Az észak-amerikai hoki

Tönkreverték az Anaheimet

2014.03.13. 13:36 Ryan O'Brien

calgary_4.jpgA Ducks hetet kapott a Calgary otthonában, Ryan Getzlaf élete legrosszabb meccsét játszotta, a hajtás alatti összefoglalóból az is kiderül miért. Rask nagy védéseivel hozta a meccset Montréalban a Boston. A Colorado-kapus Szemjon Varlamov negyedik oroszként jutott el a száz győzelemig. Ez azt is jelenti, hogy a szezonbeli ötből csak egyszer tudott nyernia Chicago a Coloradóval szemben és az nem most volt. A Vancouver végre nyert, Henrik Sedin úgy ünnepelte az 1000. meccsét, hogy az utolsó 14 meccséből mindössze egyetlen pontra volt csak képes. Statisztika és videók lejjebb.

Tuukka Rask volt a mezőny legjobbja Montréalban, a Boston a második harmadban szórta meg vendéglátóját, íaz utolsó 12 meccséből kilencedszer nyert. A Bruins már csak egy pontra van a keleti első Pittsburghtól, 91-nél tart. Nagyon kellett már a győzelem a Vancouvernek, ezt Alex Burrows is jól tudhatta, két gólt lőtt a Winnipegnek, majd a szétlövésben csak Chris Higgins talált be. A jelenleg kiesésre álló Canucks az utolsó hét meccséből most nyert mindössze másodszor. Az utolsó 14 meccsén mindössze egyetlen pontot szerző Henrik Sedin az 1000. meccsét játszotta, mindegyiket a Vancouverben.

varlamov_1.jpgLejátszotta szezonbeli ötödik, egyben utolsó egymás elleni meccsét a Colorado és a Chicago, és az Avs negyedszer tudta legyőzni a bajnokot. Ezzel sikerrel ünnepelte Szemjon Varlamov pályafutása 100. győzelmét, így teljes volt az öröm Denverben. Az orosz kapus 37 lövést fogott meg, de így sem tudott a meccs legjobb három játékosa közé kerülni. Jevgenyij Nabokov, Nyikolaj Habibulin és Ilja Brizgalov után a negyedik orosz kapus, aki elérte ezt a határt, ráadásul a harmadik pontját szerezte. A két csapat a Central-divízióban is helyet cserélt egymással, a Colorado 91-gyel feljött a második helyre, a bajnok 90-nel csak a harmadik. Valószínüleg ebben a csoportban minden eldőlt, hiszen 17 meccsel az alapszakasz vége előtt a hármast követő (a St. Louis az első 95-tel) Minnesota csak 77 pontnál tart. Mondjuk ez is elég a Wildcard-helyhez, de a dobogóra szinte biztosan nem fog odaérni.

Csodás estét szereztek Calgary fiatal hokisai a Flames szurkolóknak. A 24 éves Mikael Backlund kétszer is betalált, gólpasszt is adott. A 23 éves, élete ötödik meccsét játsszó Corban Knight szerezte a hetediket. Az Anaheim az első harmadban teljesen összeomlott, a hazaiak négy gólt rámoltak be, a kapuscsere sem hozta meg a változást, Hiller után Frederik Andersen négy gólt kapott. A Calgary két emberhátrányos gólt is ütött, már 5-0-ra vezetett, amikor az Anaheim szépített. A Ducks olimpiai bajnoka, Ryan Getzlaf -4-es plusz/mínusz mutatóval zárt, karrierje során még sosem esett meg vele ilyen csúfság.

Ahogy azt korábban írtuk, a hétfőn kispadon eszméletét vesztő Rich Peverley számára véget ért a szezon, az összes sportbarát bízik benne, hogy sikeres műtét után visszatér újra a jégre. Ezen a játéknapon a calgarys Mikael Backlund lett a nap legjobbja, Tuukka Rask és a vancouveri Alexandre Burrows előtt.

Montréal Canadiens–Boston Bruins 1–4 (0-0, 0-3, 1-1)

Montréal, Centre Bell, 21 273 néző, vezette: Ghislain Hebert, Marc Joannette

Gólszerzők

MTL: David Desharnais (12) – Max Pacioretty (14), Thomas Vanek (33) 42:46.

BOS: Carl Soderberg (12) 21:33; Patrice Bergeron (19) – Brad Marchand (20), Matt Bartkowski (14) 29:25; Milan Lucic (20) – Jarome Iginla (30), David Krejci (40) 38:32; Zdeno Chara (15) – Patrice Bergeron (26), Brad Marchand (21) 40:23.

Kapusok: Peter Budaj 28/32 - Tuukka Rask 35/36.

Kapura lövések: 36 - 32. Kiállítások: 11 perc - 13 perc. Emberelőny: 0/3 - 0/2. Ütközések: 26 - 29. Buli elhozatal: 40 - 25. Blokkolt lövés: 13 - 18.

A meccs három legjobbja: Tuukka Rask (BOS), Zdeno Chara (BOS), Thomas Vanek (MTL).

Winnipeg Jets–Vancouver Canucks 2–3 (0-0, 1-1, 1-1, 0-0, 0-1)

Winnpieg, MTS Centre, 15 004 néző, vezette: Francis Charron, Brad Meier.

Gólszerzők

WPG: Andrew Ladd (18) – Bryan Little (33), Jacob Trouba (17) 23:48; Michael Frolik (13) – Olli Jokinen (21), Keaton Ellerby (4) 42:18,

VAN: Alexandre Burrows (1) – Jason Garrison (25), Jordan Schroeder (3) 35:38; Alexandre Burrows (2) – Jannik Hansen (8) 51:17; Chris Higgins (SO).

Kapusok: Ondrej Pavelec 31/33 - Eddie Lack 32/34.

Kapura lövések: 34 - 33. Kiállítások: 17 perc - 15 perc. Emberelőny: 0/4 - 0/5. Ütközések: 41 - 25. Buli elhozatal: 36 - 39. Blokkolt lövés: 14 - 18.

A meccs három legjobbja: Alexandre Burrows (VAN), Andrew Ladd (WPG), Tobias Enström (WPG).

Colorado Avalanche–Chicago Blackhawks 3–2 (1-0, 1-1, 1-1)

Denver, Pepsi Center, 18 007 néző, vezette: Jean Hebert, Mike Leggo.

Gólszerzők

COL: Brad Malone (1) – Tyson Barrie (20), Szemjon Varlamov (3) 18:24; Matt Duchene (22) – Jamie McGinn (12), Ryan O'Reilly (28) 20:19; Ryan O'Reilly (25) – Matt Duchene (40), Erik Johnson (24) PPG 50:53.

CHI: Patrick Kane (29) – Patrick Sharp (35), Niklas Hjalmarsson (21) 28:23; Brandon Saad (19) – Andrew Shaw (14), Duncan Keith (48) 57:43.

Kapusok: Szemjon Varlamov 37/39 - Antti Raanta 26/29.

Kapura lövések: 29 - 39. Kiállítások: 11 perc - 13 perc. Emberelőny: 1/4 - 0/3. Ütközések: 30 - 21. Buli elhozatal: 26 - 35. Blokkolt lövés: 18 - 14.

A meccs három legjobbja: Matt Duchene (COL), Ryan O'Reilly (COL), Brad Malone (COL).

Calgary Flames–Anaheim Ducks 7–2 (4-0, 2-1, 1-1)

Calgary, Scotiabank Saddledome, 19 289 néző, vezette: Greg Kimmerly, Dan O'Rourke

Gólszerzők

CGY: Mark Giordano (11) – TJ Brodie (18) 03:39; TJ Galiardi (3) – Paul Byron (11), TJ Brodie (19) SHG 07:10; Mike Cammalleri (17) – Mikael Backlund (17), Mark Giordano (26) PPG 11:28; Mikael Backlund (15) – Lance Bouma (8), Joni Ortio (2) 13:28; Mikael Backlund (16) – Kris Russell (18) SHG 21:31; Ladislav Smid (2) – Paul Byron (12), Lance Bouma (9) 38:49; Corban Knight (1) – Kevin Westgarth (2), Ben Hanowski (2) 58:03

ANA: Andrew Cogliano (20) – Jakob Silfverberg (10), Francois Beauchemin (11) 31:30; Nick Bonino (17) – Cam Fowler (28), Luca Sbisa (3) 47:45.

Kapusok: Joni Ortio 20/22 - Jonas Hiller 2/5, Frederik Andersen 16/20.

Kapura lövések: 25 - 22. Kiállítások: 9 perc - 13 perc. Emberelőny: 1/4 - 0/2. Ütközések: 26 - 15. Buli elhozatal: 28 - 33. Blokkolt lövés: 15 - 15.

A meccs három legjobbja: Mikael Backlund (CGY), Ladsilav Smid (CGY).

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr35858481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása