Az észak-amerikai hoki

Obama is az NHL-szezon mellett

2012.10.25. 13:59 Ryan O'Brien

A teljes alapszakasznak már lőttek, ezt Gary Bettman, az NHL komisszárja mondta azon a sajtótájékoztatón, ahol a New York Islanders költözését jelentették be szerdán. Bettman kiábrándítónak nevezte, hogy nem sikerült előrébb lépni. Az NHL által ajánlott 50-50 százalékos elosztást a játékos-szakszervezet elfogadhatatlannak találta és három másik ötlettel állt elő. Ezek egyike sem tetszett a tulajdonosok szövetségének, így Phil Daly, az NHL alelnöke azt mondta, amíg az NHLPA nem kezeli a kérdést helyénvalón, addig nincs is értelme újra tárgyalóasztalhoz ülni. Barack Obama is protestált a lockout feloldásáért.

Donald Fehr, a szakszervezet vezetője továbbra is kész tárgyalni, de a másik oldal kőbe véste elképzeléseit, így nincs is értelme folytatni. Ezzel együtt is Bettman még mindig optimista és hiszi, hogy sikerül olyan megoldást találni, ami mindkét fél számára alkalmas és ha rövidítve is, valamikor el fog indulni a szezon.

Közben az orosz hokisok többsége – Alekszandr Ovecskin, Pavel Dacjuk, Jevgenyij Malkin, Ilja Brizgalov és Ilja Kovalcsuk is – boldog, hogy a lockout ideje alatt hazaszerződött és játszani tud. Kovalcsuk elmondta, hogy egyetért Ovecskinnel és azt vallja, ha egy szerződés alá van írva, akkor aszerint kell eljárni, és amit az NHL ajánl, az komolytalan. „Megvárjuk, mi lesz a folytatásban, de addig is jól érezzük magunkat a KHL-ben. Ha a körülmények úgy alakulnak, kétszer is meggondoljuk, hogy visszatérjünk az NHL-be.”

Kovalcsuk érvelésében sok az igazság, de azt is hozzá kell tenni, hogy az orosz csatár 2010-ben 15 évre szóló, 100 millió dolláros szerződést kötött a Devilsszel, ami szezononként minimum 6,7 millió dolláros bevételt garantál. Ovecskint pedig évi 9,54 millió, 2020-ig tartó szerződés köti a Washingtonhoz. Ovecskin már azt is kijelentette, ha megnyirbálják a kontraktusát, nem tér vissza az Egyesült Államokba.

Az orosz hokisok kijelentéseiben van nem kevés zsarolás is. Ezt Johan Hedberg, a New Jersey kapusa is alátámasztotta: „Nézd meg az orosz hokisokat. Majdnem mindenki hazament. Ha a liga nem fogja tisztelni a véleményüket és a velük kötött szerződéseket, akkor nem jönnek vissza és hirtelen a legjobb orosz hokisok nélkül marad a liga. Ha azt szeretnénk, hogy az NHL a világ legjobb bajnoksága legyen, akkor rájuk is szükségünk van. Azt hiszem figyelni kell az ő szavaikra is. Ha elveszítjük a legjobbakat, ki tudja, a fiatal és tehetséges orosz hokisok mit fognak csinálni? Majd azt mondjuk nekik, hogy gyere és játssz az NHL-ben, majdnem annyi pénzért, mint a KHL-ben. Akkor már soha nem lesz az NHL a világ legjobb bajnoksága.”

Barack+Obama+Obama+Welcomes+NHL+Champion+Boston+wlJbtNE_A_Ml.jpgAz elnökválasztásra készülő Barack Obama is elmondta a véleményét. A hihetetlen népszerű Jay Leno-showban arra figyelmeztetett, a tulajdonosoknak és a játékosoknak is figyelni kell arra, hogy ez az egész nem csak róluk szól, hanem a millió rajongóról, szurkolókról, aki mezeket vesznek, belépőket vásárolnak, és nem kevés pénzt költenek kedvenc csapataikra. Érdemes megjegyezni, hogy egy éve az elnök az NBA lockout kapcsán emelte fel hasonlóan a szavát. Később megegyezés is született, és végül a 82-ből 66 meccset lejátszottak az alapszakaszban.

Címkék: sport nhl lockout

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr64869604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása