Az észak-amerikai hoki

Így áll a Calgary Flames

2013.08.27. 13:00 Ryan O'Brien

calgary_1.jpgCalgaryban már nagyon várják az új időszak beköszöntét, a kanadai csapat 2009 óta nem jutott a rájátszásba és a szurkolók türelme egyre fogy a 2004-ben még a Stanleyért játszó csapattal szemben.

Van baj bőven, a klub ikonja, Jarome Iginla még az előző szezon közepén hagyta el a Flamest, a kapus Miikka Kiprusoff visszavonult. A szabadügynökök közül igazán nagy név nem érkezett, a St. Louisból szerződtetett Kriss Russell eddigi hét idénye során csak egyszer érte el a 23 pontot, Kari Rämo 48 NHL-mecc után három idényt az Avangardban védett, most visszatér a tengerentúlra.

Így aztán a fiatalok beépítése lesz az első számú cél a következő idénybe, amiből az is következik, hogy sok sikerre idén sem számíthatnak a drukkerek. Az idei draftot háromszor választott az első körben a Calgary és Sean Monahan (az alábbi képen, 6.), Émile Poirier (22.) és Morgan Klimchuk (28.) közül az elsőnek lehet esélye a csapatba kerülésre, az OHL-s Ottawa 67ers centere szerződést is kapott. De nem csak Monahantól, hanem a világbajnokságon kiválóan szereplő svájci Sven Bärtschitől, valamint az ugyancsak center Corban Knighttól lehet várni idén a csodát, de az Edmonton példája is mutatja, nagyon tehetséges fiatalokból egy-két év alatt még nem lesz nagyon jó csapat.

monahan.jpgIginla távozása után Mike Camalleri és Lee Stempniak lett a Calgary legponterősebb játékosa, míg a legtöbb gólt Curtis Glencross szerezte, 40 meccsen 15-ször talált a kapuba. Nekik idén is húzóembereknek kell lenniük, ahogy Jiri Hudlernek, vagy Mikael Baklundnak is.

Azonban így is maradnak kínzó kérdések a szezon előtt. Ki lehet Jarome Iginla utóda, Bärtschi és Monahan elég érett-e már az NHL-re és az egyik legfontosabb, hogy elkészül-e a Scotiabank Saddledome renoválása? Június a városban pusztító árvíz a 15. sorig elöntötte a csarnokot, hatalmas károkat okozva ezzel. A felújítást szeptember elejéig be kellene fejezni, de most senki sem biztos abban, hogy ez valóban sikerül-e. Az előszezon meccseit szinte biztos máshol játsszák, október 6-án a Vancouverrel már bajnoki pontokért kellene. A szezont október 3-án, Washingtonban kezdi a csapat.

Mindenesetre a liga hivatalos honlapja az alábbi sorokat víziónálja a következő idényre.

Kapusok: Karri Rämo, Joey MacDonald

Hátvéd: (1) Mark Giordano - Dennis Wideman; (2) TJ Brodie - Kris Russell; (3) Chris Butler - Shane O'Brien; (4) Derek Smith.

Csatárok: (1) Curtis Glencross - Mikael Backlund - Mike Cammalleri; (2) Sven Bärtschi - Sean Monahan - Jiri Hudler; (3) TJ Galiardi - Matt Stajan - Lee Stempniak; (4) Tim Jackman - Roman Horak - David Jones; (5) Blair Jones - Brian McGrattan

Érkezett: David Jones (Colorado Avalanche), Shane O’Brien (Colorado Avalanche), T. J. Galiardi (San Jose Sharks), Kris Russell (St. Louis Blues), Corban Knight (Univ. Of North Dakota), Karri Rämo (Avangard Omszk), Chad Billins (Grand Rapid Girffins), Patrick Sieloff (Windsor Spitfires), Sean Monahan (Ottawa 67ers), Josh Jorris (Union College).

Távozott: Anton Babcsuk (Szalavat), Alex Tanguay (Colorado Avalanche), Cory Sarich (Colorado Avalanche), Akim Aliu, Brady Lamb, Gaelan Patterson, Bryan Cameron, Leland Irving (Jokerit).

Hosszabbított: Brian McGrattan (2015), Greg Nemisz (2015), Chris Butler (2014), Mikael Baklund (2015), Mark Cundari (2014), Lance Bouma (2015), Paul Byron (2015), T.J. Brodie (2015).

Címkék: sport nhl calgary flames

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr25480351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása