Az észak-amerikai hoki

Négyen 91 ponttal a tabella élén, a Rangers vezet

2015.03.12. 09:15 Ryan O'Brien

465927638_slide.jpgNem áll le a Rangers. Egy nappal azután, hogy megnyerte a New York-i rangadót az Islanders otthonában, a Washingtont is elintézte és vezeti a csoportját, sőt az egész ligában a legjobb. Érdekes azért, hogy mind a négy csoportelsőnek 91 pontja van, a Rangers játszotta a legkevesebb meccset. Utolsó 10 meccsén 17 pontot szerzett, ehhez hasonlót csak az Ottawa produkált, illetve a nyolc meccset nyerő Minnesota az egész ligában. A Capitals otthonában megint Cam Talbot kapus volt a mezőny legjobbja, aki 28 lövést fogott meg. A sérült Henrik Lundqvistot helyettesítő 27 éves kanadai draft nélkül került az NHL-be, tavaly mutatkozott be, idén 28 meccse és 16 győzelme van, 0,924-es védéshatékonysággal, 2,23-as kapott gól mutatóval. Talbot a 28 védéséből 16-ot a harmadik harmadban mutatott meg, amikor J.T. Miller góljával vezetett már a Rangers, és játékrész végész Martin St. Louis döntötte el a meccset. Alekszandr Ovecskin a 45. gólját szerezte a Washingtonban, ezzel ilyen olyan veretes társaságba került be, mint Wayne Gretzky, Mike Bossy, Mario Lemieux és Marcel Dionne. Ez az öt hokis volt képes hét szezonban is elérni a 45 gólos határt. A két csapat március 29-én és április 11-én találkozik még egymással.

A Calgary már a Pacific harmadik helyén áll, miután 6-3-ra győzte le az első Anaheimet. Ryan Getzlaf duplájával a Ducks húzott el, aztán Johnny Gaudreau vezérletével öt gólt ütött a Calgary egymás után. Az elsőéves hokis két góljával  az 50. pontját érte el, és ilyen újonca Jarome Iginla 1997-es produkciója óta nem volt a Flames-nek. Matt Stajan is két gólt ütött, Kris Russell pedig három gólpasszt adott. A Toronto Tyler Bozak büntetőjével, a szétlövésben győzte le a Buffalót, Bozak a rendes játékidőben is betalált, a buffalói Tyler Ennis gólja mellett két gólpasszt adott.

Toronto-Maple Leafs-Buffalo Sabres 4-3, szétlövés után

Washington Capitals-New York Rangers 1-3

Calgary Flames-Anaheim Ducks 6-3

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr957262041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása