Az észak-amerikai hoki

Nagy Gergő már Chicagóban

2014.02.27. 23:26 Ryan O'Brien

nagzggergo.jpgA magyar válogatott hokist az AHL-s Chicago Wolves már a saját honlapján is hirdeti. A rövid cikkben közlik azt a tényt, hogy Quad City Mallardstól érkező csatár professional tryout contractot (PTO) ír alá. Ez a fajta szerződés mostanság már csak az AHL-ben létezik és a lényege, hogy 25 meccsre korlátozódik, amelyből egy hokis, egy idényben kettővel élhet. Természetesen, ha a 25 meccs során valaki olyan teljesítményt nyújt, akkor akár standard szerződést is köthet klubjával. Nagy dolog ez, hiszen ez azt is jelenti, hogy Nagy akár az AHL alapszakaszának a végéig Chicagóban maradhat, hiszen 23 meccs van ebből vissza, a Wolvesnek április 19-én zárul az idény. Mivel leendő csapata biztosan a nyugati konferencia közepén helyezkedik el jelenleg – az ötödik, 12 pont előnnyel előzi a már kieső kilencediket –, így jó esély van a playoffra, azaz egy esetleges hosszabbításra is. A chicagóiak honlapja egyébként méltatja Nagy idei teljesítményét, kiemeli, hogy a Quad Cityben 14 gólt lőtt, a csapata legtöbb (29) gólpasszát adta, és a legeredményesebb játékosa is (43 pont, 49 meccsen) a Mallardnak, a második a plusz/mínusz mutatóban (+14). Várjuk a bemutatkozást, amely helyi idő szerint pénteken 19:30-kor lesz, a Rochester Americans ellen. Addig is, hajrá, Nagy Gergő. 

Címkék: sport nagy gergő ahl

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr205836347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása