Az észak-amerikai hoki

Boston ki, Ottawa be

2015.03.24. 09:49 Ryan O'Brien

467373568_slide.jpgÉs bekövetkezett az, amire az Ottawa-szurkolók már hetek óta várnak, a Senators fellépett a nyolcadik, playoffot érő helyre. Ezért az oda igyekvő, de ezzel a vereséggel egyre kevesebb eséllyel bíró San Joset kellett verni. Nem mondhatni, hogy túl simán, ment, de az utolsó harmadban négy gólt szerezve mégis sikerült. Az első két hazai gólt Mika Zibanejad szerezte, a győztest Alex Chiasson, Bobby Ryan neve mögött három assziszt szerepelt, míg Andrew Hammond élete első 15 NHL-meccse után 14 gyzelemmel áll. Az egykori pittsburghi, Patrick Lalime rekordja ezzel letudva, a korábbi remek kapusnak az 1996–1997-es idényben 14-0-2-vel zárta élete első 16 meccsét. Elképesztő sorozaton van túl az Ottawa, a Bostonnak február 10-én még 14 pontos előnye volt a Sensszel szemben, azóta lejátszott 21 meccsből 17-et megnyert a kanadai csapat, 36 pontot győjtött a megszerezhető 42-ből. Félelmetes hajrázás, de az erőnek még tíz meccsen ki kell tartani, ha az Ottawa ott akar lenni a playoffban.

A San Jose tíz pontra került a továbbjutást érő helyhez, és mivel a Minnesota, a Winnipeg és a Los Angeles is jó formában, és nagy csatában van a továbbjutó két helyért, ráadásul a kaliforniai csapat előtt van még a Dallas és a Colorado is, nagy eséllyel lehet megjósolni, hogy idén a Sharks nélkül zajlik majd a rájátszás. A bajnoknak még így is szerencse is kell a továbbjutáshoz, most a New Jersey legyőzése nem okozott gondott, Anze Kopitar három ponttal járult hozzá a sikehez, Marian Gaborik két gólpasszt adott, a győztes gólt Tyler Toffoli ütötte. A Kings sikerével is négy pont hátrányban áll a kilencedik helyen, 2007 óta az első bajnokcsapat lehet, amely lemaradt a rájátszásról, ez a szégyen akkor a Carolinával esett meg.

A Los Angeles-i szurkolók nem csak csapatuk meccsére, hanem másik kettőre is figyeltek, de azokon nem úgy alakultak az eredmények, ahogy szerették volna. A Kings két legnagyobb riválisa, a Minnesota és a Winnipeg is nyerni tudott, ráadásul mindkettő idegenben. A Wildnak megint Devan Dubnyk bravúrjaira és 35 védésére volt szüksége a sikerhet, a torontói sikerből Thomas Vanek két ponttal vette ki a részét. A Jets ennél sokkal könnyebben nyert Edmontonban, sorozatban ötödször győzte le az Oilerst. A Minnesotának most 89, a Winnipegnek 88, a Los Angelesnek 84 pontja van.

A Chicago Carolina elleni sikere főleg Joel Quenneville 750. győzelme, és Jonathan Toews 500. pontja miatt marad különösen emlékezetes, és amiatt is, hogy a Blackhawks utolsó 11 meccséből a nyolcadikat nyerte meg. Corey Crawford azért megizzadt, 43-szor kellett védenie a sikerért. A Calgary is tartja playoffot érő formáját, és így sikerült legyőzni a Coloradót 3-2-re. David Jones és Lance Bouma zárta multiponttal a meccset. Különösen fontos lenne már megörvendeztetni a Flames-drukkereket, a csapat amely 2004-ben még döntőt játszott, 2009 óta, azaz az elmúlt öt idényben nem jutott a rájátszásba. Az Avalanche Patrick Roy első idényében ott volt, itt a fentebb leírtak miatt aligha. Jamie Benn elemében volt, a dallasi két góllal és gólpasszal vette ki részét a Buffalo elleni győzelemből. A másik oldalon Brian Gionta ütött két gólt.

New Jersey Devils-Los Angeles Kings 1-3

Carolina Hurricanes-Chicago Blackhawks 1-3

Toronto Maple Leafs-Minnesota Wild 1-2

Ottawa Senators-San Jose Sharks 5-2

Dallas Stars-Buffalo Sabres 4-3

Calgary Flames-Colorado Avalanche 3-2

Edmonton Oilers-Winnipeg Jets 1-4

Címkék: sport nhl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr857299703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása