusok: Frederik Andersen 20/23 - Jonathan Bernier 43/44.

Kapura lövések: 44 - 23. Kiállítás: 23 perc - 27 perc. Emberelőny: 0/4 - 1/2. Ütközések: 21 - 25. Buli elhozatal: 32 - 38. Blokkolt lövés: 12 - 24.

A meccs három legjobbja: Phil Kessel (TOR), Corey Perry (ANA), Jonathan Bernier (TOR).

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr95853905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása