Az észak-amerikai hoki

A végsőkig kiélezi a Rangers és a Penguins

2014.05.12. 10:06 Ryan O'Brien

rangers_3.jpgA hetedik meccs fogja eldönteni a New York Rangers és Pittsburg Penguins párharcát. Kezdődött azzal, hogy szombat hajnalban a Rangers végre megtalálta a helyes utat, hogyan is kell emberelőnyös gólokat szerezni, három lehetőségéből kétszer is, Chris Kreider és Ryan McDonagh betalált. Derick Brassard duplájára és Kevin Klein üres kapus góljára csak Jevgenyij Malkin tudott válaszolni. Hétfő hajnalban aztán sorozatban másodszor is nyert a New York-i klub, ezzel 3-3-ra egyenlített. Derick Brassard megint gólt ütött, az utolsó harmadban szükség volt Henrik Lundqvist bravúrjaira is, ebben az időszakban a Pittsburgh 11-4-re nyerte a kapura lövéseket, de gólt ütni nem tudott. Crosbyt teljesen kivettét a Rangers-védők, a legjobb pittsburghi mindössze egy lövésre volt képes 24 perc és 23 másodperc alatt. A Rangers története során 16-szor jött vissza 1-3-ról, de sorozatot nyerni még nem sikerült ilyen szituációban. Kedd hajnalban kiderül, mit hoz számukra a 17. feltámadás.

Hosszú csatákat jósoltunk, és könnyek lehet, hogy ez vár a bajnokcsapatra is. A Chicagó pénteken 4-2-re kapott ki Minnesotában, ezzel lett 2-2, majd vasárnap megint a Blackhawks nyert, immár a United Centerben, így újra 3-2-re vezet. Nehezen jött össze a harmadik siker is. Sokáig a Minnesota vezetett Erik Haula góljával, végül az utolsó harmadban Jonathan Toews szerezte a győztes gólt.

Idézzük fel azt is, hogy a másik keleti párharcban most a Bostonnál az előny, miután szombaton 4-2-re verte a meg a Montréalt, míg a kaliforniai csatában ezúttal az Anaheim nullázott és a Los Angeles otthonában tudott 2-2-re egyenlíteni. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha valamennyi elődöntő a hetedik meccsen dőlne el. Nemsokára elemezzük a helyzetet.

Címkék: sport nhl playoff

A bejegyzés trackback címe:

https://powerplay.blog.hu/api/trackback/id/tr396154973

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

NHL

A világ egyik legjobb bajnoksága és annak hátterei. Hirek, statisztikák. NHL, AHL, ECHL, CHL.

Friss topikok

Címkék

adam oates (1) adatbank (4) ahl (51) alain vigneault (1) aleksander barkov (1) alekszandr ovecskin (4) all star-hétvége (4) anaheim ducks (1) antti raanta (1) árvíz (1) a hét legjobbja (1) a hét legjobbjai (1) ben bishop (1) bobby ryan (1) boston (1) boston bruins (2) brandon dubinsky (1) brian burke (1) buffalo sabres (2) bűncselekmény (1) bundesliga (1) calder cup (1) calgary flames (2) carey price (1) carolina hurricanes (1) carter hutton (1) chicago blackhawks (7) chl (1) claude giroux (1) colorado avalanche (3) columbus blue jackets (1) corey crawford (1) corey perry (1) cory schneider (1) craig mactavish (1) dallas stars (5) daniel alfredsson (2) dan bylsma (1) dave tippett (1) del (1) detroit red wings (1) dominik hasek (1) draft (6) duncan keith (1) dustin brown (1) ebel (1) echl (42) edmonton oilers (5) Egyesült Államok (2) előszezon (26) florida panthers (3) fotó (2) frederik andersen (1) gordie howe (1) grand rapids (1) gregory campbell (1) halálozás (1) hall of fame (2) henrik lundqvist (1) henrik zetterberg (1) hetényi zoltán (8) hírek (2) ilja brizgalov (2) ilja kovalcsuk (3) jack johnson (1) jamie benn (1) jaromir jagr (5) jaroslav halak (1) jason spezza (3) jay bouwmeester (1) jean-sebastien giguere (1) jevgenyij kuznyecov (1) jevgenyij malkin (3) jevgenyij nabokov (1) joe pawelski (1) joe sakic (1) johnny oduya (1) john tortorella (3) jonas hiller (1) jonathan bernier (2) jonathan quick (1) jonathan toews (2) jordin tootoo (1) kanada (3) kari lehtonen (2) kereskedés (2) khl (3) kóger dániel (7) kris letang (1) lindy ruff (1) lockout (64) los angeles kings (2) marc-andre fleury (2) martin brodeur (4) martin havlat (1) martin St. louis (1) mats sundin (1) mez (1) miikka kiprusoff (1) mike eruzione (1) mike green (1) mike modano (1) mike richards (1) mike smith (1) minnesota wild (2) montreal canadiens (3) nagy-britannia (1) nagy gergő (5) nail jakupov (1) nashville predators (4) nathan horton (1) nathan mackinnon (1) nationalliga (1) ncaa (1) new jersey devils (4) new york islanders (5) new york rangers (2) nhl (974) nhl-awards (2) niklas backström (1) ohl (1) olie kolzig (1) olimpia (12) ottawa senators (3) p.k. subban (1) pascal dupuis (1) pascal leclair (1) patrice bergeron (3) patrick elias (1) patrick kane (2) patrick roy (3) pat quinn (1) paul maclean (1) pavel bura (1) pavel dacjuk (3) pekka rinne (1) peter chiarelli (1) peter laviolette (1) philadelphia flyers (5) phil kessel (1) phoenix coyotes (6) pittsburgh penguins (3) playoff (88) qmjhl (1) randy carlyle (1) rené bourque (1) reto berra (1) reto suri (1) rich peverley (2) rick nash (1) roberto luongo (2) roman josi (1) ryan johansen (1) sidney crosby (3) sport (1040) stanley kupa (19) steven stamkos (3) steve montador (1) svájc (1) szemjon varlamov (2) szergej goncsar (1) szerződések (23) szlava vojnov (2) tampa bay lightining (1) teemu selanne (2) thomas vanek (4) tim thomas (3) tomas hertl (1) tomas vokoun (1) toronto maple leafs (4) trade (1) tuukka rask (2) tyler seguin (1) u20-as világbajnokság (1) václav prospal (1) vancouver canucks (3) vezina trophy (1) video (1) világbajnokság (5) világkupa (1) vincent lecavalier (2) wade redden (1) washington capitals (1) wayne gretzky (2) whl (1) winnipeg jets (1) winter classic (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása