Az észak-amerikai hoki

A Detroit már csoportelső

2015.01.28. 11:20 Ryan O'Brien

462380560_slide.jpgNyert a Metropolitan két első helyén álló csapat, és a New York-i rangadót nyerő Islanders szép csendben a keleti konferencia élére állt. Ne legyen senkinek se kétsége affelől, hogy ez a csapat a húsz évvel ezelőtti hősöket idézve el fogja érni a playoffot. Az eddig is remekül védő Jaroslav Halak most 40-szer védett a Rangers ellen, és 8,1 másodperc hiányzott a shutouthoz. John Tavares már a 22. gólját szerezte. Az Islanders ebben az idényben harmadszor győzte le városi riválisát, és a három meccs gólkülönbsége is igen meggyőző az Islanders javára: 13-4, Halak 122 perc után kapott gólt a Rangerstől. Négy vereség után nyert a Pittsburgh úgy, hogy 44 perc után még a Winnipegnél volt az elény, ezután kött három Penguins gól. A Sidney Corsby és Javgenyij Malkin nélkül felálló csapatban most a sérülésből visszatért Kris Letang volt a meccs embere, aki mind az öt pittsburg-hi gólnál asszisztot jegyzett, ez nem csak győzelmet, de karriercsúcsot is jelentett.

A Metropolitanban így az Islanders és a Pittsburgh tovább növelte az előnyét, mivel a Rangers mellett a Washington is vereséget szenvedett. A Capitals éppen az All Star-gála házigazdájánál, Columbusban járt és egygólos vereséget szenvedett. A gála MVP-je, Ryan Johanson megint gólt lőtt, Cam Atkinson pedig a győzteset. A másfél hónapra kidőlt Szergej Bobrovszkijt helyettesítő Curtis McElhinney 25-ször védett jól. A Phildelphia szétlövésben győzte le az Arizonát, amely Tobis Rieder révén 38 másodperccel a vége előtt mentett döntetlenre azt a atalálkozót, amelynek az elején, két perc alatt kétgólos előnyre tett szert.

Már a Detroit vezeti az Atlantic-divíziót. A Red Wings a kiváló Florida otthonában tudodd nyert, az első harmad hátránya (1-2) után nyolc perc alatt három detroiti gól megfordította a meccset. Stephen Weiss három pontot szerzett, Luke Glendening két gólt ütött, ez a Red Wings harmadik sora volt a meccsen (Weiss, Riley Sheahan, Glendening), amely 3+4-gyel hozta le ezt a meccsert. Glendening korábban 103 meccsen öt gólt ütött. Nyert a csoportban a Montréal is, de kikapott az eddigi első Tampa. A Canadiens a Dallast győzte le, elsősorban Carey Price 40 védésnek köszönhetően. A Tampa vesztét is az ellenfél kapusa, Anton Hudobin okozta, aki 28-szor védett, aki az 1+1-gyel záró észak-karolinai Justin Faulk és Eric Staal mögött a meccs harmadik legjobbja lett. A Hurricanes 7-2-1-gyel kezdte a 2015-öt, azok után 10-23-4-gyel zárta az előző évet.

Nyugaton a két csoport élén álló csapat is nyerni tudott. A Nashville a Coloradót intézte el, a Predsben Mike Ribeiro három hólpasszt osztott ki. A csapat 19-2-1-es hazai rekorddal áll, ami a legjobb a ligában. Az Anaheim csoportrangadót nyert a Vancouver ellen, ráadásul kapott gól nélkül. Frederik Andersen zseniális szezonját folytatta, 39. meccsén a 27. győzelme volt, 17 védéssel pedig már a harmadik shutoutja. Ne felejtsük, egy harmadik körös dfaftosról beszélünk, aki a 64. meccséna 46. sikerét könyvelhett el, egészen zseniális sorozat. Calgary a Buffalót győzte le könnyen, a Flamesben Johnny Gaudreau két gól szerzett, a Sabres tavaly december 27-e óta nem képes meccset nyerni, 13. meccsén maradt pont nélkül, ilyen gyatra sorozat pedig 2004 ót nem volt az NHL-ben. A Minnesota Edmontonban nyert, amelynek legfájóbb pillanata az volt, amikor zach parise-t arcon találta egy korong, szegény minnesotai a fogait hagyta ott a győzelemért.

Tovább folytatódik Mike Richards kálváriája. Korábban megírtuk, hogy a Los Angeles korábbi kétszeres bajnokát átadólistára tette, de addig is még összejön a trade, a csatár az AHL-ben folytatja, és a Monachester Monarchs csapatát erősíti majd. Ígymúlik el a dicsőség. A 869 meccel a háta mögött két világbajnokságot, olimpiát nyert Dany Heatley idén csak hat meccset kapott az Anaheimtől. Tavaly december 29-én tette átadólistára a Ducks, azóta az AHL-s Norfolk Admiralsban porosodik, ahol 13 meccsen 2 gólja és egy gólpassza van.

New York Islanders - New York Rangers 4-1

Philadelphia Flyers - Arizona Coyotes 4-3, szétlövés után

Pittsburgh Penguins - Winnipeg Jets 5-3

Columbus Blue Jackets - Washington Capitals 4-3

Carolina Hurricanes - Tampa Bay Lightning 4-2

Montreal Canadiens - Dallas Stars 3-2

Florida Panthers - Detroit Red Wings 4-5

Nashville Predators - Colorado Avalanche 4-3, hosszabbítás után

Calgary Flames - Buffalo Sabres 4-1

Edmonton Oilers - Minnesota Wild 1-2

Vancouver Canucks - Anaheim Ducks 0-4

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr167117263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása