Az észak-amerikai hoki

Az Anaheim hátát nézi a mezőny

2014.12.11. 09:13 Ryan O'Brien

anahheim.jpgKét meccsel folytatódott a szezon. A Pacific-divíziót vezető Anaheim odahaza verte az Edmontont, már 43 pontja van, így három pont előnnyel vezeti a ligát. Ryan Kesler szerezte a győztes gólt, a kaliforniai csapat utolsó tíz meccséből a nyolcadikat nyerte meg. Nem kell csodálkoznia az Anaheim szoros meccsein sem, hiszen a legutóbbi 12 sikere mindig egy gólon múlott, az idényben pedig már a 15. volt ilyen. A kapuban Frederik Andersen karriercsúcsot jelentő 16-odszor volt kezdő, és 21 lövést fogott most meg.

Az, hogy az Anaheim három góllal ellépett köszönhető annak is, hogy a második Detroit otthon kapott ki a Torontótól szétlövésben. Elsősorban James Reimer kapus dicsérhető a torontóiak közül, hiszen 41 védésével alaposan hozzátett a sikerhez. Reimer amúgy november 15-e óta először volt kezdő, és harmadik olyan meccsét nyerte meg, amikor 40, vagy annál több lövést kellett fognia. A torontói Phil Kessel 15. gólját szerezte, a csapatában ezzel a legjobb, a Detroitnak legutóbb a 2014-es Winter Classicon talált be legutóbb. A Red Wings védőjének, Kyle Quincey-nek ez volt a 400. meccse

Még a szerdához kapcsolódik az eset, a Minnesota-New York Islanders meccs első harmadában Matt Martin elég brutálisan leütközte a hazaiak játékosát, Keith Ballardot, akit kórházba kellett vinni. A hírek szerint már kiengedték, de kisebb agyrázkódása és arctörése miatt pihenő vár rá. Azt, hogy Martinra mekkora eltiltás, ez később derül ki. A meccsen nem kapott ezért büntetést. Montréalban végső nyugalomra helyzeték Jean Beliveau-t, a klub egykori legendáját. Népszerűségére jellemző, hogy számos kanadai sportoldal élőben számolt be az eseményről.

Detroit Red Wings-Toronto Maple Leafs 1-2 - szétlövéssel

Anaheim Ducks-Edmonton Oilers 2-1

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr346974285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása