Az észak-amerikai hoki

Ovecskin a washingtoni örökrangsor élén

2014.11.05. 08:46 Ryan O'Brien

ovecskin_8.jpgAlekszandr Ovecskin – azok után, hogy öt meccsen át pontképtelen volt – most már harmadik meccse pontszerző, 1+6-nál tart. A Calgary ellen, amúgy hosszabbításban elbukott meccsen, két gólpasszt adott, az első történelmi volt, azzal lett a Washington történetének legponterősebb játékosa. 691 meccsen 827 pontnál. (428 gól, 399 assziszt) tart, Peter Bondrát előzte meg. A liga egyetlen játékosa, aki 2005 óta szezononként legalább 30 gólra képes, ennek megfelelően a legutóbbi 10 idényben senki sem szerzett nála több gólt, és több pontot az NHL-ben.

A St. Louis a New Jerseyt nullázta le, igaz csak egyetlen góllal nyert, amelyet a legutóbbi játéknap hőse, Vlagyimir Taraszenko szerzett, Jake Allen egymás után két meccsen nem kapott gólt. A Chicago a Montréalnak vágott ötöt és egyet sem kapott, Corey Crawford ebben a szezonban először volt hibátlan, Jonathan Toews a 200. gólját szerezte. A Blackhawks 1999. október 27-e óta először tudta shutouttal verni a Canadienst.

Folytatta a győzelmi sorozatát a Pittsburgh és a Winnipeg. Thomas Greiss 33 védéssel az első győzelmét szerezte meg Pittsburgh-mezben, a Pens St. Paulban a Minnesotát verte 4-1-re, 205 perc és 28 másodperc után kapott a csapat gólt. Jevgenyij Malkin ellenállhatatlan formában hokizik, most már 11 meccse pontszerző (5+11), Sidney Crosby egy gólpasszal 19-re növelte pontjainak számát és vezeti a rangsort, a Wild ebben a szezonban először kapott ki otthon. A Winnipeg a remek Nashville-t győzte le és már hat meccse pontszerző (5-0-1). Jets 168 perc és 44 másodperc után kapott gólt, ami franchise rekord. A csapat még atlantai korában 167:56-tal tartotta mindezt.

A Calgary és a Boston is egygólos hátrányt ledolgozva, idegenben és hosszabbításban nyert. Előbbinél Sean Monahan, utóbbinál Brad Marchand ütötte be a mindent eldöntőt. A Colorado 2-0-ra vezetett a Vancouver ellen, de aztán ötöt kapott, Nick Bonino duplázott. A Los Angeles 0-1-ról fordított Dallasban, a bajnok már a negyedik emberhátrányos gólját szerezte az idényben, az első idegenbeli sikere volt.

A philadelphiai Jakub Voracek két góljával verte az Edmontont, már hat meccse gólszerző a cseh, a Flyers-védő Luke Schenn a 100. pontját szerezte, éppen tesójától Brayden Schenntől kapta gólpasszt. Hiába lőtt megint gólt Henrik Zetterberg, a Detroit Ottawában kapott ki. Az Arizona már 3-0-ra vezetett, onnan zárkózott a Toronto, de az egyenlítésre már nem volt idő, a csapatból James van Riemsdyk 100. gólpasszát adta, és a 200. pontját szerezte. A játéknap – meccsszámot tekintve – jubilálói: Trevor Daley (Dallas, 700), Niklas Hjalmarsson (Chicago, 400), Scottie Upshall (Florida, 500), Jimmy Hayes (Florida, 100). A szerdai nap három legjobbja: 1. Jake Allen (St. Louis), 2. Nick Bonino (Vancouver), 3. Jakub Voracek (Philadelphia).

Boston Bruins-Florida Panthers 2-1, hosszabbítás után

Philadelphia Flyers-Edmonton Oilers 4-1

Washington Capitals-Calgary Flames 3-4, hosszabbítás után

Columbus Blue Jackets-Carolina Hurricanes 2-4

New Jersey Devils-St. Louis Blues 0-1

Montréal Canadiens-Chicago Blackhawks 0-5

Ottawa Senators-Detroit Red Wings 3-1

Minnesota Wild-Pittsburgh Penguins 1-4

Winnipeg Jets-Nashville Predators 3-1

Dallas Stars-Los Angeles Kings 1-3

Colorado Avalanche-Vancouver Canucks 2-5

Arizona Coyotes-Toronto Maple Leafs 3-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr226865843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása