Az észak-amerikai hoki

Thomas Vanek az Islandersbe szerződött

2013.10.28. 11:56 Ryan O'Brien

vanek_1.jpgMeglepő átigazolással indult a hét az NHL-ben. Thomas Vanek a New York Islanders hokisa lett, Matt Moulsonért, valamint a 2014-es első-, és a 2015-ös második körös draftjogért cserébe. Vanek idén négy góllal és öt asszisttal áll, míg Moulsonnak 6+3 van. Vanekek 2003-ban az ötödik helyen draftolta, eddig 254 gólja és 243 gólpassza van. Egyes szakértői vélemények szerint a cserével inkább a Sabres járt jobban, az Islandersnek rizikósabb lesz, már csak azért is, mert a playoffra hajtó csapatnak inkább kapusra, vagy védőre lett volna inkább szüksége. A Sabres ezzel a fizetési sapkán is enyhített. Az Islandersnek simán belefért a hétmilliós éves fizetés, Vanek 2015-ben lesz UFA. A Buffalo pedig a következő évek csapatát építheti fel a két draftjoggal, négymillióval a büdzséje is csökkent. Vasárnap öt meccset is játszottak, minden lényeges a hajtás alatt.

NHL 27. játéknap, 2013. október 27.

Ottawa Senators-San Jose Sharks 2-5 (1-3, 1-0, 0-2)

Ottawa, Canadian Tire Centre, 17 145 néző, vezette: Chris Lee, Jean Hebert.

Gólszerző: Karlsson (3) – Turris (8), Conacher (1) 11:07; Methot (1) – Karlsson (7), Spezza (4) 29:09; ill. Hertl (8) – Sheppard (3), Demers (6) 01:16; Desjardins (1) – Stuart (2) 06:35; Wingels (3) – Couture (8), Vlasic (7) SHG 18:15; Sheppard (1) – Thornton (12) 41:29; Pavelski (4) – Braun (1), Wingels (5) 47:59.

Kapusok: Anderson 24/29 – Stalock 38/40

Kapura lövések: 40 – 29. Kiállítások: 6 perc – 6 perc. Emberelőny: 0/3 – 0/3. Ütközések: 27 – 14. Buli elhozatal: 29 – 34. Blokkolt lövés: 12 – 16.

A meccs három legjobbja: Joe Pavelski (SJS), Erik Karlsson (OTT), Tomas Hertl (SJS).

Van tartalék a San Joseban, amely 12. meccsén a 21. pontját szerezte meg. Ezúttal Alex Stalock állta a kapuban és 38-szor jól védett, az Ottawa nagyon veszélyes volt, de csak két gólig jutott.

Florida Panthers-Tampa Bay Lightning 3-4 (1-2, 0-1, 2-0, 0-0, 0-1)

Sunrise, BB&T Aren, 12 336 néző, vezette: Tim Peel, Kevin Pollock.

Gólszerző: Matthias (1) – Winchester (2), Goc (1) 13:48; Bjugstad (1) – Upshall (2), Kulikov (1) 45:39; Boyes (5) 48:51; ill. St. Louis (7) – Stamkos (9), Malone (4) 00:41; Stamkos (8) – Malone (5), Carle (7) 04:35; Gudas (1) – Panik (5), Killorn (5) PPG 29:58; Stamkos (SO).

Kapusok: Markström 25/28 – Lindback 29/32.

Kapura lövések: 32 – 28. Kiállítások: 8 perc – 30 perc. Emberelőny: 0/4 – 1/3. Ütközések: 23 – 25. Buli elhozatal: 31 – 31. Blokkolt lövés: 10 – 15.

A meccs három legjobbja: Steven Samkos (TBL), Brad Boyes (FLA), Nick Bjugstad (FLA).

Nem lassít a Tampa, amely most Stamkos büntetőjével nyert floridai riválisa otthonában. A Bolts-kapus Lindbacknek ez volt az idei első győzelme, a Panthers viszont ötödször kapott ki a legutóbbi hét meccsen, ebből kétszer szétlövéssel. Stamkos amúgy már 17 pontnál tart, St. Louis pedig utolsó 10 meccsén 14 pontot termelt. A Floridából betegség miatt hiányzott Fleischmann.

Columbus Blue Jackets-Anaheim Ducks 3-4 (1-0, 1-2, 1-2)

Columbus, Nationwide Arena, 10 542 néző, vezette: Brian Pochmara, Paul Devorski.

Gólszerző: Comeau (1) – Johansen (4), Savard (4) 12:56; Anyiszimov (3) – Dubinsky (5) SHG 32:12; Anyiszimov (4) – Wisniewski (8), Foligno (2) 48:24; ill. Getzlaf (5) – Perry (7), Allen (4) 20:19; Holland (1) – Palmieri (2), Smith-Pelly (2) 26:59; P. Holland (1) – K. Palmieri (2), D. Smith-Pelly (2) 26:59; E. Etem (2) – T. Selanne (4), N. Bonino (3) PPG 41:51; C. Perry (6) 57:35.

Kapusok: Bobrovszkij 28/32 – Andersen 18/21

Kapura lövések: 21 – 32. Kiállítások: 21 perc – 2 perc. Emberelőny: 0/1 – 1/5. Ütközések: 22 – 13. Buli elhozatal: 34 – 26. Blokkolt lövés: 16 – 12.

A meccs három legjobbja: Artyom Anyiszimov (CBJ), Corey Perry (ANA), Ryan Getzlaf (ANA).

Az Anaheim nyolcmeccses idegenbeli túrája negyedik állámásán másodszor tudott nyerni, pedig a második harmadban Saku Koivut is elveszítette, akik egy Brandon Dubinskyval történt ütközés után nem tért vissza a jégre, Dubinskyt ki is zárták. Az utolsó harmad végén Perry döntötte el a találkozót. Érdekesség, hogy a Blue Jackets – amely legközelebb csak pénteken játszik – GM-je, Jamo Kekalainen és a Ducks-csatár Teemu Selanna együtt játszottak az 1991-es Kanada Kupán, a finn válogatottban.

Colorado Avalanche-Winnipeg Jets 3-2 (1-1, 0-1, 2-0)

Denver, Pepsi Center, 13 927 néző, vezette: Marc Joannette, Dean Morton.

Gólszerző: M. Duchene (9) – S. Downie (6), R. Wilson (3) 08:04; J. Hejda (2) – P. Stastny (6), G. Landeskog (4) 47:13; P. Stastny (2) – G. Landeskog (5), A. Tanguay (5) 54:32; ill. B. Little (6) – A. Pardy (1), B. Wheeler (4) 11:00; B. Wheeler (4) – B. Little (4), G. Clitsome (1) 30:02.

Kapusok: Varlamov 23/25 – Montoya 33/36.

Kapura lövések: 36 – 25. Kiállítások: 12 perc – 4 perc. Emberelőny: 0/1 – 0/5. Ütközések: 15 – 13. Buli elhozatal: 30 – 21. Blokkolt lövés: 19 – 17.

A meccs három legjobbja: Matt Duchene (COL), Gabriel Landeskog (COL), Bryan Little (WPG).

Az egyszer biztos, hogy nem a kezdeti hév viszi előre a már megint négymeccses győzelmi szériánál tartó, 11-ből 10-et nyerő Coloradót, amely a Winnipeget is legyőzte. Az Avs most azt is megmutatta, hogy kell hátrányból nyerni, az utolsó harmadban fordította meg a meccset, Paul Stastny érdeme a győztes gól. A Winnipegnek öt emberelőnyös lehetősége volt, de egyiket se váltotta gólra. Az idényben már 49 powerplaynél tart, de ezekből mindössze öt gól esett. Ehhez tartozik még, hogy a Colorado most már egymás után 18 hátrányt védekezett ki, ez is lehet a siker egyik titka. A vendégeknél Olli Jokinen az 1000. meccsét játszotta.

Los Angeles Kings-Edmonton Oilers 2-1 (0-0 1-0, 0-0, 0-0, 1-0)

Los Angeles,  Staples Center, 18 118 néző, vezette: Rob Martell, Mike Leggo.

Gólszerző: M. Richards (2) – J. Muzzin (4), J. Carter (4) 36:58; Kopitar (SO); ill. N. Jakupov (1) – A. Bjelov (3), J. Petry (3) 24:12.

Kapusok: Quick 17/18 – Bachman 47/48.

Kapura lövések: 48 – 18. Kiállítások: 20 perc – 20 perc. Emberelőny: 0/5 – 1/4. Ütközések: 33 – 30. Buli elhozatal: 38 – 34. Blokkolt lövés: 7 – 18.

A meccs három legjobbja: Jonathan Quick (LAK), Richard Bachman (EDM), Matt Frattin (LAK).

Nagyszerűen debütált az Oilersben Richard Bachman, akinek 47 lövést sikerült védenie 65 perc alatt, pechjére a Los Angeles nyerte a büntetőzést. A kapuban Quick már negyedszer nyert meg idén szétlövést. A Kingsnek 48 lövése elég régen volt, legutóbb 2010. április 10-én, akkor is az Edmontonnak, 55 kapura lövés ment.

NHL 26. játéknap, 2013. október 26.

Phoenix Coyotes–Edmonton Oilers 5-4 (0-1, 3-2, 1-1)

Glendale, Jobbing.com Arena, 11 684 néző, vezette: Eric Furlatt, Justin St. Pierre.

Gólszerző: Hanzal (5) – Ekman-Larson (5), Doan (3) 20:47; Stone (2) 25:20; Schlemko (1) – Kennedy (3), Vrbata (5) 25:47; Yandle (1) – Ekman-Larson (6), Vrbata (6) PPG 50.40; Ekman-Larson (3) – Yandle (7), Vrbata (7) PPG 52:23; ill. Pitlick (1) 09:59; Acton (2) – Eager 81), Gazdic (1) 28:03; Perron (2) – Nugent-Hopkins (5), Schultz (6) 39:03; Jones (2) – Nugent-Hopkins (6), Jakupov (2) 47:23.

Kapusok: Smith 24/28 – LaBarbera 21/26, Dubnyk 1/1

Kapura lövések: 28 – 30. Kiállítások: 4 perc – 12 perc. Emberelőny: 2/6 – 0/2. Ütközések: 25 – 26. Buli elhozatal: 32 – 23. Blokkolt lövés: 9 – 14.

A meccs három legjobbja: Oliver Ekman-Larsen (PHX), Radim Vrbata (PHX), Keith Yandle (PHX).

Boston Bruins–New Jersey Devils 3-4 (3-1, 0-1, 0-2)

Boston, TD Garden, 17 565 néző, vezette: Dave Jackson, Greg Kimmerly.

Gólszerző: Krug (4) – Iginla (5), Krejci (9) PPG 07:52; Iginla (2) – Hamilton (1), Rask (1) 09:19; Lucic (6) – Krejci (10), Iginla (6); ill. Henrique (3) – Gelinas (1), Jagr (6) PPG 11:24; Brunner (4) – Bernier (1), Greene (2) PPG 39:32; Zidlicky (1) – Elias (3), Ryder (1) PPG 58:52; Greene (1) – Brunner (3), Jagr (7) PPG 59:15.

Kapusok: Rask 28/32 – Brodeur 25/28

Kapura lövések: 28 – 32. Kiállítások: 14 perc – 4 perc. Emberelőny: 1/2 – 4/7. Ütközések: 27 – 16. Buli elhozatal: 35 – 30. Blokkolt lövés: 11 - 7.

A meccs három legjobbja: Andy Greene (NJD), Jarome Iginla (BOS), Steve Bernier (NJD).

Toronto Maple Leafs–Pittsburgh Penguins 4-1 (1-1, 0-0, 3-0)

Toronto, Air Canada Centre, 19 539 néző, vezette: Ghislain Hebert, Tom Kowal.

Gólszerző: Bolland (5) – Phaneuf (4) SHG 16:33; Kadri (4) – Kessel (7), van Riemsdyk (5) 41:26; Kessel (7) – van Riemsdyk (6), Franson (9) PPG 57:05; Bolland (6) EN 59:18; ill. Letang (1) – Malkin (7), Martin (3) PPG 06:52.

Kapusok: Reimer 37/38 – Fleury 26/29.

Kapura lövések: 30 – 38. Kiállítások: 13 perc – 13 perc. Emberelőny: 1/3 – 1/3. Ütközések: 46 – 26. Buli elhozatal: 37 – 33. Blokkolt lövés: 12 – 19.

A meccs három legjobbja: James Reimer (TOR), Phil Kessel (TOR), Dave Bolland (TOR).

Montréal Canadiens–San Jose Sharks 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)

Montréal, Centre Bell, 21 273 néző, vezette: Mike Hasenfratz, Kyle Rehman.

Gólszerző: Couture (5) – Thornton (11), Marleau (5) PPG 26:20; Couture (6) – Marleau (6), Kennedy (3) 44:09.

Kapusok: Price 35/37 – Niemi 22/22

Kapura lövések: 22 – 37. Kiállítások: 8 perc – 2 perc. Emberelőny: 0/1 – 1/4. Ütközések: 15 – 17. Buli elhozatal: 29 – 30. Blokkolt lövés: 18 – 12.

A meccs három legjobbja: Logan Couture (SJS), Patrick Marleau (SJS), Antti Niemi (SJS).

Detroit Red Wings–New York Rangers 2-3 (1-0, 1-1, 0-1, 0-1)

Detroit, Joe Louis Arena, 20 066 néző, vezette: Dennis LaRue, Brad Meier.

Gólszerző: Miller (1) – Andersson (2), DeKeyser (2) 17:12; Alfredsson (2) – Dacjuk (7) PPG 39:49; ill. Pouliot (1) – Boyle (3), McDonagh (2) PPG 37:20; Zuccarello (1) – Moore (1), M. Staal (1) 42:18; Brassard (1) – Pouliot (1) 64:47.

Kapusok: Howard 37/40 – Talbot 32/34.

Kapura lövések: 34 – 40. Kiállítások: 6 perc – 8 perc. Emberelőny: 1/4 – 1/3. Ütközések: 23 – 22. Buli elhozatal: 34 – 32. Blokkolt lövés: 5 – 7.

A meccs három legjobbja: Derick Brassard (NYR), Jimmy Howard (DET), Pavel Dacjuk (DET).

Tampa Bay Lightning–Buffalo Sabres 3-2 (1-0, 0-1, 2-1)

Tampa Bay, Tampa Bay Times Forum, 18 088 néző, vezette: Wes McCauley, Don VanMassenhoven.

Gólszerző: Johnson (3) – Filppula (5), Carle (6) PPG 12:48; St. Louis (6) – Stamkos (8), Gudas (3) 54:09; Palat (3) – Johnson (3) 55:55; ill. Flynn (2) – McCromick (2), Leino (1) 32:58; Vanek (4) – M. Foligno (4), Girgenson (2) 52:46.

Kapusok: Bishop 20/22 – Miller 36/39

Kapura lövések: 39 – 22. Kiállítások: 6 perc – 12 perc. Emberelőny: 1/6 – 0/3. Ütközések: 16 – 23. Buli elhozatal: 27 – 23. Blokkolt lövés: 8 – 10.

A meccs három legjobbja: Ondrej Palat (TBL), Martin St. Louis (TBL), Ryan Miller (BUF).

New York Islanders–Philadelphia Flyers 2-5 (1-3, 1-0, 0-2)

Uniondale, Nassau Coliseum, 13 620 néző, vezette: Frederick L'Ecuyer, Dan O'Rourke.

Gólszerző: Okposo (4) – Hickey (2), Tavares (9) 10:16; Nielsen (7) – Regin (3) SHG 30:30; ill. Lecavalier (2) – Striet (3), Giroux (4) PPG 04:30; Voracek (1) – B. Schenn (4), Gustafsson (2) 05:30; Lecavalier (3) – Raffl (1), Streit (4) 18:13; Lecavalier (4) – Giroux (5), Talbot (1) 48:53; Read (2) – Grossmann (3), Couturier (3) EN 58:28.

Kapusok: Poulin 27/31 – Mason 26/28.

Kapura lövések: 28 – 32. Kiállítások: 13 perc – 13 perc. Emberelőny: 0/3 – 1/3. Ütközések: 25 – 25. Buli elhozatal: 27 – 34. Blokkolt lövés: 13 – 18.

A meccs három legjobbja: Vincent Lecavalier (PHI), Mark Streit (PHI), Frans Nielsen (NYI).

Dallas Stars–Winnipeg Jets 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1)

Dallas, American Airlines Center, 13 875 néző, vezette: Francois St. Laurent, Brad Watson.

Gólszerző: Robidas (1) – Fiddler (3), MacDermid (1) 46:36; ill. E. Kane (6) – Byfuglien (8), Stuart (2) 23:28; Ladd (SO).

Kapusok: Lehtonen 37/38 – Pavelec 35/36,

Kapura lövések: 36 – 38. Kiállítások: 0/4 – 0/2. Emberelőny: 4 perc – 8 perc. Ütközések: 29 – 27. Buli elhozatal: 41 – 23. Blokkolt lövés: 15 – 19.

A meccs három legjobbja: Ondrej Pavelec (WPG), Kari Lehtonen (DAL), Adrew Ladd (WPG).

Chicago Blackhawks–Minnesota Wild 3-5 (0-1, 1-2, 2-2)

Chicago, United Center, 21 521 néző, vezette: Chris Rooney, Kelly Sutherland.

Gólszerző: Bickell (4) – Leddy (4), Rozsival (2) 33:46; P. Kane (6) – Toews (4), Seabrook (4) PPG 52:51; Kruger (1) – Bollig (1), Leddy (5) 59.30; ill. Parise (6) – Suter (6) PPG 12:39; Brodziak (2) – Scandella (1), Cooke (5) 21:03; Pominville (5) – Granlund (6), Suter (7) 37:42; Pominville (6) – Granlund (7) 49:18; Fontaine (3) – M. Koivu (7), Prosser (2).

Kapusok: Crawford 20/25 – Backström 33/36.

Kapura lövések: 36 – 25. Kiállítások: 10 perc – 14 perc. Emberelőny: 1/7 – 1/5. Ütközések: 34 – 15. Buli elhozatal: 29 – 28. Blokkolt lövés: 7 – 19.

A meccs három legjobbja: Jason Pominville (NSH), Nicklas Backström (NSH), Ryan Suter (NSH).

Nashville Predators–St. Louis Blues 1-6 (0-1, 0-2, 1-3)

Nashville, Bridgestone Arena, 16 681 néző, vezette: Gord Dwyer, Dan O'Halloran.

Gólszerző: Spaling (1) – Ekholm (1) SHG 40:52; ill. Steen (9) -. Shattenkirk (6), Schwartz (4) PPG 05:27; Oshie (2) – Pietrangelo (7) 27:34; Schwartz (2) – Sobotka (4), Taraszenko (2) 31:36; Steen (10) – Oshie (7), Backes (4) 44:37; Roy (3) – Taraszenko (3), Bouwmeester (6) 47:48; Pietrangelo (1) – Backes (5), Bouwmeester (7) PPG 52:58.

Kapusok: Hutton 21/26, Hellberg 3/4 – Halak 22/23

Kapura lövések: 23 – 30. Kiállítások: 19 perc – 25 perc. Emberelőny: 0/3 – 2/5. Ütközések: 19 – 17. Buli elhozatal: 32 – 23. Blokkolt lövés: 9 – 11.

A meccs három legjobbja: Alexander Steen (STL), Jaroslav Halak (STL), Jaden Schwartz (STL).

Calgary Flames–Washington Capitals 5-2 (3-1, 0-1, 2-0)

Calgary, Scotiabank Saddledome, 19 289 néző, vezette: Francis Charron, Steve Kozari.

Gólszerző: Russell (1) – Cammalleri (2), Wideman (5) 01:04; Hudler (5) – Monahan (4), Baertschi (4) 07:24; Cammalleri (2) – Wideman (6), Russell (4) 12:50; Cammalleri (3) – Colborne (2) 50:17; Glencross (3) – Stajan (2), Galiardi (4) 54:28; ill. Chimera (3) – Grabovszkij (5), Fehr (2) 12:02; Volpatti (1) – Schmidt (1), Green (6) 27:45.

Kapusok: Ramo 27/29 – Holtby 11/14, Neuvirth 17/19.

Kapura lövések: 33 – 29. Kiállítások: 8 perc – 6 perc. Emberelőny: 0/3 – 0/4. Ütközések: 13 – 16. Buli elhozatal: 31 – 26. Blokkolt lövés: 18 – 7.

A meccs három legjobbja: Mike Cammalleri (CGY), Kris Russell (CGY), Dennis Wideman (CGY).

Címkék: sport nhl thomas vanek

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr585602809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása