Az észak-amerikai hoki

Montréal hatos győzelmi szériában

2014.11.17. 09:59 Ryan O'Brien

montreal_5.jpgRáadásul a Canadiens úgy tart ennél a sorozatnál, hogy hétfő hajnalban a Detroitot intézte el, 4-1-re idegenben. A liga legjobbjának 14-4-1-es eredménnyel már 29 pontja van. A Montréal nemcsak az eredmény miatt lehet büszke produkciójára, hanem azért is, mert hatos sorozata 2010 márciusa óta nem volt. Max Pacioretty már öt meccse pontszerző, 8 góljával és 16 pontjával csapata legjobbja.

A nap embere egyértelműen Troy Grosenick, a San Jose 25 éves kapusa, aki élete első NHL-meccsét rögtön kapott gól nélkül hozta le. A 25 éves amerikait sosem draftolták, az AHL-ből került fel. A franchise történetének első kapusa nulla kapott góllal debütál, ráadásul olyan sem volt még aki 45 védést mutat be első meccsén, a Carolina ellen 19-45 volt a kapura lövések aránya. Negyvennél többet védő, elsőmeccses Sharks-kapus Mike Fountain volt 1996-ban. Grosenick sikerét édesapja is megkönnyezte, aki a helyszínen foglalt helyet.

A játéknapon az arizonai Brandon Gormley, és a dallasi Curtis McKenzie élete első gólját ütötte. A Chicago Patrick Kane és Kris Versteeg 3-3 pontjával ütötte ki a Dallast, Kane pályafutása 36. hárompontos meccsét hozta. A találkozó előtt a chicagói Brad Richardsot köszöntötték, aki pályafutása 1000. meccsét meccsét játszotta, a hokis felesége és néhány hónapos kisgyermekük is elkísérte a jégre.

Elsősorban Nick Bjugstad karriercsúcsot döntő játékának köszönhetően nyert Anaheimben a Florida. A 22 éves amerikai először szerzett 4 pontot (2+2) egy meccsen. A szintén floridai Aaron Ekblad négymeccse pontszerző, de ennél még az is nagyszerűbb produkció, hogy a klub történetében a harmadik védő, aki első 15 NHL-meccsén legalább 10 pontot szerzett, Cory Murphy és Robert Svehla után. A minnesotai Marco Scandella életében először lőtt hosszabbításos gólt, és ez hozta a győzelmet a Winnipeg ellen. Az Edmontonban visszatért sérülése után Taylor Hall, gólt is ütött, az Oilers ezzel együtt is kikapott az Arizonától. A jubilálók: Erik Cole (DAL), 500. pont, Chris Thorburn (WPG) 500. meccs.

Az egy nappal ezelőtti játéknap legjobb sztorija pedig ez volt: A Pittsburgh-New York Rangers meccsen a büntetőlövések végén Dan Boyle, a vendégek védője úgy tűnt, megszerezte a győzelmet csapatának, a játékvezetők azonban a videóbíró segítségével megállapították, hogy a játékos első a kapuvasra húzta a korongot és csak az ismétlést ütötte be, utóbbira pedig nincs lehetőség. A két együttes így szinte az öltözőből visszatért a jégre, a hazaiaknál Brandon Sutter értékesítette büntetőjét, míg a túloldalon Rick Nash hibázott így a Penguins nyert.

Vasárnap

Boston Bruins-Carolina Hurricanes 2-1     

Dallas Stars-Minnesota Wild 1-2     

Los Angeles Kings-Anaheim Ducks 3-2 - hosszabbítás után

Buffalo Sabres-Toronto Maple Leafs 6-2     

Montréal Canadies-Philadelphia Flyers 6-3     

Tampa Bay Lightnin-New York Islandersg 5-2    

New Jersey Devils-Colorado Avalanche 2-3    

Pittsburgh Penguins-New York Rangers 3-2 - szétlövés után

Columbus Blue Jackets-San Jose Sharks 2-1     

Nashville Predators-Winnipeg Jets 2-1     

St. Louis Blues-Washington Capitals 4-1

Calgary Flames-Ottawa Senators 4-2

Hétfő

Carolina Hurricanes-San Jose Sharks 0-2

Minnesota Wild-Winnipeg Jets 4-3, hosszabbítás után

Detroit Red Wings-Montréal Canadiens 1-4

Chicago Blackhawks-Dallas Stars 6-2

Anaheim Ducks-Florida Panthers 2-6

Edmonton Oilers-Arizona Coyotes 1-2

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr16909025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása